Egészség

Lábbusszal, pedibusszal suliba – program az egészségesebb gyerekkorért

Immár Magyarországon is elindult a Pedibusz-program, méghozzá Gödöllőn – és ez egy olyan fantasztikus kezdeményezés, amiről érdemes hosszabban is szót ejteni. Egészségesebb és szociálisabb is, mint az autó: a gyerekek nem egyedül mennek, hanem csoportosan, nyugdíjas kísérőkkel. Máris jobban indulhat így a nap!

A Pedibusz-program célja, hogy ne autóval vagy tömegközlekedéssel induljanak a gyerekek az iskolába, hanem gyalog. Önkéntes nyugdíjasok kísérik őket az intézményhez, vannak kijelölt gyűjtőpontok és pedibusz menetrend, így együtt lehet csatlakozni az intézménybe vezető sétához.

Gödöllőn az önkormányzat is támogatja a mozgalmat, apróságokkal ösztönzik a gyerekeket arra, hogy csatlakozzanak ehhez az egészséges közlekedési rendszerhez, többek között matricagyűjtő füzetet, tornazsákot, logóval ellátott pólót kapnak ajándékba. Ezzel remélhetőleg vissza lehet szorítani a rendkívül magas autóhasználatot, miközben a város idős lakosai közül jó néhányan számukra kedves feladatot kaphatnak, ráadásul így ők is mindennap tesznek az egészségükért a gyerekekkel együtt.

A kezdeményezés fiatal, de nem egyedülálló, Svájcban és Olaszországban is működik már, egy itáliai városban például olyan népszerű lett, hogy nem bírták a terhelést az önkéntesek, hivatalos kísérőket kellett fogadni a rendszer fenntartása érdekében és megszűnt a teljes ingyenesség: „buszjegyet” kell váltani a gyerekeknek. Ennek ellenére tovább nő a népszerűsége, és ez egyértelműen üdvös.

A többségben magyarok lakta, romániai Sepsiszentgyörgyön is helyet kapott a mozgalom Lábbusz néven.

Mik az előnyei?

  • Ha autóhasználat helyett gyalog közlekedünk, csökkentjük a környezeti terhelést. Nemcsak az iskolába és vissza vezető utak kibocsátását spórolhatjuk meg ezzel: ha kevesebb az autó, nincs dugó, így nincs előrehaladás nélküli motorhasználat, tehát összességében más autósok is kevesebb szennyezést fognak okozni.
  • A gyerekek séta közben közel kerülnek egymáshoz, alkalmuk van beszélgetni, kapcsolatokat kialakítani, barátságokat megerősíteni... Jobban indul a nap, és a levezetése, befejezése is más jelleget kap.
  • Az idősek és a gyerekek is beszélgethetnek egymással, van rá idő.
  • A séta tempója lassú, alkalmas arra, hogy a gyerekek észrevegyék mindazt, ami mellett eddig elsuhantak. Közel kerül a táj…

Miért egészséges a gyalogolás?

  • Univerzális mozgásforma, amelyet különböző erejű, képességű és korú emberek végezhetnek együtt, megtalálva a közös tempót.
  • Segít a túlsúly leadásában – miközben az egyik legkíméletesebb edzésforma – főleg azok számára, akik más módon nem tehetnek az egészségükért. Ellentétben a futással, gyengéden bánik a térd- és bokaízületekkel, kíméli a vázrendszert is.
  • Egy óra közepes tempójú séta közel kétszáz kalóriát éget el. Ez pedig nagyon is sokat számít abban az esetben, ha a nap folyamán egyébként kevés mozgásra van lehetőség.
  • A gyaloglás egyféle bemelegítés is lehet intenzívebb edzéshez.
  • A test minden porcikáját átmozgatja, pedig úgy tűnhet, csak a végtagok mozognak. Ám a tereptől függően erősíti a gerincet, javítja a tartást.
  • A friss levegőn való mozgás nem kíván dicséretet: tisztítja a tüdőt és feltölti oxigénnel.
  • A rendszeres mozgás fegyelemre és kitartásra ösztönöz.
  • A napi rendszerességgel – főképp szabadban – végzett testmozgás növeli az állóképességünket, és erősíti az immunrendszert is, amely különösen a tavaszi változékony időben kihívások előtt áll.

A séta egészségre gyakorolt hatásáról itt írtunk korábban, a napi tízezer lépés eredményeiről pedig itt

Ajánljuk még:

Az őslakosok gyógynövénye, a modern kor felfedezettje

Évszázadokkal ezelőtt a Tűz népének kedvelt gyógynövénye volt. A történészek szerint francia hódítók hozták be Európába, és terjesztették egészen Oroszországig. Új hazájában azonban több, mint kétszáz évet kellett várni arra, hogy Ivan Vlagyimirovics Micsurin, egy orosz agrobiológus felfedezze a fekete berkenye emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásait.