„Si hortum in bibliotheca habes, deerit nihil” – Plinius és Cicero kertjei
A történelem híres kertjei„Innen a kertre és a kertet övező sétaútra nyílik a kilátás. A sétaút mellett puszpáng, s ahol ez nem nő meg, rozmaring. A sétaút belső oldalán fiatal, árnyékos szőlőskert, földjén még mezítláb is puhán, kényelmesen lehet járni. A kertben buján tenyészik a szederfa és fügefa, a talaj ezeket kitűnően táplálja, más fa viszont nem él meg benne. Ezt, a tengeréhez hasonló szépségű látványt a tengertől távolabb eső ebédlőből élvezhetjük, amelyet hátul két terem határol, s ahonnan az előtérre, s egy másik bujább zöldségeskertre láthatsz. Itt egy zárt, majdnem középületnek ható oszlopcsarnok áll. Mindkét oldalán ablaksor, a tenger fölé több az ablak, a kertre nyíló minden ablakkal szemben kettő…” – olvashatjuk Plinius birodalmának leírását.
A visszaemlékezések szerint a derűsebb napokon minden ablakot ki lehetett tárni, és fel lehetett töltődni a zárt oszlopcsarnok előtt violáktól illatozó teraszon. A zárt csarnok kialakításának köszönhetően itt koncentrálódott a beáramló meleg, és távol maradt az északi szél, miközben kellemesen hűvös hátsó része is volt a térnek. Igazán idilli helye az egész éves feltöltődésnek.
A terasz végén egy fedett csarnok is állt, amit a virágház követett. A szökőkutak csobbanása, a források bősége jellemezte a nyitott tereket, és tavasszal illetve nyáron a növényzet bujasága zárta magába az elbújni vágyó embereket. Szerencsénkre kifejezetten részletes leírások maradtak fenn ifjabb Plinius tollából, aki a tenger melletti laurentinumi és a hegyek közt épülő tuskulanumi kertjeit is örömmel tárta az érdeklődők elé – legalábbis a leírások szintjén.
Leírásai annyira részletesek, hogy az évszázadok során több építész is megpróbálkozott rekonstruálni a korabeli birtokokat:
Scamozzi, Felicien, Bouchet és Schinkel is kísérletet tett rá – utóbbi a charlottenhofi római hatású királyi kastélyt is ezek ihletésétől átfűtötten tervezte.
A laurentinumi villa a tenger partján épülhetett fel, és központi szerepet kapott benne a természetes környezet minél esztétikusabb megőrzése és kialakítása. A különféle közösségi sportoknak helyet adó zöldfelületek körül helyezkedtek el a fürdők. Legalul egy lugassétány ölelte körül a gyümölcsöst, a kertben különösen ciprusok, buxusok és borostyánnal fölfuttatott platánok magasodtak.
Sok virág is színesítette a környezetet, és az épület nagyobb helyiségeiben helyet kapó vízmedencék készen álltak ara, hogy bármikor frissességet nyújtsanak. A víz és a források iránti rajongást mi sem mutatja jobban, mint Plinius saját leírásai, amelyben arról mesél, hogy még az ebédlőben is medence pótolta az asztalt, és ez körül pamlagokon fekve étkezett a vendégsereg, a tálakat pedig kis ezüsthajókon tolták oda egymáshoz.
A díszkertészet korabeli példája volt a birtok meseszép kertje, amely nem sajnált semmilyen vagyont és fáradtságot. Mintha korának pompáját akarta volna megteremteni ebben a kis ékszerdobozban, no kevésbé érezhetően hivalkodás érdekében, mindinkább a kertművészetben rejlő lehetőségek és az élet magas szintű élvezetének bizonyítékaként. A klasszikus mediterrán fajok, mint a mirtusz, a babér, a leander, a narancs és a citrom laurentinumban is helyet kaptak, akárcsak a gránátalma, a zsálya, a levendula, a rozmaring és a ma már kevésbé kedvelt ecetfa.
„A táj mindkét oldalon változatos. Az ösvény helyenként keskeny, mindkét oldalon erdő húzódik hozzá, máshol pedig kiterjedt réteken halad át, széles és nyílt. Bőséges juhnyájakat, valamint számos szarvasmarha- és lócsordát láthatunk, amelyeket télen a magaslatokról hajtanak le, és a tavaszi legelőn és hőmérsékletben szépen megnőnek…” – ezen a vidéken állt a laurentinumi villa és annak mesés kertje, amiről Plinius oly sok írásában olvashatunk.
Hasonlóan híres volt Cicero Tusculumban épült kertje is, ami a kies fekvésű falusi birtok szokatlan képével ejtette ámulatba a sokkal visszafogottabb képre számító látogatókat. Cicero nyaralója azonban nemcsak egy visszavonulásra alkalmas hely volt, hanem a könnyed időszakos haszon helyszíne is. Ugyanis maga a szónok írt arról, hogy mind a nyaraló kiadásából, mind az ott található virágoskert termékeiből időszakos haszonra tehetett szert.
A hajdani Tusculanum-kertben hasonló fajok magasodtak, mint Plinius villájában, de kiemelkedő szerep jutott a haszonnövények termesztésének: a gyümölcsfák és a fűszer-, illetve gyógynövények és a virágok sokkal nagyobb területet birtokolhattak.
Cicero vidéki birtoka mintegy tanúbizonysága volt egy jellegzetes korabeli kertépítési gyakorlatnak is.
Mivel ezekben az időkben az idősebb fákat gyakorta tulajdonították el, és vagy türelem vagy idő nem volt elég ahhoz, hogy fiatal csemeték ültetésével pótolják azokat, a megszállt területekről gyakorta telepítettek át idősebb növényeket a győztes területeire. Így került ezekre a vidékekre is a barack, a cseresznye és a citrom több fajtája, ami a honosítás első lépcsőfokának számított.
Tusculanum egyike volt Cicero számtalan birtokának, amely még magában hordozta a görög reneszánsz elemeit, és amely még korában is kivételesnek számító mértékben volt emelkedett, fényűző és műalkotásokban bővelkedő. A kertet számtalan szobor díszítette, és minden eleméből a művészet, a tartalom és az emelkedettség sugárzott. Nem hiába mondta Cicero:
„Si hortum in bibliotheca habes, nihil deerit” – azaz: „Ha van egy kerted és egy könyvtárad, akkor mindened megvan, amire csak szükséged lehet.”
Nyitókép: Friedrich August Krubsacius: Az ifjabb Plinius Laurentianus nevű vidéki házának lehetséges terve (1760), The New York Botanical Garden – Fotó: getarchive
