Nem ördögtől való a bölcsőde: rajtunk is múlik, sérül-e a gyerek

A virtuális és valóságos anyacsoportok egyik legmegosztóbb témája a bölcsőde kérdése, pontosabban az, hány éves korban szabad, érdemes elkezdeni a gyermekek intézményi szocializációját. Magyarországon húszhetes kortól hároméves korig kérhető bölcsődei ellátás, sokakat azonban felháborít már a gondolat is, hogy valakinek „van szíve lepasszolni” az ilyen pici gyerekét.

„Az anyukák nagyon magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben, nagy rajtuk a társadalmi nyomás, hogy mindent tökéletesen kell csinálniuk. A közvélekedés szerint az a jó anya, aki a lehető legtovább otthon van a gyermekével. Ez az ideál azonban a szocializmus öröksége” – magyarázza Deliága Éva gyermekpszichológus. Mint mondja, tőlünk nyugatabbra bevett szokás, hogy a nőknek akár már 10-12 héttel a szülés után vissza kell állniuk dolgozni, de ez nem tekinthető optimálisnak. Ahogy egyébként az sem, hogy Magyarországon az édesanyák feltétlenül otthon kell, hogy legyenek a gyermekükkel három éven át. Nyolcvan-száz éve még nagyon mást jelentett volna ez a három év, más volt a társadalom működése, másképpen voltak jelen az emberek életében a közösségek. Napjainkban sajnos hiányoznak azok a szociális hálózatok, kapcsolatok, amelyek segítséget adnának a gyermekükkel otthon maradó nőknek.

Társadalmi-gazdasági kérdés?

„Az atomizált családok korában élünk. Az édesanya sokszor teljesen egyedül marad a gyermekkel és a háztartási feladatokkal, izolálódik, kiszorul a munkaerőpiacról, és nagyon megszenvedi a kisgyerekes időszakot. Ha viszont úgy dönt, hogy bölcsődébe íratja a gyermekét, akkor azonnal a szájukra vehetik az emberek: csak le akarja passzolni a gyereket, minek szül az ilyen… Pedig senkit nem szabadna megbélyegezni, hiszen nem ismerjük a családját, a mindennapi valóságát, a gondokat, amelyekkel meg kell küzdenie” – mutat rá Deliága Éva. A gyermekpszichológus hangsúlyozza, hogy valójában nincsenek kőbe vésett szabályok, előírt, tökéletes utak. Szerinte kevesen vannak abban a kivételezett helyzetben, hogy jószántukból, jó szívvel döntenek úgy, hogy három teljes évig otthon maradnak, ezért különösen nagy szükség van a bölcsődékre.

Fotó: Deliága Éva

Számos oka lehet annak, amiért valaki a bölcsőde mellett dönt. Egyedülálló édesanyák, nehezebb szociális helyzetű családok, szabadúszóként vagy vállalkozóként dolgozó nők esetében kézenfekvő és hasznos megoldás az ilyesfajta segítség, de már az is elég indok, ha az édesanyának szüksége van énidőre, feltöltődésre, és nincs más, aki vigyázni tudna a gyermekére. Utóbbi – mármint az énidő igénye – természetesen az állami férőhelyek igényléséhez nem elégséges indok, de családi bölcsődék fogadnak ilyen környezetből érkező apróságokat is.

Nem szabad általánosítani, hiszen minden ember, minden család élete más, de a kegyes féligazságokat, önigazolásokat érdemes elkerülni. Ilyen féligazság, hogy az egy-másfél éves gyermek igényli a gyermektársaságot, a másokkal közös játékot, illetve az, hogy a bölcsődébe járó gyerekek kognitív fejlődése minden esetben gyorsabb, mint otthon nevelkedő társaiké. „Azt jól tudjuk, hogy

az ilyen apró gyermekek még inkább a maguk kis világában élnek, és leginkább csak egymás mellett

játszanak a kis társaikkal, tehát nem érdemes arra hivatkozni a bölcsőde kapcsán, hogy az édesanya már nem tudja otthon lekötni az apróságot, és gyermektársaságra van szüksége” – mondja Éva. A szakemberek szerint az sem tanácsos, hogy azért adja valaki bölcsődébe a gyermekét, „hogy okosabb legyen”.

„A bölcsőde nyilvánvalóan elősegíti a kognitív fejlődést, de az otthon figyelemmel, szeretettel körülvett gyerek a körülötte lévő információkból is eleget tanul, még túl is szárnyalhatja az adott bölcsődei fejlesztést, sok mindent elleshet például egy korban hozzá közeli, nagyobb testvértől. Ebben az időszakban amúgy sem ez a lényeg, hanem a kötődés, hogy olyanokkal legyen a gyermek, akik szeretik őt. És ha a bölcsődés nénik szeretik, akkor jó helyen van. Márpedig ők általában azért választották ezt a pályát, mert szeretik a kis kúszómászókat” – teszi hozzá Fördős Kata óvónő.

A szülő bizalma a kulcs

A fejlődéslélektan tudománya szerint a gyerekeknek hároméves koruk előtt nem jó hosszabb időre elszakadni az őket gondozó személytől, hiszen a picikék még nem tudják felmérni, hogy most csak kis időre hagyta őket ott valahol az édesanyjuk, nem pedig örökre. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az anyának három éven át megszakítás nélkül együtt kell lennie a babájával. Persze sok minden függ a gyermek életkorától és az érettségétől: a bölcsődébe íratás kapcsán nem mindegy, hogy még járni sem tud, vagy esetleg már egész mondatokban beszél. Ég és föld a különbség egy másfél és egy két és fél éves gyermek között. Vannak olyan gyerkőcök, nem is kevesen, akiknél alapvetően nem okoz problémát, hogy néhány nappali órában más felnőttek gondozzák őket.

