Köszönjük, hogy vagytok – Ma ünnepeljük a barátság világnapját!

Család

Köszönjük, hogy vagytok – Ma ünnepeljük a barátság világnapját!

„Mindig kell egy barát!” – ha nem kezdi 1979-ben ezt énekelni Zalatnay Sarolta, akkor is tudjuk, mennyire igaz a dal minden sora, mennyire fontosak a barátok. Mert amióta homo sapiensek léteznek, természetes, hogy nem csak a családtagjainkért vállalunk felelősséget, nem csak értük aggódunk, bennük bízunk, őket szeretjük nagyon, hanem utunk során mellénk szegődnek eleinte vadidegenek is, akik aztán a szívünkhöz nőnek. Július 30-án őket, a barátokat ünnepeljük világszerte.

„Leszünk barátok?”, „nem leszek a barátod!”. Ez a félszeg kérdés és ez a határozott felkiáltás már egészen kiskorban természetes, az ehhez hasonló párbeszédek meghatározó részévé válnak mindennapjainknak. A barátságra való igény ösztönösen bújik elő belőlünk, még azelőtt, hogy intézményesített közösségbe mennénk.

Felmerül a kérdés, egyáltalán miért van igény mélyebb emberi kapcsolatok kialakítására, miért érezzük kellemesnek, biztonságosnak, ha van barátunk, mi kell egy igaz barátsághoz, arról rengeteg értekezés született filozófusok, pszichológusok, antropológusok és szociológusok tollából. Az egyik legérdekesebben talán Irenäus Eibl-Eibesfeld (1928-2018) osztrák humánetológus fogalmazta meg: a barátkozásra való képesség alapja az anya és a gyermek közötti szeretetkapcsolatban rejlik, amely az evolúció során alakult ki. Szerinte a szülői gondoskodás egyik folyománya, hogy később a felnőtt is tud szerető és gyengéd emberi kapcsolatokat teremteni. A gyerekkori barátságokban már megéljük azt az egyéni kötődést, amely többek között a szerelem képességének is alapeleme.

Na tessék: még gyerekeink barátkozás-kultúrája, valamint szerelmi élete is anyai lelkünkön szárad.

Hiszek a szülői minta fontosságában, és az érintés, a szeretet már-már természetfeletti erejében, és ha erről az oldalról közelítem meg Eibl-Eibesfeld barátságokról írt tanulmányát, pláne igazat kell adnom neki. Szerencsére a mi gyerekeink e téren remekül állnak: ugyan még csak középső csoportos óvodások, valamint első osztályosok, de mindhármójuknak vannak barátaik. Olyan igazi barátok. 

Felnőtt fejjel ugyanakkor nehezebb dolog a barátság, egészen más keretek között, máshogyan kell megkötni, fenntartani ezeket a kapcsolatokat. Nekem szerencsém van: vannak barátaim, olyan igazi barátok – akkor is, ha látszólag ők nem is – vagy nem csak – barátok.

Tesók, akik barátok egy életen át

Nem egy olyan történetet hallottam, amikor a családnak jó okkal fordított valaki hátat, és egészen új emberekben lelte meg azt, ami addig hiányzott neki. Ezen történetek ismeretében különösen értékelem a saját helyzetemet: igazán nem tudom, min múlott, de nekem a három lánytestvérem igazi jóbarátommá vált.

A nővéremmel már gyermekként is kivételesen szoros kapcsolatban álltunk, lévén tizenöt hónap közöttünk a korkülönbség. Szinte mindent együtt csináltunk: vigyáztunk egymásra, legfőbb bizalmasokká váltunk. Kamaszként sem engedtük el egymás kezét, sőt később megadatott az, amire már kiskorunkban nagyon vágytunk:

az ikreim, és a testvérem harmadik gyermeke két hét eltéréssel érkezett a világra. Ők a mi hármasikreink.

