Az angliai Birmingham templomában egy helyi orvosról, bizonyos William Witheringről emlékeznek meg, akinek neve botanikusként, geológusként, vegyészorvosként és kutatóként vonult be a történelembe. Szinte egész életét átszőtte a vízkórral és a tuberkulózissal folytatott küzdelem, amelyben a gyógynövények erejének köszönhette nemcsak felfedezéseit, de saját kezelését is. És bár utóbbi nem hozta a várt eredményeket, Withering még egy évtizedet tudott a gyűszűvirág kutatásának áldozni. „Withering nagy önkritikával és lassan dolgozott, híven a horatiusi intelemhez – amit könyve címe alá helyezett –, hogy alkotásunkat kilenc évig tartsuk magunknál, mielőtt kiadnánk (nonumque prematur in annum)” – írják róla szakmai követői.
A történet szerint felfigyelt egy gyógynövényes keverékre, amely egyik betegének segített a pangásos szívelégtelenség okozta duzzanat leküzdésében. Withering felismerte, hogy a keverék egyik hatóanyaga a gyűszűvirágból származik, és hosszas kutatások után 1785-ben ki is adta az An Account of the Foxglove and some of its Medical Uses (Beszámoló a gyűszűvirágról és néhány orvosi felhasználásáról) című művét, amely klinikai vizsgálatokról szóló beszámolókat és a gyűszűvirág hatásairól és toxicitásáról szóló jegyzeteket tartalmazott.
Mai ismereteink szerint a gyűszűvirág főzetét a 12. század óta használták – főleg Angliában és Nyugat-Európa országaiban. Számos betegségben kipróbálták, és R. Dodoens 1554-ben megjelent műve a növény leírása mellett már orvosi alkalmazásáról is ír.
Ennek ellenére a köztudatban egy időre feledésbe merült, és újbóli felfedezésére egészen Withering kutatásáig kellett várni. Withering felismerte, hogy
a gyűszűvirág „Hatással bír a szív mozgására is, oly mértékben, amit semmi más gyógyszernél eddig nem figyelhettünk meg”.
És bár maga is feljegyezte a növény mérgező hatásait, nem volt kétsége afelől, hogy gyógyszerként nagy problémák leküzdésében alkalmazható.
Szép lassan sikerült erről meggyőznie korának tudományos képviselőit is, és a gyűszűvirág egyre több betegség kezelésében bizonyíthatott. Adagolásának pontos eltalálása rendkívül fontos volt, gyakorta alkalmazták görvélyes daganatok és epilepszia terápiájában is, majd később a szamárköhögés, gyulladásos betegségek és a lázcsillapítás területein is ismertté vált.
Állítólag Van Gogh alkotásaira is hatással volt, hiszen a festőművész epilepsziás volt, és a művészettörténészek szerint gyűszűvirággal is kezelték.
Erre bizonyítékok a kezelőorvosát ábrázoló festmények is, amelyeken megtalálhatjuk a gyűszűvirágot. Fontos részlet az is, hogy a kezelés befolyásolhatta a művész színlátását is, hiszen az ilyen betegeknél gyakoriak voltak a vizuális jelenségek: a vörös, sárga, zöld lángocskák, gyűrűk, szikrák megjelenése.
A Withering által felfedezett hatóanyagot ma digoxinnak nevezik, és klinikai alkalmazása a 19. század közepén indulhatott el útjára. A kísérleti gyógyszertan egyik megalapozója, Oswald Schmiedeberg képes volt tisztított formában előállítani a digitonint, a digitalint és a digitoxint, aminek eredményeképpen lehetővé vált a pontosabb adagolás. Adolf Windaus, Arthur Stoll és Walter A. Jacobs feltárták a vegyi szerkezetet, pontosabbá tették a klinikai hatásmechanizmust és a gyűszűvirág bekerült a modern farmakológia eszköztárába.
Egy biztos:
mielőtt a gyűszűvirág, mint szívre ható gyógyszer bekerült az orvostudomány történetébe, nem volt olyan növényi szer, ami igazoltan hatott volna a szívre.
Fokozatosan fedezték fel, hogy a gyűszűvirág a szívben lévő idegcsomókra hat. Friedrich Ludwig Kreyssig német orvos már 1816-ban leírta, hogy a gyűszűvirág befolyásolja a szív működését, de csak 1901-ben fedezte fel Arthur Robertson Cushny és Charles W. Edmunds a pitvari fibrillációt, vagyis a normális ütésszám feletti gyors pitvarritmust, azt a rendellenességet, amikor a pitvar percenként több mint kétszázszor húzódik össze, és a kamra ezt nem tudja követni.
1905-ben már határozottan állították, hogy a gyűszűvirág hatóanyaga növeli a szív motorikus erejét,
vagyis fokozza a szisztolét, és közvetlenül vagy közvetve a diasztolét; erősíti a szív izomerejét és a tónust; ritmizálja az ingervezető apparátust, vagyis egy perc alatt azonos számú ütést vált ki és szabályozza az ingervezetést is.
A későbbi tudományos fejlődés számos dolgot tisztázott és helyére tett, de a gyűszűvirágból nyert hatóanyag ezek próbáját is kiállta, és a mai napig velünk van, mint szívbetegségeket kezelő szer.
A hetvenes években a Herbária Vállalat nem kevesebb mint 6-700 holdon termesztette a gyűszűvirágot, és a magyar gyógyszergyárak is ismertek voltak a Digitális specialitások előállításában. A Magyar Gyógyszerkönyv korabeli kiadásai szerint a piros gyűszűvirágnak „Az első évben hajtott tőlevelei ne használtassanak, csupán a második évben kinőtt szárlevelek, melyeket elvirágzás előtt kell gyűjtenünk és gondosan megszárítva tartanunk. A friss levelek szaga gyenge, de jellemző, szárítva szagtalan, keserű, undorító ízű. A gyógyszertárakban, a gyűszűvirágleveleket (Digitalis folium) minden évben újonnan kell beszerezni, mert hatóanyaga gyorsan bomlik.”
Magyarországon Tuzson János egyetemi tanárhoz kötődik a gyűszűvirág termesztésének kiforrott gyakorlata, aki mátrai birtokán, Taron nagy mennyiségben termesztette a gyűszűvirágot. Az általa előállított növényi drog messze földön híressé vált, minősége jelentős mértékben felülmúlta a más területeken termesztett gyűszűvirágokét. A mátrai piros gyűszűvirág leveleiből állították elő a Digitalis purpurea folia Hungarica titrata néven ismert és a magyar gyógyszertárakban árusított gyógyszert (Eri).
Bár a gyűszűvirág valóban nagy szolgálatot tett az emberiségnek, gyűjtése és a különböző gyűszűvirágfajokkal történő kísérletezés senkinek sem ajánlott, mert gyógyászati célú felhasználása komoly szakmai tudást igényel. Csak orvos javasolhat kezelésként digitalis-tartalmú szert: ezt feltétlenül érdemes észben tartanunk! Mert bizony a növényi hatóanyagokkal kapcsolatban közismert tény, hogy ami a jó kezekben orvosság és életmentő lehet, az rossz kezekben méreggé válhat.
A gyűszűvirágok által nyújtott esztétikumról azonban nem kell lemondanunk: számos gyönyörű változat érhető el a kertészetekben, érdemes megismerkednünk velük!
Nyitókép: 123RF