„Ha bármilyen élethelyzetben úgy dönt a család, hogy igénybe veszik ezt a segítséget, akkor a legfontosabb, hogy a szülők meg tudjanak bízni abban a bölcsődében, ahová be szeretnék íratni a gyermeküket” – világít rá a gyermekpszichológus. Ha van lehetőség, akkor érdemes több bölcsit is megnézni, mert valójában nem intézményt, hanem bölcsis nénit, dadust választunk, aki szeretni fogja a gyermekünket, és aki idegenből hamarosan a legkedvesebb gondozó néni lesz. Ilyen legkedvesebb volt Fördős Kata is sokaknak, aki alapítója és éveken át vezetője volt az I. kerületi Csillagvirág Családi Bölcsődének, és nyugdíjasként is visszajár az intézménybe. „Nem vagyunk tipikus bölcsőde, mert nálunk négy-öt gyerekre két gondozónő és akár két segítő is jut, mindenkinek megvan a maga kedvence” – magyarázza Kata. Mint mondja, a bölcsődei ellátásban egyre gyakoribb jelenség a személyi gondozás, ami azt jelenti, hogy minden gyermekkel az a gondozó(nő) foglalkozik, akivel megvan közöttük a kémia.

Fotó: Fördős Kata

Amikor a szülőnek a nehezebb

Nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is nagy váltás a bölcsőde. Nem ritka, hogy nem sokkal a beszoktatás után újabb gyermek fogan, mert az édesanya tudattalanul is szeretné újra megélni, hogy pici babája van. A szülő–gyerek kapcsolat mindenképpen megérzi a bölcsivel járó változást, érzelmileg megterhelő lehet.

„Az a fontos, hogy a szülő nyugodt legyen afelől, hogy jó kezekben hagyja a gyereket. Az is erőt adhat, ha van nagyobb gyermekünk, akivel megtapasztaltuk, hogy átvészelte a kapcsolatunk ezt az időszakot” – vallja Deliága Éva. „Én magam otthon voltam a két gyermekemmel, még akkor is, amikor a fiam már felsős volt, a lányom pedig még óvodás. Szerettem, hogy így élünk, de azt gondolom, nincsenek üdvözítő megoldások” – mondja Fördős Kata. Szerinte

a gyermekünknek egyedül az rossz, ha mi magunk bizonytalanok vagyunk, és emésztjük magunkat, hogy elég jók vagyunk-e.

„Enélkül a bizonyosság nélkül szorongani fogunk, főleg, ha látjuk, hogy mások másképpen csinálják. Ha az ember kiereszti a világba a gyermekét, akkor megtörténhet, hogy a többi gyerek megtépi, gyakrabban fog betegeskedni, esetleg rászól a gondozó néni. Ez olyan kompromisszum, amit lélekben is meg kell kötni. Ha bölcsibe adjuk a gyereket, bízzunk magunkban, a gyerekünkben és azokban, akik ott dolgoznak. Ez mindennek az alapja” – hangsúlyozza Kata.

Szükség van a türelemre

Persze a bölcsődét nem úgy kell elképzelni, mint egy gyermekmegőrzőt, ahová egyszerűen csak bedobjuk a síró másfél évest – a bölcsődei szocializáció hosszas, türelmes beszoktatással kezdődik. „Eleinte bekukkantanak hozzánk délelőtt, kijönnek velünk a játszótérre, itt ebédelnek, aztán az édesanya először csak mosdóba megy ki, aztán kiszalad a kisboltba valamilyen finomságért, és lassacskán már akár több órára is ott tudja hagyni a gyermekét” – magyarázza a folyamatot Fördős Kata.

Vannak gyerekek, akik klasszul tudnak ehhez a helyzethez alkalmazkodni:

örömmel mennek, jól esznek, jól alszanak, nem feltétlenül sérülnek attól, hogy napi pár órát távol töltenek a családjuktól. Ehhez alapvető, hogy otthon és a bölcsődében is szeretetteljes kapcsolatok vegyék őket körül. Ugyanúgy ki tudnak bontakozni, mintha otthon nevelkednének, csak kicsit más ingerek érik őket. A bölcsőde előnye, hogy előkészítik az alapszocializációt, megtanítja a kicsiknek, milyen elbúcsúzni reggel a szülőktől, hogyan kell kezet mosni, mikor van az ebéd. Ilyen előzmények után az óvodát is könnyebb megszokni.

Nem ördögtől való egy gyermeket beadni a bölcsődébe, ha a család vagy az édesanya helyzete, lelke azt igényli, hogy a gyermek kerüljön közösségbe, már akár egyévesen is.

„Manapság ritkán fordul elő olyan, hogy nem jó helyre kerül”

– nyugtat meg Fördős Kata. Ha mégis ez lenne a helyzet, azt nagyon könnyű észrevenni: ha gyermekünk nem akar a bölcsődébe menni, ha ott sír, nem eszik, nem iszik, nem alszik, akkor érdemes végiggondolni, hogy elég érett-e már a bölcsődézéshez, illetve, hogy tényleg neki való-e az adott intézmény, az ottani gondozók. Nem kell elkeseredni akkor sem, ha 12 hónaposan nem sikerül megszeretni a bölcsi világát – lehet, hogy fél vagy egy év múlva már nem fog problémát okozni a szocializáció.

A szakemberek egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a gyermeknevelésben nincsenek mindenek felett érvényes kijelentések, megmásíthatatlan utak – mindig szabad és érdemes változtatni, ha valami nem megy jól. A legnagyobb vigasztalás itt is érvényes: ez az időszak is átmeneti, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a félénk kis bölcsisünk már nagy, okos óvodásként lép be a köznevelés keretrendszerébe.