Mi van egy jó varródobozban? Gyereköröm és varázslat

Család

Mi van egy jó varródobozban? Gyereköröm és varázslat

Gyerekként megbűvölve figyeltem nevelőanyám varrós dobozát, ami nem volt más, mint egy kicsike bonbonosdoboz, én mégis varázsdoboznak láttam azt, sőt először úgy is hallottam róla.

„Hozd ide a varázsdobozt” – mondta a nevelőanyám, és én remegő kezekkel, a lelkemben boldog izgalommal vittem oda hozzá, amire rámutatott. Alig vártam, hogy kinyissa, és én beleleshessek, mi van a varázsdobozban. Igazából nem csalódtam, mert a színes gombok, a még színesebb cérnák, a fényes tűk, biztosítótűk nekem valódi varázslatot adtak.

A gyűszű maga volt a csoda számomra, és annyiszor loptam aztán ki később a dobozból, ahányszor csak lehetőségem nyílt rá. A nevelőanyám tudta, ha nincs a gyűszű a dobozban, azt csakis én csórhattam, játszhattam el. Pedig nem volt az a gyűszű – mai szemmel nézve – valami cifra dolog. Valójában a leghétköznapibb darab volt, ami akkoriban gyakran előfordult más háztartásokban is, de számomra mégis csodát teremtett. Ha akartam, királylány volt, ha akartam szolga, ha meg úgy akartam, a hétfejű sárkányt hozta el. Az az ujjamra húzott kis csillogó gyűszű azzá változott át az én meseteremtő képzeletem segítségével, amivé csak akartam. Néha még apró koronát is hajtogattam, vagy színes fonalból hajat készítettem neki, hogy teljesebb legyen a hatás.

A biztosítótűk babák voltak, a tenyeremben ringattam őket, a gatyaguminak meg már a neve is tetszett, szerintem vidámságot teremtő név.  Aki nem érti, miért volt jó a gatyagumival órákig játszani, az nem tud párhuzamot vonni a manapság beszerezhető, tuti relaxálást szolgáló, nyúlós, gumiszerű anyagból készült játszószerekkel, amik hasonló örömökkel szolgálnak, csak más a nevük. Egy gumi igenis lehet játéklehetőség a gyerekkezekben. Ha csúzliba nem is a legjobb, ha nincs más, az is megteszi. Az is nyúlik, azzal is ki lehet lőni kavicsot, magvakat, papírgalacsint. Ki is lőttem vele.

A gyűszűvel, gatyagumival játszani szerettem, de a gombostűk bűvöltek el igazán. A nevelőanyámnak nem akármilyen, hétköznapi gombostűi voltak, üvegfejű gombostűk sorakoztak a varrós dobozában! Mégpedig átlátszó üvegből. Bevallom, azóta is vágyom arra, hogy legyen nekem is pár tucat üvegfejű gombostűm, a mesebeli változatból, ahol, ha a fény felé tartom azokat, színes fényeket varázsolnak a szoba falára.

Azért a tűpárna is csodadolog volt az én szememben. Ugyan valójában matyó hímzéses filcanyagból varrták (ahogy akkoriban a legtöbb tűpárna így szolgálta a családokat), de az én képzeletem azt természetesen sündisznónak látta, aki nem gombostűket hordott a hátán, hanem ezernyi tüskét, amire színes gyümölcsöket szúrt egy adakozó kéz.

A tűbefűző először fejtörést okozott nekem, de azért vonzott nagyon, és szégyen, nem szégyen az én lelkemen szárad, hogy elromlott, miattam szakadt le a leheletvékony kis fémhuzal a fejről. Hú, mennyit kínlódott aztán szegény nevelőanyám, hogy befűzze a cérnát a tűbe! Nem csoda, hogy attól kezdve engem hívott inkább, ha tűbe kellett fűzni. Akkor még jó volt a szemem, hunyorítanom se kellett ahhoz, hogy a cérnával a tűbe találjak. Bevallom az akkor érzett sikerélmény ma sokszoros erővel hat. És bármennyire is imádok varrni, a tűbefűzés ma inkább kínlódás, mint öröm számomra. Ezért is van az én varrós dobozomba tucatnyi tűbefűző. Biztonság esetére.

Nem meséltem még a tűkről annyit, amennyit megérdemelnének, csak a csillogást említettem (szerintem a tűk szemet gyönyörködtetően csillognak ám), de igazán említést a zsákvarrótű érdemel. Bizonyára értitek, miért. Abba cérnát fűzni a nevelőanyám is tudott, de én azért szerettem igazán, mert azzal tanultam meg varrni. Először csak rajzlapon varrtam ki vele mintákat, később, amikor a falu varrónőjétől már magabiztosan kunyeráltam szabászati maradék anyagokat, akkor azzal varrtam babaruhákat is. Gyerekkorom egyik legfontosabb, igazán hasznos, egy életre szóló tudását elősegítő darab volt az a zsákvarrótű. Ma is lapul néhány az én dobozomban. Alkalomadtán majd az unokák kezébe adom.

De leginkább azt az örömöt adnám át, amit a két kézzel végezhető munka, az alkotás adott akkor és ad ma is nekem. Mert a tucatnyi tárgy mellett én ezt találtam meg abban a régi varrós dobozban és féltve őrzöm egy életen át.

Te tudod, mi az a színtanácsadás? Interjúnkból kiderül!