Egészség

Nemcsak elbutulás, hanem „élőhalál”: 4 megrázó film az Alzheimer-kórról

Az Alzheimer-kór jelenleg nem gyógyítható betegség. Egy dolog azonban biztosnak tűnik vele kapcsolatban: nem válogat, kortól, nemtől, intellektustól függetlenül bárkire lecsaphat. Szeptember 21-én, az Alzheimer-kór világnapján négy olyan filmet hoztam, amelyek a visszafordíthatatlan betegségről szólnak.

Alzheimer (2020)

Egyesek szerint 2050-re 135 millió ember szenved majd a kognitív funkciók (gondolkodás, emlékezés, felismerés, írás, olvasás, számolás, tájékozódás) fokozatos leépülésétől. A segítség- és az információnyújtás, valamint az ellátás- és a gyógymódkutatás gyerekcipőben jár még az Alzheimer-kórt illetően, jelenleg is kutatók ezrei szentelik arra egész életüket, hogy közelebb kerüljenek ehhez a páciensek és családjaik életét egyaránt megnehezítő kórképhez. Kollár István Alzheimer című dokumentumfilmjében szakemberek, orvosok, kutató tudósok és érintett családtagok beszélnek tabuk nélkül az egészségügyi szféra egyik legnagyobb kihívásáról: az Alzheimer-kórban szenvedők segítéséről. 

A film készítője, Kollár István így írt egy Facebook bejegyzésben  a dokumentumfilmről: „Ez a film túlmutat önmagán, mert egy sokkal nagyobb problémáról vagy hiányról ad hangot: a társadalmunk, államunk, egészségügyünk totális felkészületlenségéről a demencia vagy épp a megfelelő idősgondozás tekintetében. Remélem, hogy értő fülekbe tudjuk súgni (kiabálni), hogy gond van.

Kövessük a nyugatot, kezdjünk el tenni valamit, mert baj lesz. Nemcsak Alzheimer-ügyben, hanem úgy általában. Az idősekkel való méltóságteljes bánásmód nemcsak az idősekről szól, hanem a hozzátartozókról, a következő generációt képviselő gyerekekről és egy ország emberségéről és kulturáltságáról. A karakán véleményem az, hogy nagy bajok vannak itthon. Az egészben a vicc az, hogy én nem milliárdokért sírok, hanem csak a szinte pénz nélkül megvalósítható hozzáállás változtatásáért.”

Ha kíváncsi vagy a filmre, az előzetes elérhető az interneten. 

Megmaradt Alice-nek (2014)

A Megmaradt Alice-nek egy rendkívül őszinte, húsbavágó filmtörténeti alkotás azokról az emberekről, akik kétségbeesetten kapaszkodnak saját emlékfoszlányaikba, hogy az Alzheimer ne vegye el tőlük a legfontosabbat: önmagukat. Alice-t (Julianne Moore) kevéssel 50. születésnapja után diagnosztizálták Alzheimer-kórral. Eleinte minden egy aprósággal kezdődött: elveszett saját gondolatmeneteiben egyetemi előadásai során, elfelejtett bizonyos szavakat és információkat,

amikor viszont már eltévedt az egyetemi kampuszon, ahol már évek óta tanított, megvizsgáltatta magát.

Rákra gyanakodott, de helyette Alzheimert kapott. A 100 perces játékidő egyik legdrámaibb és egyben legőszintébb mozzanatát egy egyszerű kijelentés adja, ami Alice szájából hangzik el: „Inkább lennék rákos.” Mert az emlékeink nélkül megszűnik az életünk, megszűnik az életre okot adó emberi valónk, belsőnk, szellemünk. Ez az Alzheimer: szétesés, halványulás, elidegenedés és a „valódi én” halála. Szépen, lassan, fokozatosan eltűnik az az ember, akit ismerünk – erről szól a Megmaradt Alice-nek.

Iris – Egy csodálatos női elme (2001)

Iris – Egy csodálatos női elme című film igaz történeten alapszik: a híres regényíró, Iris Murdoch (Judi Dench) és férje szerelmi történetét mutatja be. Az életrajzi dráma két idősíkban játszódik: Kate Winslet alakításából megismerhetjük a fiatalkori, zsenge, sikeres írói karrier előtt álló Iris Murdoch-ot, Judi Dench pedig az idős, beteg Iris elidegenedési harcát tárja elénk – a gyógyíthatatlan Alzheimer ugyanis negyvenévnyi házasság után furakodott be harmadik félként a házaspár kapcsolatába.

Hogyan hat az egyre nyilvánvalóbbá váló betegség a házasságra és a családtagokra? Mi történik az emberrel, ha lassan, fokozatosan kiszáll belőle a saját lelke, megélt emléke? Hogy lehet, hogy valaki nem halt meg, de nem is él? Egyáltalán hogyan lehet mindezt külső szemlélőként megemészteni, elfogadni? Mit tehet ilyenkor a tehetetlen szemlélő, hogyan kellene elviselnie, hogy szerette mellette van, de még sincs? Tehetetlenségből fakadó, határokat nem ismerő düh és bénító elkeseredettség – ez is az Alzheimer.

Vasárnap c. rövidfilm (2017)

A Vasárnap című 4 perces rövidfilm nem a betegség elszenvedőire, hanem a tehetetlen szemlélőkre koncentrál: egy beteg édesapa (Horváth Károly) és fia (Keresztes Tamás) közötti személytelen, kiüresedett kapcsolattal mutatja be az Alzheimer-kór „másik oldalát”.

A demens betegek személyisége az emlékezetükkel egy időben törik darabjaira, óriási lélekterhet rakva ezzel a családtagokra.

A forgatókönyvet nem a fikció, hanem a való élet ihlette: a történet alapja Ronald D. Laing pszichiáter Tényleg szeretsz? – Gubancok című könyve, melyben a szerző az Alzheimer-beteg édesapjával folytatott beszélgetéseit jegyzi fel. Nemcsak elbutulás, hanem „élőhalál” – erről szól a Vasárnap c. rövidfilm.