Síró ukrán kisfiú és hatszáz forintos kenyér: hogyan kommunikáljuk kisgyereknek a jelenlegi helyzetet?

Család

Síró ukrán kisfiú és hatszáz forintos kenyér: hogyan kommunikáljuk kisgyereknek a jelenlegi helyzetet?

Különös és félelmetes világban élünk jelenleg. Minden család megérzi, hogy vissza kell fogni a költéseket, hogy kevesebbszer ülünk autóba, kevesebbszer megyünk szuper programra, lemondunk különórákról, és az egész vásárlás másképp zajlik le, mint eddig. Mindez pedig összefüggésben van a háborúval: hogyan kommunikáljunk erről a kisgyerekeknek?

Mindig is törekedtem arra, hogy ne kényeztessem el túlságosan a gyerekeimet, ezért csak jutalmazásként igyekeztem adni nekik valami édességet. Nem jó, ha egy kisgyerek természetesnek veszi a mindennapi tejszeletet és nyalókát, hiszen az édesség nem a normális étkezés része, és így értékelni sem fogja.

Nemrég négyéves kisfiam egy nagy kocka csoki után csúnyán követelőzni kezdett, hogy adjak még, ez jár neki.

Nagy levegőt vettem, átgondoltam, mit is mondhatnék, mivel érvelhetnék, hogy megértse, miért nem kap többet. Végül azt mondtam neki és a két nővérének: 

„Képzeljétek el, van a világban olyan kisgyerek, sőt, nagyon sok olyan gyerek, aki még életében nem kóstolhatott csokoládét. Pedig tudja, hogy van olyan és azt is, hogy biztos nagyon finom, mégsem kaphat. Nem kaphat, mert mérhetetlen szegénységben élnek, és a szülei nem tudnak ilyen luxuscikkeket vásárolni. Valószínűleg örülnek, hogy nem halnak éhen. Van olyan család, ahol mondjuk évente egy-két alkalommal ehetnek csokit, szülinapon és karácsonykor.”

Ezzel nem elszomorítani akartam őket, nem a világ súlyát szerettem volna az apró vállaikra helyezni, csak tudatosítani bennük, hogy bizony, az a falat csoki, amit olyan jóízűen majszolnak, milyen nagy ajándék. Különlegesség, nem a hétköznapi étkezés része.

„Horror” bevásárláskor

Az utóbbi hónapokban el kellett gondolkodnom – nemcsak nekem –, hogyan osszam be a pénzt: az élelmiszerárak duplázódtak, sőt, egyes termékek esetében a jelenlegi ár a triplája annak, ami pár hónapja volt. A fizetések pedig ugyebár maradtak ugyanott. Amíg néhány hónapja egy heti bevásárlást meg tudtam oldani maximum 15-20 ezer forintból, most minimum 40 ezret fizetek. Néha a pénztárnál sokkol, amikor megpillantom a végösszeget.

Legutóbb is összesen két főtt ételhez vásároltam be, plusz vettem reggeliző kekszet, müzliszeletet a gyerekeknek, hogy ne üres pocakkal menjenek iskolába, óvodába és ezekért fizettem 15 ezer forintot.

Az egy hónapra beosztható pénzünk néhány bevásárlás alatt úgy elolvad, mint egy napon hagyott fagyigombóc.

Felnőttként értjük, mi okozza ezt a mértéktelen drágulást, és mivel nincs mit tenni, elfogadjuk. Viszont azon tűnődök mostanában, vajon egy kisgyerek mit fog fel ebből az egészből. A férjemmel törekszünk arra, hogy minél kevesebb hír jusson el a gyerekekhez a nagyvilágból. Azt viszont érzékelik, valami van. Valami most más, mint eddig volt. Tavasszal érkezett a fiam óvodai csoportjába egy ukrán kisfiú. Az ő kapcsán kezdtünk el beszélgetni otthon a háborúról, és arról, miért van az a pici fiú egy magyar óvodában és miért sír annyiszor.

Milyen érdekes, hogy ez az apja után síró ártatlan kisgyermek összeköthető a boltban kapható 600 forintos kenyérrel.

Hogyan kommunikáljuk mindennek okát?

A kereskedelemben egyre nagyobb a fejetlenség, az árak az átlag keresettel rendelkező családoknak szinte megfizethetetlenek. A felháborodás is az eget veri, hiszen mi az már, hogy nincs cukor és csak öt kiló lisztet vehetünk? Mégis, magamnak és az olvasóknak is azt javaslom, vegyünk egy mély levegőt és törekedjünk arra, hogy ügyesen oldjuk meg a kialakult nehéz helyzetet. A gyerekek felé sem mindegy, hogyan, milyen stílusban kommunikálunk erről a szokatlan élethelyzetről.

