A faj egyik legjellemzőbb vonása a hímek kora tavasztól június végéig tartó hangos éneklése, ami még a laikusok fülét is hallgatózásra ösztönzi. Az első példányai március utolsó harmadában érkeznek hazánkba. Érdekesség, hogy sokáig úgy hitték, csak április közepén érkeznek meg országunk területére, mígnem kiderült, hogy már korábban itt vannak, csak a hosszú út során elfáradt hímek (főleg ha kedvezőtlen az időjárás) erőt gyűjtenek a tavaszi udvarláshoz. És bár alapvetően vonuló madár, egyre gyakrabban találkozunk áttelelt példányaival is.
A barátposzáta a legjobb hangú énekesek egyike: sok szakember még a fülemüléknél is jobb dalolóművésznek tartja.
„Fekete fejtollaikat kissé felborzolva, bokrok vagy fák ágain ülve énekelnek és ebben a tavasszal nem ritka kellemetlenül hűvös idő sem zavarja őket. Egy ízben a budapesti Szabadsághegyen április eleji, későn érkezett sűrű hóesésben figyeltem meg egy hímet, amely a hirtelen fehérré változott bokrok között olyan vidáman énekelt, mintha ragyogó napsütés hevítette volna.
A barátposzáta éneke két, jól elkülöníthető szakaszból áll.
A bevezető, a madarászok által bokoréneknek is hívott rész többé-kevésbé hangos és változatos ének, amelybe egyes hímek más fajok énekéből átvett, mesteri utánzásokat szőnek. Különösen szeretik a kerti poszáta szépen gurgulázó énekét, de visszahallhatjuk a sárgarigó flóráját éppen úgy, mint a geze vagy az erdei pinty énekének egy-egy strófáját… A számomra legszebb – mindig ezt keresem ha barátposzátát hallok valahol –, amikor a fekete sapkás hím a fülemüle, a fekete- vagy az énekes rigó strófáit utánozza mesterien. A Felső-Tisza árterében hallottam néhány éve egy hímet, amely az ott élő nagy fülemülétől tanult el egy strófát, és ennek a madárnak a hallgatása kivételes élményt jelentett számomra” – olvashatjuk Schmidt Egon leírásaiban.
Egy biztos: az egyik legintenzívebb poszátaéneket akkor hallhatjuk, amikor a hímek után a tojók is visszatérnek, és megkezdődik a harc a hölgyek kegyeiért: a hímek között ugyanis sokszoros a túlkínálat, így igencsak komoly tétje van annak, kinek sikerül megnyernie a visszaérkező tojók kegyeit. Érdekesség, hogy a hím barátposzáták gyakran már azelőtt belekezdenek a fészeképítésbe, hogy a tojók megérkeznek. Ráadásul nem egy, hanem több fészket is elkezdenek, ám egyiket sem fejezik be. Mert bizony a választás a tojó dolga. A folyamat úgy néz ki, hogy a hím gyakran a fészekkezdemények szélén ülve és énekelve hívja a tojót, aki kiválasztva a megfelelő otthont, viselkedésével jelzi, melyik lesz az ideális hely a fiókák felneveléséhez.
Ezért nevezik a madarászok „füttyfészkeknek” a barátposzáta-fészekkezdeményeket.
A fészek száraz fűszálakból, rostokból, finom gyökerekből, és növényi pihékből áll, amihez egy kevés pókhálószövedék és állati szőr társul. A párbaállás után már mind a tojó, mind a hím részt vesz a fészeképítésben, amibe a tojó később 5 tojást rak. A kotlásban a hím is részt vesz, napközben gyakran ő üli a tojásokat. Éjszaka azonban mindig a tojó kotlik. A fiókák két hét alatt kelnek ki, és 10-13 napos korukban már el is hagyják a fészket. Ilyenkor még nem tudnak repülni, a fészek közelében rejtőznek el, és a szülők etetik őket. Elmúlnak kéthetesek, amikor már képesek felszállni, ekkor tanulják meg a táplálékszerzés apró trükkjeit, és már messzebbre is hajlamosak elkóborolni.
Alighogy a fiatalok kirepültek, máris nekikezdenek a szülők a második fészekalj felnevelésének.
A második költés gyakran olyan gyorsan követi az elsőt, hogy a hím még az első fészekaljból származó fiókákat eteti, miközben a tojó már a második fészket építi.
Az apróságokat csupasz hernyókkal, később szúnyogokkal, legyekkel, apróbb lepkékkel etetik, de a kirepülés előtt már bogyókat is adnak nekik.
A barátposzáta ugyanis nagyon szereti a lédús gyümölcsöket, ezért olyan gyakori a fekete bodza ágai között is.
„Ha augusztus derekán vagy szeptemberben, amikor az ágakon már csupa fényes fekete bodzatányér lóg, végigsétálunk egy bodzával benőtt árok mentén, egyéb madarak mellett egyre-másra találkozunk az ott időző barátposzátákkal is. Váratlan megjelenésünk néha talán megijeszti őket és átszállnak a szomszédos erdő fái közé, esetleg méltatlankodva csettegnek is egy darabig, de néhány perc múlva már egyik a másik után repül vissza a bodzabokrok közé, hogy tovább folytassa megkezdett lakomáját” – emlékezik az általa megfigyeltekre Schmidt Egon.
No de nemcsak bogyókat csipegetnek, hanem kifejezetten hasznos kártevőirtó hírében is állnak: fürgén kutatják át az ágakat, a megfigyelések szerint főleg a magasabb bokrokat és a fák alsóbb ágait. „A levél alatt rejtőzködő hernyót, az ágon lapuló bagolypillét éppen úgy megtalálják, mint az apró levéltetveket. A földre, a fű közé csak nagyon ritkán szállnak, ezt inkább olyankor figyeltem meg, amikor véletlenül leejtett zsákmány után repültek néhány pillanatra az avarba vagy a fűcsomók közé. Néha felrebbenve kapják el hegyes csőrükkel a levél vagy a lehajló vékony gally hegyén nyújtózkodó araszolót, de megfigyeltem olyan példányt is, amelyik többször egymás után a rücskös fatörzsről szedett fel valami táplálékot” – ismerhetjük meg részletesen étlapjukat.
A barátposzáta (Sylvia atricapilla) 1901 óta védett hazánkban, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Nyitókép: Wikipedia / Juan Emilio és 123RF
