Első hazatérő példányai már márciusban megjelenhetnek, de az állomány nagy része áprilisban érkezett vissza. Jellegzetes hangja egészen júniusig könnyen megfigyelhetővé teszi, így ha ügyesek vagyunk, nagy esélyünk van óvatosan bekukucskálni gondosan őrzött fészekaljába is. Reptéről is felismerhetjük:
lepkeszerűen hullámzó repülése önmagában is izgalmas látvány,
de amikor leszáll a földre, és hosszú, erős csőrével csipegeti a földben megbúvó kártevőket, egészen különleges élményben lehet részünk.
„A talajon gyors léptekkel szalad előre, miközben fejével ütemesen bólintgat hozzá. Bóbitáját eközben többnyire nem mereszti fel, hanem hátrasimítva viseli. Zsákmányát elsősorban szemmel kutatja, de néha félrehajtott fejjel figyel a föld színe alól érkező parányi jelzésekre is. Ha úgy véli, hogy odalent mozgolódik valami, hosszú csőrével ügyesen utánanyúl és rendszerint meg is keríti zsákmányát. A gyümölcsfák alatt vagy a szőlőtőkék között futva minden megtett 1-2 méter után „próbafúrásokat” végez, csőrét lenyomja a talajba, kinyitja, majd újra összezárja. Ha a megfigyelő jól megjegyzi azt a helyet, ahol a madár tevékenykedett, utólag megkeresheti az egymás mellett lévő apró nyílásokat, amelyeket a hosszú vékony csőr hagyott hátra” – olvashatjuk a Magyar Madártani Egyesület Legkedveltebb madaraink sorozatában.
A búbos banka tehát a föld alatt élő rovarokra specializálódott: férgeket, lótetveket, sáskákat, hangyákat és rovarokat eszik. Ha nagyobb zsákmányt fogott, akkor először kövekhez vagy a talajhoz verdesi, és a megfigyelések szerint először azon igyekszik, hogy a keményebb kitinrészeket eltávolítsa a zsákmányról. A feljegyzések szerint a búbos bankáknak még kedvenc „feldolgozóhelyei” is vannak: ide viszi az elejtett zsákmányokat „megtörni”. Ezeket a helyeket magunk is megkereshetjük, hiszen egy idő után telis-tele lesznek kitinszárnyakkal, sáskalábakkal és egyéb olyan részekkel, amelyeket a búbosbankák a zsákmány elfogyasztása előtt leverdestek áldozatukról.
Az állomány kiegyensúlyozott fennmaradásában kulcsszerepet játszik a mozaikos élőhelyek és a csupasz talajfelszínek együttes megléte. Ezek alapján az is nyilvánvalóvá válik, hogy az intenzív mezőgazdasági művelés okozta változásokra nagyon érzékeny madárról van szó. Idehaza a szakemberek szerint elsősorban a költőhelyek hiánya okozza a legnagyobb természetvédelmi kihívást, ez ellen mesterséges odúk kihelyezésével igyekeznek tenni.
A búbos banka nem készít odút: kész otthont keres. A harkályok odúit szívesen elfoglalja, de kidőlt, korhadt fák üregeiben, kőrakásokban, üregekben bárhol költhet – még akár a talajszinten is. A leendő otthonokat a hím mutatja meg a tojónak, aki aztán kiválasztja a számára legmegfelelőbbet. Többnyire alacsony odút választanak (maximum 3 méteres magasságban), de találtak már búbosbanka fészket 12 méter magasan is. Az üreg aljára kevés fészekanyagot (mohát, száraz fűszálakat) hordanak, de többnyire csak az ott heverő törmelékre és forgácsokra rakja a tojó a tojásokat.
Egy fészekalj 5-10 piszkosfehér tojásból áll, amin kizárólag a tojó kotlik, miközben a hím a táplálékot hordja neki. A fiókák etetésében viszont mindkét szülő aktívan részt vesz. A tojó naponta rak egy tojást, majdnem mindig a kora reggeli órákban, és nyomban az első tojás után ülni kezdi a fészekaljat. 16 nap múlva kikelnek a fiókák, a tojások lerakásának sorrendjében, így akár 5-10 napos eltérések is lehetnek közöttük. A tojó közel két hétig melengeti a fiatalokat. Amíg a fiókák kicsik, és a tojó melengeti őket, a hím óránként átlagosan 5-8 alkalommal fordul eleséggel, később akár 20-szor is megteheti ezt, sőt lettországi feljegyzések szerint akár 40-60 alkalom is lehet óránként.
A fiatal búbosbankák valamivel több, mint három hétig maradnak az odúban, de a szülők a kirepülés után is még tovább etetik őket.
A fiókákhoz kötődik népi elnevezése is: büdös bankának vagy szurtos dudunak nevezik.
Azért ez a kellemetlen becenév, mert amikor a fiókák veszélyt éreznek, bűzös ürüléket juttatnak támadójukra. Ráadásul a költőüregben is sok az ürülék, így nem áll az egyik leghigiénikusabb madár hírében.
A búbosbankák sajnos nem tartoznak a hosszú életű madarak közé és a fiókahalandóság is magas. És ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a vándorlás során is számtalan veszélynek vannak kitéve, akkor néha elcsodálkozunk azon, hogy maradhatott fenn populációjuk. Egy biztos: a búbos banka (Upupa epops) sok más madárhoz hasonlóan szívós, életre termett állat: érdemes megbecsülnünk és vigyáznunk rá.
1901 óta élvez védettséget hazánkban, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Háromszor is az év madarának választották: 1989-ben, 1990-ben, és 2014-ben.
Nyitókép: 123RF