A kicsik a szülők tükörképei. Ahogy kedvességet, szeretetet és megértést tudnak sugározni, ugyanúgy megvetést, haragot és közönyt is.

Tehát, ha abba szeretnénk beavatni a gyereket, miért nem kaphat mindennap tejszeletet, csokoládét vagy kürtőskalácsot, miért nem mehetünk hétvégén játszóházba meg cukrászdába, óvatosnak kell lennünk a megfogalmazással. Ugyanis egy rosszul elejtett, indulatos mondat azt generálhatja, hogy az újonnan érkező kisfiút bántják az oviban. Mert a gyerek úgy értelmezte, részben annak a másiknak a hibája mindez.

Én általában előhúzom az abakuszt és a színes bogyók tologatásával próbálom elmagyarázni az enyémeknek, hogy amíg ennyibe került eddig egy túró rudi, most ennyibe kerül. Kisiskolás lányaim értik, hogy a tíz bogyó bizony sokkal több, mint a hat. Fontos: nem azt mondjuk, soha többé nincs túró rudi, csak kevesebbszer van. Így egyébként sokkal értékesebbé is válnak ezek, az eddig apróságnak tűnő tételek.

Ezenfelül most inkább alternatívákat keresünk édességek terén. Olyan sütiket próbálok csinálni velük együtt, amelyek kevés alapanyagból, könnyen és gyorsan elkészíthetőek, sütés nélkül. Így a pénztárcánkat sem terheli meg annyira, és közösen töltött, minőségi időnek sem utolsó tevékenység.

Fontos úgy beszélgetni a gyerekkel, hogy ne élje meg nagy veszteségként ezt a helyzetet.

Ehhez támpont lehet, hogy mindig viszonylagos az, hogyan érezzük magunkat, hogyan élünk meg valamit, főként egy gyerek fejében.

A körülmények, a többiek helyzete is befolyásolja ezt bizonyos mértékben. Mihez viszonyítva történik mindez? A korábbi állapothoz képest nyilván rosszabb az életünk, ugyanakkor érdemes éreztetni a gyerekkel, hogy ez nem csak velünk történik. A napi szintű kommunikációban általánosíthatunk, próbáljunk meg ne a családra utalni, hanem a helyzetre: nem mi nem engedhetjük meg magunknak, hanem ebben a gazdasági helyzetben, a mostani körülmények között nem lehet bizonyos dolgokat ilyen gyakran megvásárolni. Nyilván nem értik, mi az, hogy gazdasági helyzet, de azt megértik belőle: ez nem csak ránk vonatkozik, hanem mindenkire. Viszont, mi képesek vagyunk kezelni ezt a rajtunk kívül álló körülményt, talpon fogunk maradni, ahogy eddig is mindig tettük.

Arról is lehet mesélni, hogy volt már ilyesmire példa a saját gyerekkorunkban is (ha valaki nem emlékezne, a kilencvenes évek elején súlyosabb volt az infláció, mint most), illetve a szüleink életében is, de mindenki túlélte, nem lesz semmi baj. Fontos a jelent is kihangsúlyozni, ne érezze úgy a gyerek, örökké tartani fog ez az állapot. Még akkor is, ha mi tudjuk, hogy az ő kis életében 3-4 év nagyon hosszú idő. Mégis, ahogy a népmesék ígérik a fele királyságot egy hosszú út végén, a felnőtté válást szimbolizálva, ugyanígy adhatunk mi is reményt arra, hogy egy nehezebb szituáció nem tart majd örökké.

Ha takarékoskodunk az energiával, meghálálja magát

Az energiatakarékosságra eddig is nagy figyelmet fordítottunk a családban, így a jelenlegi helyzet ebből a szempontból nem újdonság számunkra. Igyekszünk a lehető legkevesebb áramot, gázt és ivóvizet fogyasztani. A gyerekek óriási pancsolásai helyett többször választjuk a gyors és lényegre törő zuhanyt, ahogy próbálunk figyelni arra is: csak abban a helyiségben égjen a villany, ahol valóban szükséges. Ami a fűtést illeti, természetes, hogy nem fázunk itthon, de ritkábban fűtünk be. A gyerekeknek sem olyan nagy lelki törés, ha nem spagettipántos felsőben és zokni nélkül, tüllszoknyában szaladgálnak, hanem van rajtuk egy finom, meleg pulóver.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X