Miért szeretjük, ha ropog? A nassolnivalók féltve őrzött titkai

Egészség

Miért szeretjük, ha ropog? A nassolnivalók féltve őrzött titkai

Az emberek szinte észrevétlenül majszolnak el egy nagy zacskó pattogatott kukoricát egy-egy mozifilmnek már az első húsz perc alatt, miközben egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy mit és miért csinálnak. Mert vajon hányan gondolkodtak el azon, hogy miért kell ropognia a nassolnivalónak, miért nem például krémes vagy puhán pattanó ételekkel készülünk az esti programra, és egyáltalán miért is lett olyan különleges szerepe az életünkben ezeknek a hangos apróságoknak? Utánajártunk!

Komoly tudományos háttere van a témának, és egészen elképesztő titkokra derülhet fény, ha kicsit feszegetjük a ropogás életérzésének ismeretlen dimenzióit. Egyes kutatók, például John S. Allen, a The Omnivorous Mind: Our Evolving Relationship with Food (A mindenevő elme: fejlődő kapcsolatunk az élelmiszerrel) című könyv szerzője szerint a recsegés iránti szeretetünk több mint 60 millió évvel ezelőtt keletkezhetett, amikor a főemlősök étrendje alapvetően rovarokból és növényekből állt, és mindkettő fogyasztásakor egy ropogós, recsegős hang jelentkezett – amennyiben azok frissek és megfelelő állapotúak voltak. Így egy idő után a ropogás az étel frissességének jele lett. 

Joe Colella, a The Appetite Solution: Lose Weight Effortlessly and Never Be Hungry Again című nagy port kavart mű írója ennél is tovább megy: szerinte a ropogós ételek fogyasztása csökkentheti a stresszt, ha pedig pépes ételeket fogyasztunk, állkapocsizmaink unatkozhatnak, ezzel szemben a ropogós ételek stimuláló hatást fejtenek ki, ami még vonzóbbá, ösztönszerűen kívánatossá teheti fogyasztásukat.  

Az egyik legizgalmasabb kutatás, amit a témában olvashatunk, az Oxfordi Egyetem professzorához, prof. Charles Spencehez köthető, akinek műve már címében is sokatmondó: „Evés a fülünkkel” (eredeti nyelven: Eating with our ears: assessing the importance of the sounds of consumption on our perception and enjoyment of multisensory flavour experiences). Spence úgy véli, hogy

a hang egy elfelejtett ízérzék.

A kognitív idegtudomány kutatásai rávilágítottak arra, hogy az étkezés közben hallottak mennyire fontosak az ételek és italok megtapasztalása és élvezete szempontjából. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy az étkezési hangok és a fogyasztás cselekményének szinkronizálása megváltoztathatja az ember azon tapasztalatait, hogy mit gondol és hogyan eszik. 

A professzort idézve: „Miért olyan népszerű a chips? Természetesen nem tápértéke miatt, és ha belegondolunk, nem is azért, mert kiemelkedő ízű lenne. Sikerének titka a hangstimuláció, maga a ropogás”. És ez még nem minden: Spence egy másik kutatásra is hivatkozik, amiben a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy ha kézzel eszünk, az javítja az érzékelést a szájban – ezért is olyan jó újra és újra a chips után nyúlni… 

A gasztrofizika tudománya egyre inkább azt hangoztatja, hogy az ételnek van egy bizonyos zenéje – akár rá vagyunk hangolva, akár nem –, és ez a tudatalatti élmény nagymértékben befolyásolja étkezési szokásainkat, és tulajdonképpen minden olyan tényezőt, ami irányítja egy-egy jóllakásunkat. A gasztroguru egyik leghíresebb kísérlete megkapta a valószínűtlen kutatásokért járó Ig Nobel-díjat is. Az Ig Nobel-díjak célja, hogy „olyan eredményeket tiszteljenek, amelyek megnevettetik az embereket, majd elgondolkodnak rajtuk”.  

Az említett kutatásban a szakemberek megállapították, hogy a ropogós burgonyachips fogyasztása során a roppanás hangerejének növelésével a fogyasztók azt hitték, hogy a burgonyák 15 százalékkal ropogósabbak és frissebbek. Ez a kísérlet volt az első, amely sikeresen bebizonyította, hogy

az ételeket más ízűvé lehet tenni pusztán az evéshez társított hangok hozzáadásával vagy kivonásával.

Spence 2004-ben publikálta eredményeit a Journal of Sensory Studies-ban, ahol akkor még nem, de a későbbi médiafigyelemnek köszönhetően elsöprő sikert aratott, és egy egészen újkeletű tudományos diskurzust indított útjára. 

Zata Vickers, a Minnesotai Egyetem Érzékszervi Központ igazgatójának szavait idézve: „Az ízekhez és textúrákhoz hasonlóan a hangok is kívánatosak lehetnek. Mindig bonyolultabbá és érdekesebbé teszik tapasztalatainkat, és ezért jelentősen hozzájárulnak az ételek minőségéhez.”

Meglepő, néha kétkedést keltő, de kétséget kizáróan izgalmas kutatások ezek. Bár ha jobban belegondolunk, a körülöttünk lévő világ sokkal de sokkal tartalmasabb, mint az a kis szelet, amit át tudunk élni belőle, és tudatos tapasztalásaink még csak köszönőviszonyban sincsenek a csendben, némán – vagy éppen roppanósan – zajló folyamatokkal.

A jó hírem az, hogy a kutatások szerint egy alma vagy egy friss zellerszár ropogása is kiválthatja a kívánt élményt, ezért nem kell feltétlenül a chipsek után nyúlnunk. Élvezzük a gasztrofizika áldásos hatásait, csak egy kicsit egészségesebb kivitelben!

Ajánljuk még:

Gázos helyzet: a kellemetlen puffadás okai és ellenszerei

Az egyik legkellemetlenebb érzés a családi lakmározás alkalmával, amikor ott ülünk az ebédlőasztal mellett feszülő, felpuffadt hassal. Ráadásul akkor is lehet „gázos” a helyzet, ha nem ettük túl magunkat. Összegyűjtöttük a puffadás miatt kerülendő ételeket, no és persze olyat is kerestünk, amelyek segítségünkre lehetnek a bajban.

 
X
Már követem az oldalt