Ne hagyjuk, hogy a pénztárcánk szabjon határt – örömtippek három gyerek mellől

Család

Ne hagyjuk, hogy a pénztárcánk szabjon határt – örömtippek három gyerek mellől

Az eddig jól ismert világunk átalakulóban van: a társadalom, a klíma, az emberek hozzáállása látványosan, szinte évről évre változik. Ezt persze mi még nem feltétlenül realizáljuk, a szakértők szerint próbáljuk homokba dugni a fejünket. Nem akarunk lemondani semmiről, amiről eddig azt hittük, természetesen jár. Pedig ha elgondolkodunk, lehet, hogy rájövünk, hogy a kevesebb néha sokkal több, és az embernek, csak azért, mert van, nem jár semmi.

A világunk átalakulóban van, ezzel lassan muszáj lesz szembenéznünk – ha akarunk, ha nem. Sok tényező játszik ebben szerepet, többek között érint minket az éghajlat változása, ami egyre sűrűsödő a természeti katasztrófákhoz vezet, fenyegetnek bennünket a járványhullámok, amelynek egyikével közelebbről is megismerkedtünk, mint bármilyen laikus gondolta volna, a tavalyi évben pedig ráébredhettünk arra is, hogy Európában is lehet háború, a mi „civilizált életünk” is egy-egy döntéstől függ.  Ismét egy gazdasági válság küszöbén állunk, sőt, ki tudja, lehet, hogy már át is léptük a küszöböt, csak még nem realizáltuk.

Egyik nehézség után jön a másik. Olyan problémákkal kell szembenéznünk, melyekre még a legrosszabb álmainkban sem gondoltunk.

Az viszont rajtunk múlik, hagyjuk-e, hogy ezek a problémák maguk alá temessenek minket, vagy alkalmazkodunk,

erőt merítünk és lehetőleg pozitívan állunk a kialakult helyzet(ek)hez.

Az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozza egy Jem Bendell professzor által 2018-ban írt cikk, s az arra épülő Mélyalkalmazkodás mozgalom. Ennek képviselői azt gondolják, nem tudjuk, mikor és hogyan, de a világ végérvényes átalakulása okán ma ismert életmódunk már nem lesz fenntartható. A mélyalkalmazkodás által állítólag megérthetjük a világ jelenlegi, összetett helyzetét és segítséget kaphatunk, hogy újra megtaláljuk, mi az, ami valóban fontos. Az alkalmazkodásnak szerintük két iránya van: belső és külső. Előbbi „egy olyan élet értelmi és érzelmi következményeinek feltárása, amelyet a társadalom szövetének maradandó károsodása, illetve rendszerének teljes összeomlása jellemez”, utóbbi pedig „olyan gyakorlati intézkedések kidolgozása, amelyek lehetővé teszik az élhető élet megteremtését a társadalom összeomlását megelőzően, és azt követően is.”

A mélyalkalmazkodás komplex témájáról ma már magyar nyelven is sokat olvashatunk, tévé- és podcastadások sora érhető el róla. Nem is ezek összefoglalására törekednék most, inkább példákon át mutatnám be, három kisgyerekkel hogyan próbálunk egy átlagos fizetésből boldogulni úgy, hogy senki se szenvedjen a kialakult helyzetben.

Egyszerű példák egy bonyolult helyzetben

Legtöbben szeretünk étteremben vacsorázni a családdal, kávézóban beszélgetni barátokkal, moziba járni, a gyerekeket mindenféle különórákra járatni, utazgatni, vásárolni. Még sorolhatnám a végtelenségig, mi mindenre költhetünk pénzt – annyi jó dolgokkal színesíthetjük az életünket!

Csakhogy ezek a dolgok sokszor nemcsak időt, de energiát, pénzt is igényelnek, márpedig abból mintha egyre kevesebb lenne a zsebünkben. Magam is tapasztalom, és a környezetünkön is azt látom, hogy a legtöbben lépten-nyomon láthatatlan falakba ütközünk, az eddig megszokott költségeket is vissza kell fogni, mert nem marad hó végére a legszükségesebbekre sem. Egyértelművé vált: az eddigi fogyasztási szokásainkat – és így a kikapcsolódás formáit is – át kell alakítanunk.

