Spanyolmeggyként nevezték a nagy szemű, kifejezetten leves, édes meggyfajtákat. A régi idők leírásaiban megtalálhatjuk még panyor meggyként is, de hazánkban több meggyfajtát is illettek ezzel az elnevezéssel. Bereczki Máté híres pomológus Gyümölcsészeti vázlatok című művében a következőket írja róla: „Ilyen név alatt hazánkban is majd mindenütt a cseresznyemeggyeket vagy édes meggyeket, kivált a feketeszínüeket nevezik, de sok helyt a közönséges piros meggyeknek is ezt a nevet adják.”
Dr. Entz Ferenc egy a Balaton környékén elterjedt spanyolmeggy fajtát jegyzett fel, aminek a Füredi spanyolmeggy nevet adta, és bár egyik művében hosszasan nyelvészkedik a füredi-spanyol összetételen, mégis megmaradt mindkettő használatánál. Leírásaiból megtudhatjuk, hogy a Füredi spanyolmeggy „Fája nagy, gúla alakú koronával. Éves vesszői felfelé állók, erőteljesek, vastagok. Levelei erősebb szövetűek, felfelé állók. Virágja nagy, kezdetben fehér, későbben megpirosodik. Gyümölcse nagy vagy igen nagy, alul és fölül belapított, gömbölyded; szélessége nagyobb a magasságánál… Héja barnapiros, elég vastag. Húsa puha, piros, leve hasonló színű; kellemesen édes-savanykás, de mégis túlnyomóan édes. Érési ideje: július közepe és második fele. Magva nem igen nagy, a húsától nehezen válik el. Elsőrendű asztali és háztartási gyümölcs. Bőven virágzik, de keveset terem.”
A halyagmeggy régi, ismeretlen eredetű meggyfajtánk. Sokáig alanynak is használták. Legfőbb ismertetőjegye, hogy puha húsú, nincs pálhalevele, és olyan változatokkal büszkélkedhet, mint a Hartai, a Szentlőrinci, a Szilágyi és Réti sommeggy. A halyagmeggynek és változatainak fő érési ideje június végére esik, de még júliusban sem ritka a bőséges termés.
Aszalásra használt ősi fajta az aratómeggy, ami az utolsók között érő, savanykásabb meggyfajta.
Azok közé az ősi meggyek közé tartozik, amelyek már a középkorban is szegélyezték hazai szőlőinket, és ezekben a századokban bort és pálinkát is főztek belőle.
A Korpádi meggy a különleges esetekben termeszthető meggyfajtákhoz tartozott a negyvenes években, majd az ötvenes években Barcs, Kaposvár és Szigetvár környékének körzetileg beosztott meggyfajtája lett, és olyan kevésbé ismert fajtákkal versenyzett, mint Báró Józsika meggy vagy a Szakter óriás meggy.
Bár a pipacsmeggyet régóta ismerték a kerttulajdonosok, a korai pipacsmeggy csak 1979-ben vált bejegyzett fajtává Magyarországon. Kellemes íze és harmonikus cukorsav aránya miatt friss fogyasztásra és konzervipari felhasználásra is alkalmasnak bizonyult, így idővel a cukrászipar egyik legkeresettebb fajtája lett. Gyümölcse közép-nagy, gömbölyű, a kocsány felől kissé nyomott. Héja élénk kárminpiros, húsa közép-kemény, leves és finoman rostos. Hússzíne fehér, később enyhén rózsaszín, nem festő. Íze savanykás-édes.
Az idő előrehaladtával megjelentek a legkülönfélébb fajták is, amelyekkel előszeretettel kísérleteztek a nemesítők, és amelyeknek egy része a feledés homályába merült, másik része azonban kiállta az idő próbáját. Az Eugénia császárnő például egy cseresznye-meggy hibrid, amely gúla alakú koronát nevel, és igen bőtermő, viszont sajnos érzékeny a téli fagyokra. Június közepétől érik, gyümölcse közép-nagy, halványpiros és puha húsú. Vele szemben az Ostheimi télálló egy nevéből is sejthetően fagytűrő fajta, ami nagy koronát nevel, viszont sok gyökérsarjat is hoz. Gyümölcsének héja vékony, húsa puha, leve sötét – június második felében terem.
A Hortensia királynő mérsékelt növekedésű, télálló fajta. Közepes termőképességű, nagy gyümölcsű és sárga színű. Július végén érik, a cseresznyelégy alig károsítja, és minősége kifejezetten jó. A Lajos meggy egy lecsüngő ágú, gyenge növekedésű, de termékeny, öntermékeny és önmeddő rügyeket nevelő meggyfajta. Gyümölcse nagy, piros és savanykás. Európában előszeretettel termesztik – ez az egyik legkésőbbi fajta.
Idehaza nagy népszerűségnek örvend a cigánymeggy is, ami inkább egy gyűjtőnév, hiszen eredendően az összes apró, sötét gyümölcsű meggyet ide sorolták.
Több változata is ismert, amelyek között öntermékeny fajtát is találunk. Június végén, július elején érik, és erős színű, kifejezetten zamatos meggyet ad. De ne feledkezzünk meg a Hartai meggyről sem, ami kicsivel a cigánymeggy alap klónok előtt érik. Gyümölcse kicsi vagy közepes, sötét bordópiros, és a leve igen jól fest. És itt van a Bosnyák meggy is, ami egy erős növekedésű, edzett fajta: a monília és a blumeriella csak esős időben károsítja. Bőtermő, gyümölcse közép-nagy, héja kárminpiros, és június közepétől elhúzódva érik.
Végül nem hagyhatjuk ki a Pándy üvegmeggyet sem, ami egy igen kedvelt meggyfajtánk. Június végén-július elején érik: nagy gyümölcsű, kiváló ízű, sötétpiros, bő levű fajta, ami esős időben sem repedezik, és jól bírja a szállítást. Változata például a Jósika meggy, ami az alapfajnál jobban termékenyülő. Szintén Pándy-változat a Szentesi meggy, ami kevéssel a Pándy üvegmeggy után érik. Termőképessége közepes, de cserébe gyümölcse nagy.
A Növényvédelem 2020. májusi számából idézzük a különböző meggyfajták érési idejét összesítő táblát:
Nyitókép: 123RF
