„Együtt élni a skizofréniával igazi csapatmunka” – Interjú Oravetz Dániellel és Kulcsár Teodórával

Egészség

„Együtt élni a skizofréniával igazi csapatmunka” – Interjú Oravetz Dániellel és Kulcsár Teodórával

„2022-ben ne az szégyellje magát, aki mentális problémával él együtt, hanem az, aki ezen gúnyolódik” – vallja Oravetz Dániel Antistigma-díjas, skizofréniával élő festőművész. Vele és múzsájával, Kulcsár Teodórával beszélgettünk.

Dani, először tőled kérdeznék. Hogyan és mikor találkoztál az első tünetekkel? Melyek voltak azok?

2003 májusában az egyetemre jártam, és éppen a diplomavédésemre készültem, amikor az első tünetek jelentkeztek nálam. Menedzserhallgatóként a tanulmányaim mellett diákújságot alapítottam, amit szenvedélyesen és teljes erőbedobással szerveztem, vezettem és koordináltam. Akkoriban csak napi pár órákat aludtam, így teljesen kizsákmányoltam a szervezetem és az idegrendszerem. Akkor még sajnos nem tudtuk sem a családomban, sem a baráti körömben, hogy a merőben új érzések, hangulatok, tapasztalatok, amiket megéltem, a skizofrénia előjelei nálam. 

Csodás egységélményt éltem meg. Spirituális jellegű vízióim, kinyilatkoztatásaim törtek felszínre, amelyeket a környezetem furcsállt, nem tudtak mit kezdeni ezekkel. Többek között azt éreztem, hogy a földönkívüliek felveszik velem a kapcsolatot, és arra biztatnak egy számítógépen keresztül, hogy osszam meg az emberekkel a velük kapcsolatos tudásomat, tapasztalataimat.

Ebben a felfokozott tudatállapotban vettem részt a diplomavédésemen, ahol az évek alatt gondosan előkészített diplomamunkám helyett arról tartottam előadást, hogy a földönkívüliek hogyan irányítják a gondolatainkat, érzelmeinket és az emberi közösséget. A szónoklatom annál is inkább nagy port kavart, mert a vizsgámra számos professzor és diák meghívást kapott, így a közönség kezdetben vicces felvezetőnek vélte eszmefuttatásomat, majd negyed óra múltán rájöttek, hogy valami nincs rendjén, s a védésemet megszakították. Fél év múlva azonban az apró lépések taktikáját alkalmazva sikeres államvizsgát tettem, így a betegségem ellenére végül elvégeztem az egyetemet.

Hogyan ébredtél rá, mi vagy ki segített, hogy felismerd, mivel állsz szemben? 

Közel húsz éve a mentális betegségek világa teljesen ismeretlen terület volt számomra és a családomnak is. Szüleim tanácstalanul és kétségbeesetten keresték a megoldást, de akkoriban még sem könyv, sem internetes segítség nem állt rendelkezésre, így fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek.

A sikertelen diplomavédésem után néhány nappal édesanyám beültetett az autóba, és azt mondta, pihenni megyünk. Egy hatalmas kastély parkjába vezetett az utunk. Ekkor még mindig nem sejtettem, hol is vagyunk valójában. Az első éjszakát egy fehér, lecsempézett megfigyelőszobában töltöttem. Ott döbbentem rá, hogy nem egy különleges és felemelő élményben részesítenek jutalomképpen a földönkívüliek, hanem ez egy pszichiátria, és valamit nagyon elrontottam, hogy itt vagyok… Akkor omlott össze az életem. Onnan kellett megtanulnom felállni s továbbmenni az emberpróbáló lelki kínok ellenére.

Oravetz Dániel festménye

 

Milyen terápiát javasoltak az orvosok? Neked milyen megküzdési stratégiáid voltak vagy vannak jelen pillanatban?

Az első kórházi kezelésem alkalmával a gyógyszerek segítségével hoztak vissza a valóság világába. Ez egyfajta sokként hatott rám, mert rájöttem, hogy az a csodákkal teli és varázslatos világ, amit megtapasztaltam, csak a gondolataimban létezett… A skizofrénia alapjaiban rengette meg és döntötte romba az egész életemet, az egészségemet, karrieremet, az akkori párkapcsolatomat, az önbecsülésemet. Mindent szétrobbantott körülöttem.