Ehhez pedig az első lépés, hogy átgondoljuk, melyek is az igazán fontos dolgok az életben. Melyek azok a programok, tevékenységek, amelyek igenis feltöltenek minket vidámsággal, lendülettel és életerővel. Nem kell sokat gondolkodnunk, csak egy kicsit kreatívnak lenni és a szívünkre hallgatni, máris rájövünk, hogy az igazán fontos és legszebb dolgokhoz nem is kell pénz. Megosztom veletek, az én családom hogyan próbál ellavírozni a „jelenben” úgy, hogy maradjon kenyérre, de a három gyerek se érezze úgy, hogy megfosztjuk őket az élet jó dolgaitól.

Csapjunk fel cukrászsegédnek!

Lányaim mániákusan szeretnek cukrászdába járni. Kis kezeiket a hűvös üveghez nyomják, minden alkalommal végignézik a habos, színes tortaszeleteket, és csak nagy soká választanak közülük. Mostanában nem járunk annyit sütizni, mint eddig. Persze nehéz nemet mondani, pláne, ha legörbülő szájukat látom – ám mielőtt bűntudat mardosna, bedobom: „mi lenne, ha ma mi sütnénk?” Mindig kiderül ilyenkor, számukra a cukrászdázásnál is nagyobb élményt nyújt, ha feltörhetik a tojást, habverőzhetnek, krémet oszlathatnak el a piskótalapon, csokimorzsát vagy kókuszreszeléket szórhatnak a süti tetejére. Persze már maga az alapanyagok bevásárlása is kisebb vagyon, viszont ha otthon játszunk édességeset, és a gyerekek a cukrászmesterek, annak az emléke biztos, hogy beléjük ég egy életre. Szülőként macerásabb ez, takarítani kell, meg bevásárolni, aztán felügyelni mindent – de közben

élmény ez felnőttként is, hiszen gyerekünk olyan arcát láthatjuk meg, amit csak ritkán.

Moziélmény otthon

Ahhoz, hogy mesét vagy filmet nézzünk, nem kell túlbonyolítani semmit, leülünk, bekapcsoljuk, és kész. Igen ám, de mi van akkor, ha csak egy icipici kreativitást csempészünk a dologba? Kiválasztunk egy szép történetet, akár egy kedves mesét, akár egy családi filmet, majd gyártunk hozzá mozijegyeket. Kártya méretű lapokra ráírjuk a film címét és azt, hogy hány órakor „vetítik”. Készítünk pattogatott kukoricát és miután mindenki átvette a jegyét, kényelmesen elhelyezkedett egy tál rágcsálnivalóval az ölében, indulhat a mozizás.

Nem történt semmi extra, nem feszültünk meg a próbálkozástól, mégis adtunk valami kis pluszt a családi tevékenységhez.

Játszóház helyett

A gyerekek szeretnek egymásnál bandázni, ezt minden szülő tudja. Ráadásul a gyerekrandi a szülőknek is jó program, ha jó társaságot találnak: a kicsik lekötik egymást, míg mi borozhatunk kávézhatunk, beszélgethetünk. Meg lehet beszélni a szülőtársakkal fix játszósnapot, és felváltva látogathatjuk egymást, és persze jobb időben jöhet majd a játszó meg a park is. Ebben a programban külön öröm, hogy mivel a házunk általában nem fogadóképes, egy ilyen fix program óriási motivációt jelent, és bizony nem halogathatjuk tovább a porszívózást és a kanapén gyűlő ruhakupacot is össze kell hajtogatni, mielőtt Matyiék megérkeznek...

Közös kirándulás

Bármilyen furcsán hangzik, a szabadban töltött idő szeretteinkkel vagy barátainkkal az egyik legmenőbb tevékenység, amit űzhetünk. Érdemes ilyenkor otthon hagyni minden okos eszközt, maximum egy telefon legyen nálunk a biztonság kedvéért (sok más dolgot viszont ne hagyjunk otthon!). A legjobb, ha minél jobban kiszakadunk a városi környezetből, így kevés dolog vonja el a figyelmünket arról, hogy mélyeket beszélgessünk és felfigyeljünk az apró csodákra, melyek körülvesznek minket. Egy egyszerű esti sétát is izgalmassá lehet tenni, ha mondjuk mécseses lámpással, vagy zseblámpával a kézben teszünk egy rövidebb kiruccanást. A gyerekeknek ennyi is elég ahhoz, hogy boldogok legyenek.

