A tisztesfüvek népes családja a XX. század közepéig az egyik legismertebb méhbarát növénycsaládként volt ismert, köszönhetően annak, hogy ezek a virágok szinte egész idényben szolgálták a méheket. „A tisztesfüvek tele vannak mézzel és a méhek szorgalmasan és szédülten imbolyognak rajtuk” – olvashatjuk egy 1938-as beszámolóban.
Sajnos az azóta eltelt időben legnagyobb részüket kiirtották a természetből, és ma már más fajokkal pótolják őket. Egyaránt értékes ökológiai tulajdonságokkal bírt az erdei-, a gyapjas- és a hamvas tisztesfű is, vagy a hegyi rétek havasi tisztesfüve és a vízpartok mocsári tisztesfüvei.
Az egynyári tisztesfű (Stachys annua) vagy más néven tarlóvirág
egykor a Vajdaság legfontosabb mézforrása volt.
Mézelésének fő ideje július és augusztus, és a megfigyelések szerint ha a méh feje a virágportól fehérré válik, az annak a jele, hogy a tarlóvirágot látogatja. Sajnos a vegyszeres gyomirtás és az intenzív mezőgazdaság a tarlóvirágos méhlegelőket is tönkretette, amivel számos, nyár végi méhlegelő veszett el, ez pedig a termelésen kívül a családok telelésében is nagy veszteségeket okozott.
Virágzáskor gyűjtötték föld feletti részeit, a növény drogja glikozidot, cseranyagot, keserű anyagot, nyálkát, kolint, betaint és illóolajat tartalmaz – epilepszia és meghűléses tünetek kezelésére ajánlották.
A nemzetség egyik legismertebb képviselője a hasznos tisztesfű (Stachys recta), ami Közép- és Dél-Európa területein őshonos: erdőszélek, fenyő- és tölgyerdők, illetve a sovány meszes talajú gyepek lakója. A néprajzi adatok szerint gyakorta főztek belőle teát, amit nátha és fejfájás kezelésére ajánlottak, és nem volt ritka az sem, hogy
a borjús tehén első tejébe belefőzték, mert azt a tehénnek adva, bő és jó tejelővé tette.
Egykor igazi szenzációnak számított a gumós tisztesfű (Stachys tuberifera) is, amit más néven gumós hunyásznak vagy japán articsókának is neveztek. Őshazájában a nép kedvelt eledele volt, és hamar megismerte az európai lakosság is- először a franciák hozták be, mint gasztronómiai ínyencséget. Gumóit sós vízben megfőzték, majd vajjal és zsírral kissé kisütötték.
A párizsiak spárga módjára készítették, és saláták alkotójaként, más zöldségek helyettesítőjeként is alkalmazták.
Idehaza sem volt hiány a tisztesfű gumójának táplálkozási céllal történő felhasználásából: magyar vidéken a mocsári, vagy ahogyan régen nevezték, a seppedéki tisztesfű (Stachys palustris) gumóit fogyasztották. A seppedéki tisztesfű ugyanis az egész országban megtermett az árkok és vízerek mentén, de gyakori volt a nádasok szélén és a vizenyős szántóföldeken is. Ínyencsége a magyar lakosságot annyira nem mozgatta meg: inkább számított az ínséges idők táplálékának, mint különlegességnek.
Most virágzik az orvosi tisztesfű (Stachys officinalis) is, ami az erdei tisztások, cserjések, illetve rétek lakója. Évszázadok óta használják asztma, hurutos megbetegedések és köszvény kezelésére is, de reumaellenes hatását is feljegyezték. Cseranyagot, kovasavat, szaponint, kolint és keserűanyagot is tartalmaz – virágzó hajtásait és tőleveleit is gyűjtik. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy
a háborús időkben az egyik olyan ajánlott gyógynövény volt, amellyel a mozgásban lévő hadsereg C-vitamin ellátását igyekeztek megoldani.
Több olyan leírást is találunk, ami részletesen foglalkozik a katonák egészségmegőrzésének és gyógyításának természetes alapokra helyezett megoldásaival, és ezekben fontos szerephez jutottak a vadon elérhető gyógynövények, illetve azok beltartalmi értékeinek megőrzése paszták vagy cukrozott koncentrátumok formájában.
A nyugati gyógyászatban hasonló hatású gyógynövényekkel keverve különféle formákban (tea, kenőcs, por, alkoholos kivonat) még a kétezres években is előszeretettel alkalmazták, ma pedig egyfajta újra-felfedezésének lehetünk tanúi.
De ne feledkezzünk meg az erdei tisztesfűről sem (Stachys sylvatica), amely Európa szinte összes területén előfordul: idehaza a Bükkben vannak legszebb állományai. Lomb- és elegyes erdők, cserjések, ligetek lakója, virágzásában egészen augusztusig gyönyörködhetünk.
Sebgyógyító és görcsoldó gyógynövényként is számon tartják,
a népgyógyászatban gyakorta alkalmazták menstruációs görcsök enyhítésére. Hőkezelés után enyhén gombára emlékeztető íze lesz: felhasználható levesekhez, főzelékekhez. Természetes festékanyagként is ismert volt: gyapjú színezésére használták.
A sort még sokáig lehetne folytatni, hiszen bőven akad még felfedezésre váró tisztesfű a világon. Idehaza egy faj esetében kell nagyon körültekintően eljárnunk: a havasi tisztesfű védettséget élvez, ezért gyűjtése nem megengedett.
A havasi tisztesfű (Stachys alpina) 1993 óta védett hazánkban, természetvédelmi értéke 10 000 forint.
Nyitókép: Mocsári tisztesfű – Fotó: 123RF