Hosszú évekbe telt feldolgoznom, hogy nem ugyanaz az ember vagyok, mint a betegségem kitörése előtt. Azóta folyamatosan gyógyszeres terápián vagyok, ami relatíve hatékonynak bizonyult az elmúlt évek során. A traumák feldolgozásában a folyamatos pszichoterápia is segít. Több hosszabb életszakaszt is teljesen egyensúlyban élhettem meg, akárcsak bármely más ember. Dolgoztam, aktív és hasznos tagja voltam és úgy érzem, vagyok is a társadalomnak. Mindezért nagyon hálás vagyok családomnak, barátaimnak, orvosaimnak, segítőimnek és a velük közösen kiérlelt megküzdési stratégiáknak. Egyet emelnék ki: az apró lépések taktikáját, amely számomra az életem minden területén bizonyított, és folyamatosan biztos kapaszkodót nyújt.

Volt-e olyan terápiás módszer, ami neked nem segített, nem volt komfortos?

A betegségutam bizony tartogatott jószerével kihívásokat is. Talán a legnagyobb akadályom az egyensúly elérésben a spirituális útkeresésem volt. Több éven keresztül éltem ugyanis betegségbelátás nélkül, s hittem abban, hogy valami csodálatos és mindent megváltoztató esemény fog történni velem, ha elég kitartó vagyok.

Tíz évvel a betegségem kialakulása után, életem legnagyobb krízishelyzetében döbbentem rá egy hajnalon, hogy ez a probléma, amivel szembe kell néznem, tényleg egy betegség. Akkor, ott a tükör előtt eszméltem rá, hogy lelkileg beteg ember vagyok. Ezekben a pillanatokban még nem is éreztem, hogy ez a mélypont hozza meg a fordulatot az életemben. Ugyanis a betegségem elfogadásával tettem le az egyensúlyom alapkövét, és elkezdhettem újra felépíteni önmagamat. Kitűztem magam elé egy célt: olyan segítő és alkotó feladatokat szeretnék végezni, amelyek valós értékeket teremtenek. 

Mennyire érezted magad egyedül ezen az úton?

Abban hiszek, és tapasztalataim is ezt támasztják alá, hogy az együttélés a skizofréniával egy igazi csapatmunka, amelynek ugyanúgy része a család, a barátok, mint a pszichiáter, a pszichológus vagy a szakasszisztensek, valamint az egyénileg választott segítők. Szeretném kiemelni, mennyire hálás vagyok a feleségemnek, Kulcsár Teodórának, aki végig hitt bennem, és rendületlenül mellettem állt, még azokon a pontokon is, ahol úgy éreztem, elveszítettem mindent és mindenkit, beleértve önmagamat is. Köszönöm, hogy a Múzsám és a legnagyobb segítőm vagy az utamon, Dórikám.

Hogyan találkoztatok Dórival? Ha nem a betegség kapcsán, akkor hogyan tudtál a betegségedről őszintén beszélni vele?

Dórival 2005-ben ismerkedtünk meg. Mindent elsöprő, első látásra szerelem a miénk. Ma is emlékszem, amikor az első randevúink kapcsán megosztottam vele, hogy ezzel a betegséggel élek. Azt hiszem, ez volt az első olyan pont az életemben, amikor megélhettem, hogy az őszinteség és a feltétel nélküli szeretet ereje mindent legyőz.

Érdekes, egy parányi kétely sem volt bennem azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha megtudja rólam az igazságot. Ugyanakkor csak őszintén tudtam elképzelni, hogy megalapozzuk a kapcsolatunkat. Az élet minket igazolt. Túl számtalan pszichotikus epizódon, mélyponton és felemelő időszakon, idén 17 éve vagyunk együtt boldogok. Felemelő érzés arra gondolnom, hogy habár nekünk a gyermekáldás nem adatott meg, viszont könyveink és előadásaink megannyi ember életét teszik élhetőbbé.

Most Dóritól kérdeznék. Milyen helyzet elé állított téged Dani betegsége? 

Dani nem rejtegette előlem a problémáját, hanem teljes természetességgel, őszintén beszélt nekem a betegségéről már a megismerkedésünkkor. Szeretetet sugárzó, sziporkázóan intelligens, mindenkin segítő, kedves lénye teljesen magával ragadott, lenyűgözött. Nem ismerek hozzá hasonlóan nagylelkű, sokoldalú, érzelemgazdag embert. Kétség sem fért hozzá, hogy a bajban és nehézségekben is mellette maradok.

