Egészség

Jótanácsok arra az esetre, ha túlettük magunkat

Bárkivel előfordulhat, hogy olyan jólesik neki az étel, hogy valamivel többet eszik a kelleténél. Pláne karácsony környékén...  Összegyűjtöttünk néhány ötletet arról, mit lehet ilyenkor tenni, hogy jobban érezzük magunkat.

Jótanácsok a kidurranás megelőzésére

A túlevés meglehetősen kellemetlen érzés. Feszül közben a hasunk, szomjasak vagyunk, de közben úgy is érezzük, minden korty vízzel csak még rosszabb lesz a helyzet. A túlevés mértékétől függően romlik a hangulatunk, és alig várjuk, hogy végre ágyba kerüljünk és kifeküdjük, kialudjuk és magunk mögött tudhassuk az egészet (pedig ez egyáltalán nem segít, de erről majd lentebb).

Nem egészséges degeszre enni magunkat, de jó hír: egy-egy túlevés még nem hat károsan az egészségünkre. Ha évente egyszer-kétszer előfordul, hogy elszalad a ló, ne hibáztassuk magunkat, ne legyen bűntudatunk. Inkább tanuljunk a hibánkból és a következő alkalommal figyeljünk oda az elfogyasztott ételek mennyiségére.

Tennivalók túlevés esetén

Mozogjunk: egy könnyű séta vagy biciklizés serkentheti az emésztést és kiegyenlítheti a vércukorszintet. Konkrétan a túlevés panaszait enyhítendő jógaórákat is találunk, akár a neten is, ingyen:

Ne feküdjünk le: ha nem is találunk magunkban erőt a mozgásra, semmiképp se heverjünk el! Ha teli gyomorral fekszünk el, lassul az emésztés, és nagyobb eséllyel jelentkezik reflux, amitől csak még rosszabbul érezzük magunkat. Maradjunk talpon, rendezgessük el a konyhát (nagy evések után mindig van mit csinálni), óvatosan tevékenykedjünk. Persze a hajolgatás ilyenkor nem javallott – de valószínűleg se kedvünk, se erőnk nincs hozzá. Ami kifejezetten rosszul esik, azt ne csináljuk! A szervezetünk tudja, mi a jó neki: hallgassunk rá! Ha pedig kényelemről van szó: vegyük elő a gumis derekú melegítőt, leggingset – hiába szeretnénk a magasderekú nadrágban hódítani, ha valami kívülről is nyomja a hasunkat, csak magunkat bántjuk feleslegesen...

Igyunk, de nem mindegy, mit! Vizet ihatunk, de egyszerre ne sokat, inkább csak kortyolgassuk. Segíthet a szervezetünknek megszabadulni a fölösleges sómennyiségtől és megakadályozhatja a székrekedést. Ha jólesik, igyunk egy pohár vörösbort: a benne lévő antioxidánsok segítenek rajtunk, csökkenthetik a magas zsírtartalmú ételek szervezetünkre gyakorolt, negatív hatását. És erre valóban elég egy pohár! És bárhogyan is érezzük, bármit is kívánunk, ne igyunk szénsavas italokat: bár jó ötletnek tűnik, a szénsavas italok révén gázt viszünk a szervezetünkbe, ami még jobban megtöltheti az emésztőrendszerünket, vagyis fokozhatja a feszülő, kényelmetlen érzést.

Jótanácsok másnapra

Néhány óra elteltével, vagy akár másnapra halasztva is megtehetünk egy-két dolgot, amik segíthetnek abban, hogy még jobban legyünk. Egy rendes túlevést ugyanis nem biztos, hogy letudhatunk néhány percnyi egészségügyi sétával, könnyen elképzelhető, hogy másnap is érezzük a kellemetlenségeit...

  • Menjünk el edzeni: egy kis izzadás jót tehet az emésztésünknek és a lelkünknek, ha arra gondolunk, hogy elégetünk némi extra kalóriát, amiből jócskán vittünk a szervezetünkbe az előző nap.
  • Ne koplaljunk: elképzelhető, hogy másnap még mindig úgy érezzük, tele vagyunk és nem tudunk enni, de nem tanácsos kihagyni a következő étkezést. A szervezetünknek szüksége van a tápanyagokra, az energiára. Együnk valami egészséges és könnyű reggelit.
  • Együnk gyümölcsöt, zöldséget: segíthetnek a szervezetünk regenerációjában, hogy minél hamarabb visszataláljunk a régi önmagunkhoz.

Jótanácsok a következő (nagy) étkezésre

Bármilyen rossz élményt is adott a túlevés, várhatóan idővel megint meghívnak bennünket egy ünnepi ebédre, vagy mi vendégeljük meg a szeretteinket és tálalunk fel megannyi jó falatot. Okulva a történtekből, erre a bizonyos következő étkezésre érdemes tudatosan felkészülni és az előre eltervezett dolgokat betartani, ha valóban nem akarunk többet enni a kelleténél.

  • Együnk rendesen napközben: ne éheztessük ki magunkat, hogy majd a szülinapi ebéden vagy vacsorán többet tudjunk enni. Együnk napközben is rendesen és akkor (várhatóan) az ünnepi vacsorán elegendő lesz az átlagos mennyiségű étel.
  • Tervezzük meg az étkezésünket: határozzuk el, hogy bár a menüt végigkóstoljuk, de mindent éppenhogy csak megkóstolunk. Egy-két szelet süteménynél húzzuk meg a határt, hogy még a tortából is tudjunk enni. És tartsuk is be a tervünket!
  • Együnk tudatosan: evés közben figyeljünk az ételre. Az ízére, az illatára, a színére és az állagára. Ha lassabban eszünk, általában kevesebb étel fogy, mint amikor figyelem nélkül habzsolunk.

 

Ajánljuk még:

Évtizedek emlékképei egy mozdulatban: diótöréssel harcolok az elmúlás ellen

Ülök a lakótelepi lakásban, kint sötétedik, én bent töröm a diót. Magam szedtem, egy részét a sárból, azokkal nem is tudom, mi legyen, törés közben is szemetel, összehomokozza a dióbelet. Külön rakom, szárogatom, törölgetem. Nem jó az, ha a diós kalácsba evés közben ropog a homok a fogunk alatt, kidobni mégsem tudom. Ahhoz túl sok benne az érték, az emlék, az élet.

 

Már követem az oldalt

X