Teszteltünk! – Hogyan szoktassuk rá magunkat a vízivásra?

Egy ideje már törekszem arra, hogy több olyan szokást vezessek be az életembe, amelyek hosszú távon közelebb visznek a céljaimhoz és az egészségemet szolgálják. Egyszer azt olvastam, hogy a megfelelően kiépített szokásokkal az egészségmegőrzés és az önfejlesztés is „automatizált” lesz, mondhatni robotpilóta-üzemmódba kapcsol az emberi test; különösebb erőfeszítés nélkül, fokozatosan halad a cél felé. Ezt nem gondolom ennyire egyszerűnek, de látok benne rációt. Hiszek abban, hogy a szokásaink kulcsfontosságú szerepet játszanak az életünkben, és abban is, hogy formálhatóak. Nem egyik napról a másikra, de formálhatóak. Többek között ezért döntöttem úgy, hogy rászoktatom magam a megfelelő mennyiségű vízivásra, mivel örök életemben… mondjuk úgy, hogy volt problémám ezen a téren. Inkább arra koncentráltam, hogy spóroljak a vízzel, mintsem arra, hogyan igyak belőle eleget.

Rendszeresen megtörtént az az eset, hogy délután kettő körül, az iskolából hazaesve, kiszáradt torokkal rohantam aznap először a csaphoz, hogy csillapítsam az addigra már elviselhetetlenné váló szomjúságérzetemet. Mindig megvártam azt a pontot, amikor már nem bírtam figyelmen kívül hagyni a testem jelzését, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak az üvöltő hangra belül, ami azt mondta: inni, inni, inni. Ezzel a taktikával akár fél literrel is ki lehet bekkelni egy napot, de nem ajánlott, hacsak nem cél az állandó fejfájás, kimerültség, rossz közérzet vagy a csökkent mentális képesség.

A doktorbácsinak igaza volt, és ezt hiába tudom, már több mint 10 éve kísérletezgetek azzal, hogy a saját testsúlyomnak megfelelő 2,5 liter víz elfogyasztása ne mindennapi nyűg legyen, hanem rendszeres szokás. Mert elfelejtem, kihagyom, íztelen, szagtalan, örömet se okoz, meg amúgy is, van fontosabb feladatom, majd iszok, ha már nem bírom tovább. De azért megpróbáltam apránként változtatni, és több módszert is bevetettem.

Első próba: tevékenységhez kötni a vízfogyasztást

Mindenhol azt olvastam, hogy a „párosítás” tuti módszer, ezzel aztán biztos, hogy át tudjuk magunkat nevelni a rendszeres vízivásra. A trükk az, hogy mindennapi tevékenységekhez társítjuk a vízivást, így nem felejtjük el. Nos, a véleményem röviden: nem működik ez a módszer. Pedig megpróbáltam.

Próbáltam egy pohár vízzel indítani a napot, közvetlenül felkelés után, éhgyomorra, de esélytelennek tűnt, hogy erre rászokjak. Szenvedés volt, csak frusztrációt okozott. Próbáltam bevezetni, hogy hazatéréskor, a kézmosás után rögtön szintén igyak egy pohárral, de ez se ment. Rendre elfelejtettem, és emlékeztetni se tudtam magam rá, hiszen mindig másik időpontban értem haza. Egyedül az étkezéseknél működött, mert akkor jól esett a friss víz, ezzel azonban még mindig nem kerültem közelebb a végcélomhoz, mivel általában háromszor eszek egy nap, így az még mindig csak 3x3, azaz 9 deciliter a 25 helyett. További praktikák után kutakodtam. 

Második próba: mindig legyen kéznél víz

Ebben már láttam rációt, hiszen tudtam jól, hogy sokszor a lustaság miatt voltam dehidratált. Felkelni és elsétálni a 20 méterre lévő konyhába egy újabb pohár vízért, bizony néha megterhelő – vagy inkább mellőzhető? –, és csak hátrébb és hátrébb csúszkál a prioritási listán az egyéb határidős munkák, feladatok és kötelességek mellett. Viszont ha mindig kéznél van víz – például magamhoz láncolok egy másfél literes flakont –, akkor elméletileg a probléma megoldva.

Ezzel a stratégiával egy ideig jó eredményeket értem el, ám valami továbbra is hiányzott, mert két-három hét után rendszerint feladtam. Sokszor azt sem tudtam, egyáltalán közel járok-e a napi célhoz, elfelejtettem, hogy hányadik pohárnál járok, és azt sem tudtam, mikor ittam utoljára, hogy hogyan kellene egyenletesen beosztanom az aznapi adagot. Végső elkeseredésemben különböző ízesítéseket is bevetettem, de még a hiperegészséges uborkás, almaecetes, mentás, citromos víz sem hozta vissza a kedvemet, és nem ittam meg varázsütésre a napi penzumomat.

Harmadik próba: applikáció, ami emlékeztet az ivásra

Rájöttem, hogy engem mindig is a látható, nyomonkövethető  eredmények motiváltak, így letöltöttem a legszimpatikusabb „water reminder” applikációt a telefonomra, ami az igazi változást elhozta számomra. Már több hónapja használom: ha megittam egy pohár vizet, hozzáadom a listához, kvázi húzok egy strigulát. A nap végén pedig látom az eredményt. Jelentem, azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne teljesítettem volna a napi 2,5 literes célt.

Nap közben pontosan látom, hogy hány deciliter hiányzik még a célomig. Meglepően motiváló látni, ahogy az a bizonyos csúszka egyre közelebb és közelebb kerül a beállított célhoz. Másodszor pedig az óránként beállított vízemlékeztetők gondoskodnak arról, hogy a napi célért folyamatosan, kisebb lépésben tegyek, ne egyszerre akarjam megváltani a világot. Harmadszor pedig pontosan látom azt is, hogy mikor mennyi folyadékot fogyasztottam, tehát életemben először átláthatóvá, nyomonkövethetővé és mérhetővé vált a vízfogyasztásom, nem csak fejben próbáltam számolgatni a decilitereket.

Kezdem érteni, miért mondják a célkitűzésre, hogy legyen SMART, tehát: Specific (vagyis konkrét), Measurable (mérhető), Achievable (elérhető), Relevant (releváns) és Time-based (azaz időhöz kötött). Számomra ugyanez igaz az új szokások bevezetésénél is: ha nem tudom pontosan mérni és nincs időhöz kötve, előbb vagy utóbb, de fel fogom adni. És igen, van az egészségmegőrző telefonos applikációknak árnyoldala is, én messze csak az előnyeit érzem egyelőre, így bátran ajánlom bárkinek.

És most megyek is, iszom egy pohár vizet!