Család

Álmok az anyaságról – kontra valóság

Sorra kérdezem az anyukákat a környezetemben, milyennek képzelték ez anyaságot előtte. A válasz legtöbbször fájdalmas, zavart pillantás – mondani sem kell, én is tudom. Köszönőviszonyban sincsenek az anyasággal kapcsolatos előzetes fantáziák a mindennapok valóságával.

Ott van rögtön az alvás. Mert hiába mondta mindenki, hogy az egyik legnehezebb terep az alvás lesz, arra a helyzetre egyszerűen nem lehet felkészíteni előre az anyukákat, hogy hónapokon, akár éveken keresztül fel kell kelni többször is a gyerekhez éjjel, hogy két-három-négy órát fognak tudni aludni egyhuzamban, arról nem is beszélve, ha a gyerek netán szinte semmit nem is alszik éjszaka. Írtam már róla, hogy az én lányom is feladta a leckét annak idején, azt hittem nehéz dolgom volt – aztán a cikk alatti kommentelők történetei jócskán felülmúlták az enyémet. Ezt a fáradtságot nem lehet elképzelni előre.

Látom a közelben lévő anyukákat. Egynémely gyakorlatilag zombi üzemmódban teszi immár néhány hónapos anyukaként a dolgát. Minden helyzetben el tudnának aludni, egyszer a szemem láttára el is aludt az egyik, pedig éppen csak letette a fejét a kanapén fekvő gyereke mellé. Felkelteni se tudtam. Később elmesélte, hogy a munkahelyén – márpedig az egészségügyben dolgozik – a legdurvább műszak után se érzett soha ilyen jellegű kimerültséget, mert ott két műszak alatt is mód volt a pihenésre. Meg egyébként is, kipihenten kezdett neki az ember a maratoni munkának, így volt tartalék ereje.

A kisbabás időszakban azonban nincs maradék, tartalék erő.

Nincs olyan, hogy majd holnap kialszom magam. Egyre csak fogy az, amivel belevágtunk.

A nekem megnyíló édesanyák jellemzően arról is beszámolnak, hogy azt hitték, több segítséget fognak kapni. Ám a kezdeti lelkesedés hamar elmúlt a környezet részéről, és amikor az utolsó látogató mögött is becsukódott az ajtó, akkor döbbentek rá igazán, hogy innentől kezdve tényleg egyszemélyes a felelősség. Ha van segítség, az öröm, de egyébként tűzön vízen, kakis pelenkák hegyén át, éjjel és nappal mindent és mindenkor nekik kell megoldani a gyerekkel kapcsolatos feladatokat. Illetve nyilván az apukával közösen, de az apák jelentős része még mindig nem tud jelen lenni (hogy tudna, ha egész nap dolgozik). Vagy nem érzi feladatának a közös teherviselést.

Az egyik anyuka mesélte, hogy még a terhessége idején gyakori „álomkép” volt előtte, amint a gyönyörű kislánya álomszép kis ruhácskában alszik a kiságyban, a milliméter pontossággal kikevert rózsaszín árnyalattal festett szobácskában. A kép számára idilli volt, a babázás szimbóluma. A valóság azonban az lett, hogy a kislánya egyetlen percet se tölt a kiságyban. Utálja. Egy alkalommal pedig

annyira sírt, hogy telehányta az egész ágyat tápszerrel,

a tökéletes rózsaszín árnyalatú falra is került bele, meg a méregdrága, természetes szálú szőnyegre is.

Apropó tápszer.. hát persze, hogy minden anyuka álmodik arról, ahogy keblén ringatja gyermekét, aki békésen és ügyesen szopik, és persze pontosan annyi anyatej képződik, amennyire a gyereknek szüksége van. Jó néhány helyen ez az idill csupán álom maradt. Sok könny hullott már a világban emiatt, és termérdek bűntudat is született már: milyen anya az olyan?

Egy másik kismamának viszont éjjel-nappal a mellén lóg a gyerek. Amikor jóllakott, utána is. Csak az anyamellen nyugszik meg, alszik el, és jaj az anyának, amikor megpróbálja lefejteni a gyerek tapadós kis száját a bimbóról, ami csupa seb, vérzik, felázott az állandó szopizástól. Van-e anya, aki így képzeli el a szépséges anyaságot meg a szoptatást?

Miért nem mondtad el, hogy ez ilyen? – néznek olykor rám is fiatal anyukák, te már tudtad, elmondhattad volna, milyen nehéz! És akkor csak magyarázkodok magam is, hogy dehogynem mondtam el. Csak ezt nem lehet annyira plasztikusan átadni, hogy a szavak ne csengjenek üresen vagy túl fenyegetően egy boldog, anyaságára készülő nőnek. Az ember lánya ezt ilyenkor nem hallja meg. Azt hiszi, csak túloz az a másik. Nem lehet az annyira nehéz. Lám, ő is túlélte. Négyszer is.

Mesélhetünk mi, tapasztalt anyák a nehézségekről, amíg valaki a saját gyermekét karjába nem veszi, nem válnak élővé az átadott tapasztalatok, tanácsok. Utána se biztos, mert minden gyerek más. Egyszerűen nem lehet előre felkészülni arra, amikor jön a gyerek foga, és mindent megrág. Nem lehet felkészülni a hirtelen éjjeli fájdalmas felsikoltásokra, amitől kiugrik az anya szíve a helyéről. A pánikra, amikor félrenyeli a saját nyálát a gyerek vagy a tápszert, mert túl gyorsan és mohón nyeldekel. A bukásokra, a hányásra, a hónaljig felkenődött kakira, a kanapéba kenődött kakira. A kakira, amire három napig várunk és rettegünk, hogy bélcsavarodást kap a gyerek. Az érzésre, amikor körömvágás közben megcsúszik az olló és belecsípünk a gyerek bőrébe, és akkor ő visít. Az érzésre, hogy mi okoztuk a fájdalmat, miattunk sikít… Nem lehet felkészülni arra se, hogy bármennyire is vigyázunk, szinte biztos, hogy egyszer-kétszer megcsúszik majd a gyerek, leesik innen-onnan, magára húz valami nagyot és ijesztőt. 

Mégis, az anyaság egy csoda.

Gyönyörű álmokat sző arról jó előre a női szív. S akármi is történik, miután a baba megszületik, az anyaság akkor is csoda marad, minden nehézség ellenére. Ezért van az, hogy végül nem is tudjuk igazán elmesélni a nehézségeket utólag a maguk valóságában, mert már nem is igazán emlékszünk rájuk, inkább csak nevetve, nosztalgikusan, sőt, vágyakozva.

Ajánljuk még:

Tudtad, hogy ez is magyar? – Tojásfehérjéből készít tejtermékeket egy szigetcsépi vállalkozás

A tejről sokak lemondanak akár meggyőződésből, akár egészségi okokból, ezért évről évre ismertebbek a növényi tejpótlók, ezeket viszont ízük, állaguk, erős allergizáló hatásuk miatt nem kedvelik néhányan. Számukra, és igazából mindannyiunk számára jó hír az, hogy egy magyar cég olyat hozott létre, amit eddig senki más: tojásfehérjéből készítenek különféle tejtermékeket.