Egyedül a lélegeztetőgépen: az idő legrövidebb története

Egészség

Egyedül a lélegeztetőgépen: az idő legrövidebb története

Hogyan élték meg az utolsó napokat azok, akiktől ez az aljas járvány azt vette el, amire évek óta készültek? Azt, hogy szeretteiknek még valamit elmondhassanak, vagy csak fogják a kezét, amikor belép oda, amiről csak sejtelmünk lehet?

A járványban elhunyt idősek többségének tiszta emlékei lehettek a múlt évezred nagy sorsfordító eseményeiről. Univerzális élmények ezek, hiszen volt akkor minden, világháború, forradalom, hippikorszak, holdraszállás. És talán az is közös volt bennük, hogy mindannyian féltek a szenvedéstől, a kiszolgáltatottságtól. A vírus pedig most elvette tőlük azt az egyetlen dolgot, ami ilyenkor erőt ad: a szeretteik közelségét.

Az emberek többségének ma az vágya, hogy otthonában haljon meg, családi körben, saját ágyneműben. A valóság azonban az, hogy a halálesetek többsége intézményekben történik, ez alól csak néhány ország a kivétel, például a balti államok. Európa lakosságának ötöde 65 évnél idősebb, 2050-ben minden tizedik lakos 80 évesnél idősebb lesz a kontinensen. Nem kétséges, hogy komoly gondot fog jelenteni a palliatív ellátás, amiben jelenleg Lengyelország és Lettország kivételével a keleti blokk országai most igen gyenge eredményeket produkálnak.

Átlagosan egymillió lakosra ötven palliatív ágyra lenne szükség, ez a mérőszám most kilenc körüli a térségben. Az indok egyszerű: ahol kevesebb pénz jut az egészségügyre, ott luxusnak minősül, az ellátórendszer nem engedheti meg magának. Hiába van meg az állami egészségbiztosítás által támogatott finanszírozás, az nem mindig elég a szükséges orvosi kezelésekre és a költségekre.

Koronavírus-járvány remélhetőleg harminc év múlva már nem lesz, de az idős betegek életminőségét, fizikai és szellemi aktivitásukat támogatni kell, és segíteni kell a hozzátartozókat is a betegség és a gyász terheinek viselésében.

A járvány most erre is figyelmeztet, nem szabad megengedni, hogy végstádiumú betegek csillapíthatatlan fájdalom mellett izolálva várják a halált.

Nincs olyan periódusa az életnek, amiben ne foglalkoznánk az elmúlással, a gondolkodás képessége magában hordozza azt a tragédiát, hogy mi vagyunk az egyetlen élőlények itt a kis bolygónkon, akik készülnek az élet lezárására. Az üresség, a nem létezés elképzelése mindenkit kísér, kísért. Carl Sagan fizikus úgy fogalmaz: „Az ember az egyetlen organizmus a Földön, aki viszonylag tisztán látja saját végének elkerülhetetlenségét.”

A halandóság univerzális tudata számos elméletet, tágabb értelemben világnézetet szül. Nem elsősorban az örökkévalóságot garantáló élet vízére gondolok, és nem is hibernált holttestek jövőbeni feltámasztásra vonatkozó elméletekre, sokkal inkább a hitre. Hinni a feltámadásban, a lélek hallhatatlanságában, ez a keresztény, a zsidó és az iszlám vallás alapja. A Biblia értelmezése szerint Isten emberi teremtményei nem arra lettek megalkotva, hogy meghaljanak, a halál nem az élet velejárója, hanem az engedetlenség miatt kiszabott büntetés. „Az emberek fiainak vége hasonló az állatoknak végéhez, egyenlő végük van, egy szellemük van mindegyiküknek. Mindegyik egy helyre megy, mindegyik a porból lett, és mindegyik a porba tér vissza.”

A visszatéréshez vezető út végét most sokaknak egyedül kellett megtenniük.

Ajánljuk még:

„ENDOMETRIÓZISOS VALÓSÁG AZ ÉN TESTI-LELKI CSERNOBILOM”

A KARANTÉN LEGEGÉSZSÉGESEBB HOZADÉKA: VAN LÉTJOGOSULTSÁGA AZ ÉLETMÓDVÁLTÁSNAK?

SEGÍTSÜNK AZ IDŐSEKEN, #OTTHONOLVASOK, #VELETEKVAGYUNK – JÓ DOLGOK, AMIKET A KORONAVÍRUSNAK KÖSZÖNHETÜNK