Virginia Satir szerint, az az ember, akit valaki gyakran a karjába zár, magához ölel, a szívéhez szorít, kevésbé frusztrált, kevésbé szorong, a félelemérzete csökken. A szerelmesek is azért szárnyalnak, mert átlagosan négyszer több érintést, ölelést, simogatást adnak egymásnak, mint a többi ember.
Az érintés jelentősége több, mint amire elsőre gondolni lehet. Nem pusztán a szexualitásról szól, attól sokkal összetettebb. Intelligencia, vágy, tudás, kíváncsiság, hatalom – mindenben szerepe van.
A haptonómia elmélete szerint már négy hónapos korunktól képesek vagyunk kommunikálni a külvilággal a hasfal érintésén keresztül. Nem hallunk, nem látunk, de a tapintásból pontosan érezzük a velünk érintkező személyt. Az érintéssel olyan interaktív kapcsolatot lehet már ebben a magzati korban is kialakítani, amely megalapozhatja a későbbi bizalmat és biztonságérzetet.
Idősebb korban a folyamatok felgyorsulnak, a környezeti ingereket minden érzékszerveden keresztül befogadod. Az igazán intim kapcsolat kialakításához viszont arra a fajta akció-reakció folyamatra kell ráhangolódni, amit magzat korodban ösztönösen megtanultál.
Az érintés fontos, és az iránta való vágy azonban az egész élet során nagyon erős. Ez jelenti a közelséget, a melegséget egy kapcsolatban. Nem érhetsz úgy valakihez, aki érdekel, hogy az egy felületes, üres mozdulat legyen. Mint ahogyan nem ölelsz meg úgy senkit barátként, hogy abban szexuális vonzalom lenne.
A különböző érintések energiája mind jól elkülöníthető.
Az ember társasági lény. Szükségünk van valakire, akihez szólhatunk, akinek elmondhatjuk élményeinket, gondolatainkat. Kell, hogy legyen valaki, aki meghallgat, aki megvigasztal. Kell, hogy legyen valaki, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, aki szeret, aki tisztel. Szeretünk beszélni, beszélgetni, szeretünk nevetni. De amennyire szükségünk van a beszélgetésre, ugyanannyira szükségünk van az érintésre is.
Gondoljunk bele: egészen másképp reagál valaki egy mondatunkra úgy, ha közben finoman megérintjük a vállát. Az érintésnek óriási ereje van, ez érzelmeinknek a legközvetlenebb kifejező eszköze. Szavak sem kellenek hozzá – elég az az egy ölelés, kézfogás, simogatás. Mondhatnánk,
a pozitív érintés a jó közérzet garanciája.
A simogatás, az érintés éppúgy szükséges a kapcsolatainknak, mint a virágnak a víz. Az érintés segítségével mutathatjuk meg, hogy szeretünk valakit.
Éppen ezért szomorú olyan házaspárokat látni, akik csak ülnek és egymás helyett a telefonjukat bújják, nem figyelnek egymásra, nem érintkeznek. Ők azok, akik házasságukban magányosak, és talán nem is tudnak róla, mert a kifelé élés elvonja figyelmüket belső vágyaikról.
Divat mostanában szeretetnyelvekről beszélni annak kapcsán, hogy miért csúszik félre a kommunikáció két ember között. A Chapman-Campbell pszichológus szerzőpáros szerint az öt szeretetnyelv egyike a testi érintés (a többi: a szívességek, az ajándékozás, elismerő szavak és a minőségi idő).
Magamra nézve ez határozottan igaz: az érintések nélkül nehezen tudnám a szeretetemet kifejezni, így minden, kicsit is számító kapcsolatomban jelen vannak valamilyen formában. Társadalmi szinten pedig, úgy gondolom, a szexuális töltetű érintések, mintha kissé elhomályosítanák a többit: a gondoskodó, támogató, ringató, biztató, vigasztaló, kedves, meghitt érintéseket, amikre annyira szükség lenne.
Virginia Satir még számszerűsítette is azt, amit nem lehet: szerinte
mindenkinek napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a jólléthez, tizenkettő a gyarapodáshoz.
Nos, hogy hiszünk-e neki vagy sem, azt mindenki döntse el maga, de az is lehet, hogy egyszerűen csak elhatározzuk: ölelünk annyit és amennyit és akit csak lehet.
Ha ezt szívből tesszük, abból baj nem lehet.
Ajánljuk még:
Új képzések, versenyek és kutatási program indul a Hagyományok Házában
Eger: a Mátra és a Bükk különleges kapuja
„Anyám megspórolt szeretetét akartam a férfiakon behajtani”
