Én nem vagyok papucsférj, ugye drágám?

Család

Én nem vagyok papucsférj, ugye drágám?

Megesik, hogy a férfiember békésen mosogat otthon, szól a zene a konyhában, és jól érzi magát. Már gyerekkorában is így volt, mikor édesanyja mellé, majd helyére állt be mosogatni. Szóval mosogat, majd elpakolja az edényeket, tányérokat, letörli szivaccsal a munkapultot. Aztán, hogy ne maradjon vizes, egy konyharuhával is áttörli, ahogy már megszokta. Nincs ebben semmi különös, legalább hasznosan töltötte idejét – gondolja – míg a felesége nem volt otthon. Vajon ő egy papucsférj?

Ezt bizony ennyiből nem állapíthatjuk meg. Persze a puszta tényből, hogy ő otthon mosogatni szokott, már vannak „haverok”, akik ráakasztanák a jelzőt. Különösen, ha szinte mindig ő mosogat. Nézzük meg, mitől lesz valaki mégis papucsférj!

Először is, már tudjuk, hogy ez egy gyerekkori szokás nála, hiszen az anyukája mellett kapott rá. Tehát egy régi minta egy új helyzetben, ahol nem, mint segítő szándékú kisgyerek van jelen, aki talán így kaphatta a legtöbb szeretetet az édesanyjától, hanem egy férj, egy férfi. Vajon nem azért mosogat el, mert most is reméli, hogy kap érte egy szeretetteljes ölelést, vagy pár jó szót? Persze lehet, hogy egyszerűen csak jól érzi magát közben. Az is lehet, így akar adni valamit a feleségének, így akar hozzájárulni a család mindennapi életéhez. Mikor dől el, hogy ő papucsférj, vagy sem? Amikor a feleség megérkezik. Ugyanis az ő reakciója a perdöntő. Folytassuk csak az életképet!

Megérkezik a feleség, belép a konyhába, és teljesen természetesen nyugtázza a látottakat, leteszi a kezében lévő magazint a konyhapultra és mit ad Isten?! Épp egy vízcseppre teszi rá. Elfogja a düh, de még nem szól, csak a konyharuha után nyúl, hogy letörölje rendesen a pultot. Azonban mikor hozzáér, észreveszi, hogy az csurom vizesen van a helyére akasztva! És itt elszakad a cérna. „Hogy hányszor, de hányszor kell neked elmondani, hogy a vizes konyharuhát tett ki száradni!? És hogy a pultot normálisan töröld le?! Te tényleg képtelen vagy még erre is? Ennyit nem tudsz normálisan megcsinálni?! Ezt IS nekem kell…”

Nos, ebben a szituációban mondhatjuk szerencsétlen sorsú hősünkről, hogy papucsférj? Gondoljuk át a feleség reakcióit! A rend a konyhában az alapkövetelmény a feleség számára - aminek látszólag eleget tett - , aki mondhatja, hogy nincs semmi különös, csak a szokásos. Aztán jön a „hibák” felfedezése. Mire utal ez? Egyértelműen arra, hogy a konyhában (ahol egyébként a férfi tart rendet) a nő szabályai szerint kell rendnek lennie. Aztán a számonkérés már elég beszédes, hogy ebben a kapcsolatban már rég nincs mellérendelt férfi-női szerepkör, hanem alá-fölé rendeltség van. Nevezhetjük-e papucsférjnek a férjet?

Még mindig nem derült ki, de már élhetünk a gyanúperrel. Még mindig lehet, hogy csak egy jószándékú, konfliktuskerülő férfi, aki mindezek ellenére még érez szeretetet felesége iránt, és nem tud rá haragudni harapós természete végett. Mikor dől el végre a kérdés?

Amikor a férj megszólal? Ha meg sem szólal, akkor egyértelműen papucs. Sőt, egyetlen esélye van, hogy bebizonyítsa számunkra és önmaga számára is, hogy nem az, ha kiáll magáért. Valószínűleg nem szokott, de talán most megteszi: Megkéri a feleségét – egészen asszertív módon – , hogy ne emelje föl a hangját és megkérdezi, miért ilyen indulatos, hiszen csak egy vízcseppről és egy rongyról van szó. „Rossz napod volt?” – jön a kérdés.

És most a perdöntő tényező, a válasz: „Már hogyne lenne rossz napom, amikor semmit nem tudsz rendesen megcsinálni!? Felporszívóztál?  Már rég felporszívózhattál volna a nappaliban, de mit érdekel az téged, hogy mocsokban élünk! Itt hagyod a konyhát igénytelenül és még te kérdezed??”  

Igen, azt hiszem vannak papucsférjek. Mikor lettek azok?

Amikor a párkapcsolatban a másik felet előrébb helyezték önmaguknál, és az elkezdett visszaélni ezzel a helyzettel.

Mert önmagában az még nem vezetne ide, ha a párját sokszor maga elé helyezi, ha ő is, kölcsönösen előbbre helyezi néha férjét önmagánál. De egy idő után rájön, hogy ha nem teszi, azzal képes lesz irányítani. Persze eleinte nem ilyen durván, mint ebben a kis történetben, hanem finoman. Talán még apró „jutalmakat” is kapott eleinte a férje, nem baj, ha még nem csinál tökéletesen mindent, majd belejön. Aztán kezd eldurvulni a helyzet és átalakulnak a szerepeket. Persze, nem ilyen egyszerű ez, hiszen tele van érzelmekkel, indulatokkal egy efféle átalakulás, ahol bizony inkább viselkednek a felek gyerekként, mint felnőttként.

A férfi, ha egyszer papucs lett, örökre az marad? Véleményem szerint abban a házasságban már igen. De egy következőben nem biztos, ha felismeri, hogy egyenértékű párja a másiknak és a párkapcsolat egy kölcsönös adok-kapok, ahol ugyan jobb adni, mint kapni, de vannak határok, amik megtartják a férfit férfinak, akkor is, ha minden nap úgy tartja kedve, hogy mosogasson.

 

Ajánljuk még:

„Mindenben engedelmeskedem a férjemnek” – 100 éve esküdtek utoljára ezzel a mondattal hazánkban

1922 szeptember 12-én módosították a polgári esküvők kötelező szövegét, amiben korábban szerepelt egy mai szemmel nézve furcsa mondat. „Mindenben engedelmeskedem a férjemnek” – hangzott el a menyasszony fogadalmában. Ma 100 éve házasodunk e mondat nélkül. Mit jelent az engedelmesség, és mit hozott ez a változás a mai házasságokba? Ezeken a kérdéseken gondolkodtam kicsit.

 

Már követem az oldalt

X