Gyorsan növő, egynyári kúszónövény, de vannak kis bokrosodó fajtái is a sarkantyúkának (Tropaeolum majus) – nem összetévesztendő a sarkantyúfűvel, ami egyes évelő szarkalábak beceneve. De hívhatjuk kapucínusvirágnak vagy akár népiesen pücüllőnek is. Lombja élénk színű, dekoratív, tápanyagban gazdag helyen akár tenyérnyire is megnőhetnek levelei. Virágai a sárga ezer árnyalatában pompáznak, a krémszíntől egészen a rozsdás-narancsosig, de a legszebbek a júliusban nyíló, élénk citrom- vagy ragyogó sárga virágkelyhek. Ha közelről megfigyeljük ezeket a kis bujaságokat, a természet pompás alakításában gyönyörködhetünk: mert
a szirmok formája, a fonákján található kis „sarkantyú” egy egészen különös formációt tár elénk.
Szokás a kertben gyümölcsfák tányérjába vetni, mert távol tartja a vértetveket, ugyanakkor jó társnövénye burgonyának, paradicsomnak, paprikának is. A gourmet kertbarátokon kívül természetes ellensége még a földibolha, aki néhány óra alatt jelentős kártételt érhet el sarkantyúka-állományunkban – vagyis, ha nem vagyunk résen, átlyuggatja a leveleket, szétrágja a virágokat, és a növény röpke órák alatt elpusztul. (Arról, hogy mi mellé mit érdemes ültetni, vagyis a kert doktorairól már Borbás Marcsi is készített videót, ezt itt találjátok.)
Csokorba ritkán kerül a sarkantyúka, mert levágva nem tartós, ezért jobb, ha kerti ékességként tartjuk számon. Igen ritkán jelenik meg az alkalmazott művészetekben is. Míg oly népszerű az ibolyás bögre, a búzavirágos zománcos tányér, a festmények tobzódnak kerti virágokban, de őt mintha kifelejtették volna. Ezért is volt számomra olyan meglepő, amikor a győri Kályhamúzeumban egy csodálatos, sarkantyúkával díszített cserépkályhában gyönyörködhettem.
Gasztronómiai jelentősége viszont annál nagyobb! Egy ideje nyár derekán a trendi éttermekben sokszor találkozunk a tányérra díszként odabiggyesztett sarkantyúkavirággal – amelyek többsége a mosogatónő kezei közt végzi. Pedig
aki megkóstolja egyszer is, bizonyára rabjává válik.
Kellemesen édeskés, enyhén csípős, a tormára vagy mustárra emlékeztető íze teszi az ehető virágok egyik legfinomabbjává. Mustárglikozidokat tartalmaz, az teszi ízét egyedivé, és ahogyan megyünk bele a napsütötte őszbe, úgy lesz egyre csípősebb. Zöld leveleit salátába apríthatjuk, így a legegyszerűbb levélsalátát is megbolondíthatjuk vele. Virágai nem csak díszként kerülhetnek az ételre, de szirmokra tépkedve salátába, szendvicsre kerülhetnek, ízesítőként túrókrémbe, zöldséges kencékbe rakhatjuk. Nálunk a nyári hidegtálak elmaradhatatlan része: zöldségkrémeket töltök a kinyílt virágokba, úgy kerülnek a vendégváró finomságok sorába.
Izgalmas ízvilága nekünk nagyon bevált a sárgadinnyével: akár egy jól behűtött dinnyesalátában, akár a szeptember eleji kis csúf apró dinnyékből készült sarkantyúkás dinnyelekvárban.
És ha nem szedjük le a virágokat, rövid időn belül megjelenik a szár tetején egy kis hármas magtok, három, alig borsszemnyi, éretlen maggal. Ezt a kapribogyóhoz hasonlóan, ecetben érlelhetjük, például a körözöttben mennyei! Persze, a zsenge magok gyűjtésénél ügyeljünk arra, hogy hagyjunk is megérni néhányat – kiválogatva a legszebb virágokat, és biztosítva ezzel a jövő évi virágzást. Ha nem is gyűjtjük be a magot, csak elszórja magától, abból is szépen kel majd jövőre.
A legújabb kutatások nagyon reménykeltőek: egy sokoldalú antibiotikumot fedeztek fel benne, így a szorongásoldó sásliliom mellett egyesek ezt is kerti csodaszerként tartják már számon. Ki tudja, lehet, hogy az utánunk jövő nemzedék már nem salátavirágot, hanem egy széles spektrumú gyógynövényt fog tisztelni a sarkantyúkavirágban?
Fotók: Rózsakunyhó
Ajánljuk még:
Vajákos technikák: így készülnek a főzetek, macerátumok, tinktúrák és a többiek
