A hivatalos feljegyzések szerint Magyarországon csak gyűjteményes kertekből ismert a japán fojtóbab: közülük a legismertebb a Vácrátóti Botanikus Kert, ahol idestova 40 éve tartják. Mégis: a valóságban jóval több helyen fordulhat elő, hiszen kiskerti ültetésének semmi sem szab határt, a jóhiszemű kertbarátok pedig aligha tudják, hogy mit kockáztatnak a kudzu betelepítésével.
A japán fojtóbab (Pueraria montana var. lobata) egy idegenhonos invazív kúszónövény, a pillangósvirágúak családjának képviselője. Terjedésének és növekedésének erejét jelzi az is, hogy
akár 10-30 méter magasra is megnőhet, gyökérgumója pedig 60-90 cm hosszúra is fejlődhet.
Alkalmazása számos területről ismert: keményítőként és abszorbensként a kozmetikai ipar is felhasználja, de előszeretettel kínálják élelmezési célú termesztésre is.
Eredeti élőhelye a lombhullató és lombelegyes erdők szegélye, de ma már megtalálható utak mentén, erdészeti ültetvényekben, vízparton, ártereken, felhagyott legelőkön és más, ember által zavart élőhelyen is. Sokféle talajban képes megélni, a talaj kémhatása iránt közömbös, elviseli a jelentősebb fagyokat is, ezért szívóssága miatt a jövőben számolni kell természetvédelmi kezelésével. Gyors növekedése miatt ugyanis képes kiszorítani a honos növényzetet, árnyékolásával pedig negatív hatással van más fajok életben maradására.
Nitrogéngyűjtő képessége miatt megváltoztatja a talaj összetételét: és nemcsak a talaj, hanem a kisebb vízfolyások nitrogéntartalmát is növeli.
A vizsgálatok szerint a gyökerében és levelében található fenol-vegyületeknek csírázást és fejlődést gátló hatása is van,
ami még kevésbé tolerálhatóvá teszi a hazai flórában.
Ahol lehetősége van rá, ott magasra kúszik a fák törzsein, de ahol erre nincs módja, ott könnyedén szétterül a talajon is. Kedvező környezeti feltételek mellett gyorsan nő:
egy év alatt elérheti az akár 20 méteres hosszúságot is.
Egyaránt megél az erős napfényben és az árnyékban is, és ha adott esetben a fagy elpusztítja föld feletti részét, az akár méteres hosszúságú gyökeréből újra ki tud hajtani.
Bár szinte minden része ehető, és kifejezetten ízletes, tápanyagokban, vitaminokban és mikroelemekben gazdag növénynek tartják, betelepítése mégsem éri meg a kockázatot. Hamar a kert rémévé válhat és karbantartása sok vesződséggel jár. Nem beszélve arról, hogy könnyedén kivadulhat, magjait madarak és kisemlősök terjeszthetik, így még a kerítés vagy a metszőolló sem szabhat határt inváziójának.
Hiába hát bíborlila virága, látványos zöld tömege vagy ízletes részei, a japán fojtóbab egy tipikusan olyan növény, ami bár sok jóval kecsegtet, felelős gondolkodást igényel. Ha mindenképpen szeretnénk megcsodálni, keressük fel a Botanikus Kertben, de azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne engedjen a csábításnak: ne engedje be a fajt kertjébe. Egy-egy rossz döntés hamar komoly természetvédelmi problémához vezethet, ami sok száz, sok ezer élőlényt érint, így nem éri meg a kockázat!
Döntsünk felelősen, cselekedjünk helyesen!
Nyitókép: 123RF és Pixabay / mariastone
