Milyen jó az, hogy sokan vagyunk sokfélék! Jól jön az élet minden területén, hogy valaki ebben, más pedig másban jó: ahogy egy munkahelyen is segítség, hogy nem kell mindenkinek az összes munkafolyamatban részt venni, úgy a családban is jó, ha le tudjuk osztani a szerepeket.
Fontos ez, hiszen egyénenként különbözőképpen reagálhatunk az élet adta feladatokra, kérdésekre, és ha megvitatjuk ezeket, végül közösen adhatunk választ is, ami biztonságot ad. Senkinek nem kell tökéletesnek lenni, szabad hibát véteni, rosszul dönteni – és ha minden jól megy, ilyenkor fellép a mellettünk álló, segít. Szól, ha rossz útra térnénk, vagy éppen a gyereket terelnénk minden jószándékunk ellenére rossz irányba.
Elterjedt vélekedés, hogy a nők érzékenyebbek, míg a férfiak racionálisabbak – a gyereknevelésben is. Ez a sztereotípia – mint a legtöbb – bír némi érvényes alappal, nem véletlenül született meg, ugyanakkor általánosító is, ezáltal sok esetben nem igaz. Így adódhat, hogy egyes helyzetekben egy családban az apa a féltőbb, az aggódóbb, és az anya a merészebb, ő támogatja a gyerek „veszélyes akcióit”. Máskor pedig tényleg apa a kemény, aki nem enged a huszonegyből – mert a gyereknek úgy lesz jó.
Ha ügyesen lavírozunk, valóban kiegyensúlyozottabb életet biztosíthatunk a kicsiknek,
ha hol apa, hol anya kerekedik felül: mert senki nem tökéletes, senki nem tud mindig jó döntést hozni.
Mikor a szerkesztőségben beszélgetni kezdtünk a témáról, rövid idő után egyetlen konklúziót vontunk le: minden család másképp csinálja, és majd’ mindegyik működik. Persze van, ahol „csak apa döntött”, és van, ahol „apa szinte nem is volt jelen”, mégis: minden egyes jelenlévőnek volt egy-egy története arról, hogy apa jó, érvényes, a család számára fontos döntést hozott. De beszéljenek inkább a konkrétumok, két szélsőséges helyzet, amiben az apukák megnyilvánultak – és milyen jó, hogy ezt tették!
„Mikor első osztályba ment a gyerek, néhány hét után kiderült, hogy mindenben rossz, mindent rosszul csinál és a tanárnő szerint az egész közösségre rossz hatással van az ő jelenléte. Döbbenetes volt ezt hallani, pláne, hogy előtte éveken át nem volt semmi komoly gondunk az oviban. Egyértelmű volt, hogy új iskolát kell keresnünk, mert itt úgy gondolták, a mi gyerekünk maga a gond. Én azt mondtam, hogy míg találunk egy másik osztályt, nincs mese, ki kell bírnia itt a gyereknek, de hál’ Istennek az apja azt mondta, olyan helyen ne töltsön el még egy napot, ahol nem szeretik. Én féltem, mi lesz, ha rögtön az első osztályban egy hónap után magántanulóvá tesszük, ha csak időlegesen is, de igazolta az idő, hogy tényleg ez volt a jó döntés. Az a döntés, ami nekem eszembe se jutott, csak az apukájának” – meséli a kolléganő. Mára harmadikos a gyerek, a második iskolában szeretik, és ő is szereti a többieket –
apának tényleg igaza volt: olykor nem kell erőltetni azt, ami nem megy.
Az asztal túlvégéről kis idő után érkezik egy másik történet: „én éppen azért vagyok hálás apámnak, mert erőltette amit nem akartam, éppen amikor kellett. Jogosítványt szerettem volna tizenöt éves korom óta, mégis, amikor betöltöttem a megszabott korhatárt, és elkezdhettem volna a KRESZ-tanfolyamot, megijedtem. Féltem, és azt mondtam otthon, inkább várok egy kicsit, néhány hónapot, esetleg pár évet, míg már nem tartok ennyire a dologtól. Másnap, mire hazaértem az iskolából, apukám egy notesz felett ült, épp letette a telefont. Felhívta az autósiskolát, megérdeklődte, mennyibe kerülne a teljes oktatás és mikor kezdhetnék. Újra elmondtam, hogy félek, ő pedig azt felelte, ha most nem csinálom, akkor esélyt adok, hogy ez a félelem növekedjen bennem, és idővel sokkal nehezebb lesz legyőzni. Most kifizeti ő a tanfolyamot, nem érdekli, ha kétszer annyi órát veszek, mint a többiek, de essek túl ezen. Végülis, neki is igaza volt, a harmadik órától nem is féltem már”.
Egy apuka ezerféleképpen hozhat jó döntést: olykor azzal, hogy a gyerek érzelmeire figyel, olykor pedig azzal, hogy elismeri és komolyan veszi őket, de nem engedi, hogy azok irányítsák az életet. Mert egy apuka, ha figyel a gyerekre, megérezheti, éppen mire van szükség – és talán ehhez kell a legtöbb erő.
***
Szerintünk egy erős apuka ezerféleképpen lehet erős. Éppen ezért szeretnénk benneteket is megkérni, hogy meséljetek arról, szerintetek milyen egy erős édesapa. Mutassátok be a saját apukátokat, a férjeteket, a barátotokat – bárkit, aki szerintetek egy igazán Erős Apuka! Projektünkről itt olvashattok bővebben!
A cikket az Univer támogatta.
Ajánljuk még:
Mitől erős egy erős apa? – Szerintünk ettől!
Mitől erős egy erős apuka? Bármitől. Mert egy apuka ezerféleképpen lehet erős. Legalábbis mi erre jutottunk, miután összegyűjtöttük, ki mitől találja erősnek az apukáját.
