Fokozhatatlan pompa Hadrianus császár nyári rezidenciájában
A történelem híres kertjeiA kor híres írója, Spartianus szerint a villa kerülete nem kevesebb mint hét mérföldnyi területen állt a Tiburtini-hegység lejtőin., és helyet kapott benne az akadémia, az athéni Stoa Poikilé, azaz a Színes Csarnok utánzata, a tesszáliai Tempe-völgy hasonmása, sőt még az árnyékvilág ábrázolása is.
Nagy kiterjedésű kertjeiben színházak és fürdők fogadták a látogatókat, akik örömmel hódoltak az élet élvezeteinek.
Az építmények közül a legjelentősebb ránk maradt emlékek a 60 oszlop övezte arany tér (piazza d´oro), a tengeri színház (teatro maritimo) és egy kerek, felvonóhidakon keresztül megközelíthető sziget, amit vizesárok, oszlopcsarnok és fal vett körül.
A császár halála után utódai is használták és bővítették a villát, de Nagy Konstantin császár sok műkincset az új fővárosba, Konstantinápolyba szállíttatott, és végül a népvándorlás korában teljesen szétrombolták az épületegyüttest.
Később a reneszánsz pápák kezdték támogatni az ásatásokat, és többek között ennek köszönhetően kerültek elő azok a bizonyítékok is, amelyek a hely egykori pompájáról árulkodnak.
A fennmaradó írásos feljegyzések szerint
Hadrianus császár maga is személyesen segített az épületegyüttes megtervezésében, amely összesen több mint 30 római és görög stílusú épületből állt.
A szökőkutakat és kerteket ugyanazok a vízvezetékek táplálták, amelyek Rómán keresztül futottak, és az épített környezet mellett fontos szerephez jutott a kert megtervezése is.
Hadrianus villájában kétségkívül főszerep jutott a vízi ökoszisztémának – talán ez volt az egyik kulcsa annak, hogy egy kellemes, számos faj számára kedvező mikroklíma alakulhatott ki itt.
Hadrianus híres kertje teraszosan ereszkedett alá ernyőmód széttáruló fenyőivel, narancsfáival és virágágyaival.
A perisztiles udvart (oszlopos udvart) vagy perisztilkertet bokrok, buxussal szegett virágágyak, szobrok és szökőkutak díszítették, és bár a történelmi múltban az egykori kert szinte egésze elveszett, a környéken fennmaradó fajok és a leírások alapján némiképp körvonalazni tudjuk a korabeli kert növényvilágát is.
Az építészetben a canopus vagy kanópusz általában olyan építészeti elemre utal, amely gyakran díszítő elem vagy védőszerkezet, és amely jellemzően egy nagy, boltíves vagy boltozatos tér. A Hadrianus tivoli villájában található canopus tökéletes példa erre. A canopus egy völgyben fekvő tó, amelyet szobrokkal díszített oszlopsor vesz körül. A tó alját egy nimfaeum zárja körül, amelyet egyes történészek a Serapisnak szentelt templommal azonosítottak (Serapeum), míg mások Egyiptom szimbólumaként látták (a tó a Földközi-tenger jelképeként). A kanópusz másik jelentése az ókori Egyiptomban temetkezési célra alkalmazott agyagedény, de Canopus nevű város is létezett a Nílus deltájában és Canopusnak hívják az éjszakai égbolt második legfényesebb csillagát is.
Jellemzően a terület adott korban fennálló sajátosságaihoz, a kert elengedhetetlen részei lehettek a már korábban is említett fenyők és ciprusok, az olajfák, citrusfélék és gránátalma is.
Az épületkomplexum számos nagy kerttel is büszkélkedhet: köztük a Pecile, és az olyan monumentális nimfakertek, mint a Könyvtár-udvar vagy a Knidoszi Aphrodité temploma.
A nimfakertekben (Nymphaeumban) a nimfák, a görög mitológiában a természet szellemi lényei éltek. A nimfák a természet különféle egységeinek – a hegyek, a források, az erdők, a folyók – őrzői voltak, így a nimfakertekben minden olyan elem megtalálható, ami a nimfák otthonairól és értékeiről adhat képet a világ számára.
Az oszlopokon és támasztékokon helyet kapott a borostyán és a szőlő, de a legkülönfélébb ábrázolásokból és leírásokból arra is következtethetünk, hogy számos, az ókori hitvilágban szereplő faj is jelen lehetett a császár kertjében. Így akár a karmazsin tölgy (Quercus coccifera), a lótusz és a mirtusz is bearanyozhatta a látogatók napjait – utóbbi egyszerre volt a szerelem és a halál jelképe is.
A virágoskertben a jácint, az írisz és a nárcisz állandó lakók lehettek, míg a rózsáknak külön kertrész is kijárt.
Az exedra egy félköríves építészeti mélyedés vagy emelvény, amelyet néha félkupola koronáz, és amelyet vagy az épület homlokzatába építettek be, vagy szabadon áll. Görögül eredetileg ajtón kívüli ülőhely jelent, egy olyan szobára alkalmazták, amely egy stoa (oszlopcsarnok, egy fedett, oszlopokkal körülvett helyiség, az ókori Görögország és a hellenizmus gyakori építészeti eleme) felé nyílt, ívelt, magas támlájú kőpadokkal körbevett, beszélgetésre alkalmas helyiségre.
A Rómától mindössze 30 kilométerre északkeletre fekvő Hadrianus-villa 1999 óta része az UNESCO világörökségének,
és felfedezése még mai, romosabb állapotában is igazi élmény a látogatók számára.
Nyitókép: Wikipedia / FrDr