Sajnos évek óta elválaszt bennünket száz kilométer, de nagyon sokat találkozunk, és még most is ő az egyik legjobb barátom, ahogyan tíz és tizennégy évvel fiatalabb húgaim is közel állnak hozzám. Náluk várni kellett néhány évet, hogy „összenőjünk”, most is eltérő életszakaszokban lépkedünk előre, ez mégsem számít. Ők hárman mindig ott vannak nekem. És én is tűzbe tenném értük a kezem. Büszke vagyok a testvérkapcsolataimra! Persze a mi életünkben is vannak nézeteltérések, olykor össze is kapunk, de kizárt, hogy huzamosabb ideig haragot tartsunk. Mindent őszintén meg tudunk beszélni, egymás előtt sosem kellett alakoskodni, játszmázni. Annyi élmény köt össze bennünket, oly sok mérföldet tettünk már meg együtt. Más-más személyiségek vagyunk, de valahogy mégiscsak összefűz bennünket valami egészen fontos, függetlenül attól, hogy egy anyából és egy apából lettünk. Nekem ők nemcsak a testvéreim, hanem a barátaim is.

Szerelem, barátság és a kettő együtt: házasság a megfelelő emberrel

Ami most következik, elég rózsaszín cukormázas, olyan csöpögős-nyálas, nem is fogom leírni többet, ígérem. Kicsit esetlenül is hangzik, mert elsősorban a férjem a szerelmem, a gyerekeim édesapja, de valahogy mégis megtaláltam benne a barátot.

Igen, a férjem az egyik legjobb barátom.

Kapcsolatunk elején pont sosem gondoltam rá barátként, de elég hamar egyértelművé vált, hogy azért  akarom vele leélni az életem, mert vele mindenhogyan jó. Az ő hátának bármikor nekidőlhetek, kéz a kézben menetelünk immáron tizenhárom éve. Jó vele beszélgetni, három közös gyerek után alig várom, hogy végre kettesben töltsünk egy kis időt. Társ, és ebben a szóban benne foglaltatik – sok egyébbel együtt – a barátság is.

Újonnan érkezők, avagy sosincs késő kinyitni a szemünk

Eleinte nem hittem abban, hogy a gyerekek képesek összehozni egymással vadidegen felnőtteket. Mert ugye minden anyuka hülye, csak én vagyok villamos. Most már tudom: bizony komoly esély van arra, hogy igaz barátságokat köss a játszótéren. Lassan közelebb leszek a negyvenhez, mint a harminchoz, nálam már nincs haverfelvétel, de az élet bizonyította: ennyi idősen is találhat az ember igaz barátokat. A gyerekeim ezt is elintézték: óvodáskoruknak köszönhetek néhány valódi, és bízom benne, hogy nem átmeneti, mély és tartalmas kapcsolatot. Aki felül tud kerekedni saját maga és más „villamosságán”, az megtapasztalhatja, hogy a gyerekeknek jó érzéke van ahhoz, kikkel kell barátkozniuk. 

Július 30-a a Barátság Világnapja. Nem tudom, mennyire szükséges ez az alkalom, vagy hogyan is kell ünnepelni a mai napot, amúgy is felemás érzéseim vannak a különböző világnapokkal kapcsolatban. De abban biztos vagyok, hogy ezt az írásomat, egy jókora „köszönömmel” együtt elküldöm néhány nekem fontos embernek. Barátnak. Tégy te is így!

Ajánljuk még:

HOVÁ TŰNNEK A GYERMEKKORI BARÁTOK?
„EGY NŐ LEGYEN ANYA, DE AZÉRT ANNYIRA MÉGSE” – MEGOSZTÓ GONDOLATOK AZ ANYASÁGRÓL

 

A boldogsághoz egyvalamit mindenképp csinálj: a semmit!
Milyen az, amikor hónapokig nincs se tévé, se internet? Amikor megszűnik körülötted a tér és az idő? Milyen az, amikor a rengeteg kötelezettség után valami sokkal fontosabbat kell tenned? Mondjuk a nagy semmit. Nyaranként visszarepülök az időben, és úgy élek, ahogy kislánykoromban. De idén egy új, különleges hobbit is felfedeztem magamnak, amit szerintem érdemes lenne mindenkinek elsajátítani.