Homemade akadálypálya

Bátrabb szülőknek ajánlom, hogy készítsenek egy rövid bátorságpróbát vagy feladatsort, amit akár otthon, a kertben vagy egy közeli parkban megcsinálhatnak a kicsikkel. Mivel jóformán négy-öt körül már besötétedik, egy hétvégi koraestén jó program lehet ez! Készítsünk nagyon egyszerű, pl. szlalomos akadálypályát a gyerekeknek (szigorúan a földön, hogy biztonságos legyen!), a következő állomáson dobjanak kosárra, aztán keressenek meg egy elrejtett kincset. Ha több gyerek is játszik, versenyezhetnek egymással (pl. ki végez hamarabb a feladatokkal, ki talál be többször a kosárba stb.) A feladatoknak csak a fantáziánk szab határt, és ígérem:

ha adtok egy fejlámpát vagy zseblámpát a kicsik kezébe, már nyert ügyetek van.

Ráadásul nem bent tombolnak, és ha jól előkészülünk, még fejleszthetjük is ezzel a programmal képességeiket.

Beszélgess!

Igaz, hogy mindannyian beszélgetünk mindennap. De vajon mennyire felszínesek a társalgásaink? Ismerősök, munkatársak között gyakori a „bájcsevej”, de ami nagyobb baj, az az, hogy néha a magánéletünkben, otthonunkban is ezen a síkon mozgunk. Néha le kell ülni, gyerekkel, párunkkal egyaránt egy „igazit” beszélgetni. Megkérdezni, milyen napjuk volt, hogy vannak, milyen dolgok történtek velük mostanában ami jó volt, ami rossz. Néha még magunk sem tudjuk, mennyire szükségünk lenne egy hosszú és őszinte beszélgetésre, pedig az olyan fontos, mint a levegő, amit lélegzünk...

Ha úgy érezzük, már mindent tudunk a másikról, és a napi dolgainkat, érzéseinket pont elég alaposan átbeszéljük máskor is, érdemes lehet kreatív társasokkal próbálkozni. Nagyon jó önismereti játékokat árulnak már, de a neten is elérhető számtalan olyan kérdéssor, ami mentén a nem szokványos témákat boncolgathatjuk – szóval személyiségünk azon részével találkozhatunk, amelyet nem ismerünk, s a másik számára is új. Felnőtteknek létezik randiváltozat (mi a legextrább fantáziád, mire vágysz legjobban az életben, mi az, amit még egy pároddal sem osztottál meg), de természetesen családi változatot is találunk, amiért a gyerekek általában odavannak. 

Ne hagyjuk, hogy a pénztárcánk határt szabjon közös élményeinknek, el sem hinnénk, egy kis kreativitással mekkora örömet szerezhetünk egymásnak.

Olyan gyorsan telnek a napok, hetek, évek. Saját magamat is sokszor kell emlékeztetnem a tényre, hogy ezt az egy életet kaptam, és bár nem érdemes stresszelni miatta, de az idő vészesen fogy. Törekednünk kell arra, hogy kiegyensúlyozott és boldog életet éljünk, hogy megtöltsük minőségi tartalommal. Az egész rajtunk múlik!

Ajánljuk még:

Vacsorapénzt szed a nagyi! De tényleg olyan nagy baj, ha valaki így hív vendégeket?

Nemrég belefutottam egy nagy vitába a neten, ahol a kommentelők azt tárgyalták, milyen ember az a nagymama, aki pénzt szed a családjától egy ünnepi vacsorához, illetve milyen az a gyerek, unoka, aki nem veszi észre magától, hogy az eddigi status quo már nem fenntartható, a nagyinak segítségre van szüksége. Minél többet olvastam mások véleményét, annál élesebbé formálódott a sajátom.

 

Már követem az oldalt

X