Sokat beszélgettünk a betegségéről, a kórházról, a félelmeiről. Tudtam, hogy ismét előtörhet a pszichotikus epizód, ami sajnos egy éven belül le is csapott ránk, porrá zúzva mindent maga körül, akár egy atombomba. Hetekig tartó álmatlanság, felfokozott agyműködés, hallucinációk, testi-lelki szenvedés kínozta Danit, én pedig tettem, amit a szívem diktált. Az idegrendszere hihetetlenül kifinomultan működik, érzékenyebben rezonál a stresszre, az emberi kapcsolatokra és a világ változásaira. Minden apró rezdülését figyeltem, és az életünket annak rendeltem alá, hogy mielőbb visszatérjen hozzám. A skizofrénia ugyanis egy saját maga által felépített világba zárta előlem. 

Hogyan tudtál ezzel szembenézni? Mi segített az elfogadásban, a mindennapos kihívások megküzdésben? 

Akkoriban még semmiféle tapasztalat nem volt a tarsolyomban a mentális betegségekkel kapcsolatban. Csak egyet tudtam: szeretem őt, és bármit megteszek, hogy visszahozzam a valós életbe. Szép lassan rájöttem időközben, hogy meg kell ismernem azt az olykor varázslatos, olykor pokolian rémisztő helyet, amit Dani elméje teremt életünk lelkileg elviselhetetlen mélypontjain. A nyitottság, odafigyelés, a betegség megismerése magában hordozza a változtatás lehetőségét is. Jól működő módszereket, bevált praktikákat gyűjtöttünk a hosszú évek folyamán. Az együttműködés Dani orvosaival, a gyógyszerek  folyamatos szedése mellett az elfogadó, empatikus környezet alapvető szerepet játszik az életünkben.

A napirend kialakítása mellett a rendszeresség, a mozgás kulcsfontos lett a mindennapjainkban. Dani a számos pszichotikus epizód ellenére dolgozik, ír, blogot vezet és a traumák feldolgozásában a művészet gyógyítja a lelkét. Festményei, kiállításai fényt és boldogságot hoznak az életünkbe. Legfőbb motivációnk, hogy tapasztalatainkkal segítsünk a sorstársaknak, hozzátartozóknak, s hogy felhívjuk a figyelmet a skizofrénia korai felismerésének fontosságára a fiatalok körében, a gyors és megfelelő segítség ugyanis szó szerint életet menthet. 

Oravetz Dániel festménye

 

Dani, kinek az ötlete volt a könyv, milyenek a visszajelzések?

A pszichológusom tanácsára kezdtem terápiás jelleggel jegyzeteket készíteni a betegségem kezdetén. Első kötetünk sikere láttán megfogalmazódott bennünk, hogy a közel húsz év alatt megírt anyagból, naplókból, esszékből, versekből teljes egészében az olvasók elé tárjuk nemcsak a tapasztalatainkat, bevált módszereinket, hanem életünknek azokat a részeit is, amire oly sokan kíváncsiak voltak az előadásaink alkalmával vagy olvasói visszajelzésekben: Mi játszódik le a pszichózis közben az agyamban? Hogyan működik a kórházi pszichiátriai osztály misztikus világa a valóságban? Milyen módszerekkel értünk el a betegségbelátásig? Hogyan sikerült eljutnunk a kompenzált állapotba, azaz egy egyensúlyban megélt, harmonikus, boldog élethez?

Így született meg Nem vagyok bolond, csak szkizofrén című regényünk, amelyet közösen írtunk a múzsámmal, Dórival. Érdekessége, hogy számos pszichotikus állapotban papírra vetett eszmefuttatásom alapján az olvasók bepillanthatnak elmém labirintusába. Mindig elérzékenyülök, ha arra gondolok, hogy Magyarországon közel százezren élünk együtt skizofréniával, ha pedig tágabb értelemben nézzük a mentális betegséggel élők táborát, majdnem minden magyar család érintetté válik. A mi célunk Dórival egyrészt a segítségnyújtás a saját tapasztalatainkon, könyveinken, előadásainkon keresztül, másrészt a megbélyegzés elleni fellépés. 2022-ben ne az szégyellje magát, aki mentális problémával él együtt, hanem az, aki ezen gúnyolódik

Ajánljuk még:

100 százalék, hogy ismered, de vajon a népies nevét tudod? – Itt a nagy növényneves kvíz!

Ismerjük, szeretjük, használjuk őket, legfeljebb nem ezen a néven... Kvízünkbe olyan növényeket válogattunk össze, amelyekben gyönyörködünk a kertben, megcsodáljuk az erdőben, gyógyhatását kihasználva teát főzünk belőlük, vagy épp sajátos ízt adunk velük a vasárnapi ebédnek. Már csak az a kérdés,  ismerjük-e régi, népies elnevezéseiket! Kvízünkből kiderül!

 

Már követem az oldalt

X