„Előbb-utóbb mind meghalunk. Kár ezért egymás torkának ugrani, nem?” – Cigiről való leszokásom története

Az előző cikkemben  beszámoltam arról, hogy mi a saját dohányzástörténetem, és hogy elérkeztem ahhoz a fordulóponthoz, amikor végleg leteszem a cigit. Ennek érdekében profi segítséghez folyamodtam – egy programhoz, ami három hónap alatt segít leszokni. Ígértem, hogy elmesélem, hogy haladok. Lássuk!

A Leszokás Ambulancia programjának keretében részt vettem a második előadáson is. Itt kis csoportokban összeszedtük két kérdésre a magunk válaszait:

1. Miért nem tudtunk leszokni eddig?
2. Miért pont most akarunk leszokni, mi a motivációnk?

Borzongató, hogy a pár fős csoportok szinte ugyanazokat a válaszokat írták a papírjaikra. Ez rávilágított arra, hogy a dohányzás mennyire azonos dinamikákra épül mindannyiunkban. Egyúttal arra is, hogy a problémánkkal nem vagyunk egyedül. Szóval következzen az igazmondás…

Miért nem tudtunk leszokni eddig?

Okok és kifogások a teljesség igénye nélkül:

• Ezt láttuk másoktól, ezt csináljuk mi is.
• A szokás nagy úr, ezért az akaraterő rendre elhagy bennünket (magyarán: tudjuk, hogy rossz, mégis csináljuk).
• Elsődleges eszközzé válik a stressz és a szorongás kezelésében.
• Kiváló pótcselekvés, unaloműző (aki sodor, főleg tudja, miről beszélek, de egy IQOS is külön művészet.)
• Rendszert visz a mindennapokba: hűséges rutinként, megnyugtató rituáléként kíséri, tagolja napjainkat: reggeli K+C (kávé és cigi), új tevékenység előtt-után (pl. munka, utazás), pihenőidőben, napzáráskor.
• Az orális fixáció egyik megjelenési formája: vagy kíséri az étkezést, italozást, vagy helyettesíti az étkezést (pl. a reggelit, nassit), netán a szeretet/figyelmet, amit vágyunk, de nem kapunk meg.
• A bennünk levő vad, destruktív ént erősíti, aki valljuk be, mindenkiben ott van…
• A társadalom is kívánatosként, egzotikusként állítja be: tiltott élvezet (pl. 18 év alattiak számára), gyönyörű passzió (pl. régi fekete-fehér filmek), menő (aki bevállalós, csinálja).
• És persze ott van a többi dohányos barát, aki szívja a blázt, szívjuk hát mi is, és ettől egy falkába tartozunk.

Ami nem működik

• Őszintén megmondom, pusztán a vizuális elrettentés nem elég. Ha a csomagoláson szembesülök egy elfeketedett tüdővel, egy sápadt, fehér-kék holttesttel vagy egy gyászoló családdal, az frusztrál ugyan, de nem győzedelmeskedik fölöttem. Miért? Mert bűntudatkeltéssel és ijesztegetéssel senkit sem lehet elrettenteni a rossz szokástól.
• Nagyobb segítség lenne, ha trafikolás helyett ez is illegalizálva lenne. Ugyanannyi kárt okoz, mint az alkohol, és nem kevesebbet, mint néhány drog. Persze az államnak a bevétel számít. Érdemes lenne megnézni, milyen arányban áll egymással az emberek függővé tételéből fakadó bevétel a gyógyítás költségeivel, és erről számot vetni. Amíg bárki bizniszt lát benne, vevők is lesznek rá.   
• További evidencia, hogy a dohányzás legalább annyi stresszt és szorongást okoz racionális embereknél, mint amennyi stresszt és szorongást old. Azaz semmi értelme nincs.
• Ha hozzátartozó vagy, aki szeretné leszoktatni a másikat, elmondom: kérlelheted, fenyegetheted, megpróbálhatod rávezetni a jóra (és próbáld is észszerű keretek között), de amíg benne nem érik meg a végső elhatározás, addig nem fog történni semmi. Szóval, ha neked a leszokása kell ahhoz, hogy valóban szeresd és elfogadd, akkor nyugodtan léphetsz is tovább, mert talán sose jut el ide. De ha el is jut, nem azért fog, mert te fenyítetted. 

És könyörgöm, az ex-dohányosok gondolkodjanak kétszer! Nincs felháborítóbb annál, mint amikor egy volt bagós ítélkezik egy új bagós fölött. Segíteni lehet, ítélkezni nem. 

Motivációk a cigiről való leszokáshoz

Egy tinédzser még nem érti, mi az az erodálódó test. Ellenben egy 30-40 év fölötti dohányos már érzi és tudja, mit jelent ez: rossz lehelet, lyukas és sárga fogak, nyálka az orrban vagy torokban, krákogás, köhögés, fájó mellkas, fogyó szufla (valódi légszomj a legkisebb terhelésre!), rossz közérzet, kevés alvás, gyenge fizikai teljesítmény, rossz szagok…Mire ezt valaki istenigazából megérzi és produkálja, már mélyen beépült az életébe a dohányzás. Miért? Mert cigizni jó egyedül, és jó másokkal is! Az egyéniség részévé vált, még ha utálatos és káros is.

Egy dohányos tisztában van mindezekkel, mégis próbál egy szürkezónában landolni. Van, akit végül az billent ki, hogy gyereket szeretne, mást az, hogy már nem bírja anyagilag. Talán mindennél nagyobb motiváció, amikor az orvos mutat rá a röntgenen arra a bizonyos foltra a tüdőn… Kár, hogy ilyenkor sajnos már késő bánat rájönni: jó eséllyel a dohányzás vezetett ide.

Előbb-utóbb mind meghalunk. Kár ezért egymás torkának ugrani, nem? Leszokni sokan akarnak, és keveseknek sikerül. De akiknek sikerül, egy nagyon összetett játszmában nyertek, elsősorban önmaguk felett győzedelmeskedtek. Azért írtam e cikket, hogy látszódjon, mit jelent ez a kihívás.

Engem is több dolog motivál. Vissza akarom nyerni a tiszta légzés örömét, a normális külalakom és a fittségem. Nem akarok titkolózni a család előtt, nem akarom szégyellni magam, hogy miattam kell szünetet tartani út közben, mert nem bírom ki. Nem akarok cigitől cigiig élni. És ha eljön az ideje a gyerekvállalásnak, nem szeretnék függő babát hozni e világra. Utána pedig neki is példát kell mutatnom majd. De mindenekelőtt újra tisztelni szeretném önmagam. Bebizonyítani, hogy ellent tudok állni a kísértésnek, és nem vagyok a függőségeim rabja. 

Szóval nálam elérkezett a STOP-nap. Elmesélhetem majd, hogyan alakult ezután?