Család

Alapvetések a gyereknevelésben – szakembereket kérdeztünk a jó alapokról

Szülőként döntő szerepet játszunk gyermekeink egészségének és jóllétének alakításában. Az egészséges életmódot előmozdító szokások beépüléséhez sok időre és tengernyi türelemre van szükség, az pedig nélkülözhetetlen, hogy mi magunk jó példával járjunk elöl. Szakembereket kérdeztünk meg, milyen tanácsokat adnának a szülőknek, hogy elősegítsék a gyerekek testmozgáshoz, személyes higiéniához és táplálkozáshoz való pozitív hozzáállását.

Kolonics Zsuzsanna Ibolya, alsó tagozatos pedagógus szerint a szülők tudatos magatartása és a személyes példamutatás mindennek a kulcsa. A megfelelő szokások kialakításához időre, odafigyelésre és következetes nevelésre van szükség. „Az oktatási intézmények szakemberei csakis erre a szilárd alapra tudnak építeni, ők az intézményi közösségek segítségével fejleszthetik tovább a nélkülözhetetlen szokásokat. Nagyon fontosak az óvodai csoportok és iskolai osztályközösségek: a gyermekek a kortársaiktól is tanulnak” – magyarázza a pedagógus.

A rendszeres testmozgás beépítése a hétköznapokba

Annyiszor és annyi helyen halljuk, hogy a rendszeres testmozgás létfontosságú a gyerekek egészséges testi és mentális fejlődéséhez. Mozgás kell ahhoz, hogy csontok és izmok optimálisan fejlődjenek, a sok-sok kötetlen, szabadtéri játék, futkározás pedig javítja a koordinációt és az egyensúlyérzéket is. Fokozza továbbá a kognitív funkciókat, és hozzájárul a kiegyensúlyozott idegrendszeri fejlődéshez, valamint az egészséges testsúly fenntartásához.

    1. Szülőként mindig a szabadtéri játékidőt részesítsd előnyben

Arra ösztönözd a gyerekeket, hogy a szabadban játsszanak, és ha lehet, ezek a játékok aktívan mozgassák meg őket: fussanak, ugráljanak, kússzanak-másszanak, fogócskázzanak, labdázzanak, biciklizzenek, hullahopp-karikázzanak. Készítsetek egyszerűbb akadálypályát, a lurkók imádják a kihívásokat. Menjetek ki a természetbe, sétáljatok a közeli erdőben, réten vagy valamilyen élővíz mellett. Ettől még nagyobb buli, ha szülőként időnként bekapcsolódtok a játékba – ez a fajta mozgás valójában a szülőnek is jót tesz. Kolonics Zsuzsanna Ibolya szerint fontos, hogy mindennap jusson idő közös sétára, kerékpározásra, amire minden kisgyerek képes, csak be kell tartani a fokozatosság elvét.

Időnként beszéljetek össze más szülőkkel is, hogy a gyerekek tudjanak együtt játszani, ezzel is változatosabbá lehet tenni a hétköznapokat. A friss levegő mindenkinek jót tesz, mert nemcsak a D-vitamin előállítása miatt fontos napsugárzáshoz tud így a szervezet hozzájutni, de a természetben, a friss levegőn eltöltött idő bizonyítottan stresszoldó és nyugtató hatással is bír. Mi magunk is természeti lények vagyunk, vagyis ha az időjárás engedi, minél többet töltünk a szabad levegőn, annál jobb lesz a testünknek-lelküknek!

    2.  Ismerkedjetek meg az aktív sportolási lehetőségekkel

Ha van rá lehetőségetek, próbáljátok ki az aktív sportokat. Ma már szinte minden oktatási intézmény szervez tanításon kívüli sportfoglalkozást, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a koordinált testmozgás örömeivel. A pedagógus szakember kiemeli: érdemes a gyerekek érdeklődésének megfelelően választani sportágat. Az pedig már saját tapasztalat – és biztosan nem vagyok vele egyedül –, hogy az érdeklődés gyakorta változik az évek folyamán.

Nem baj, ha a gyerek több sportot kipróbál, idővel megtalálja azt, ami a legközelebb áll hozzá.

Kolonics Zsuzsanna Ibolya szerint a sikerélmény fontos motivációs tényező, az iskolai és egyéb sportversenyeken való szereplés ehhez is hozzásegítheti a gyerekeket. A megmérettetést azonban nem minden gyerek szereti, fontos, hogy ne állítsd őt olyan stresszhelyzet elé, amit nem, vagy csak nehezen tud kezelni. A nyári táborok szintén remek lehetőséget biztosítanak, hogy a gyerekek hódoljanak a kedvenc mozgásformájuknak, vagy akár kipróbáljanak valami újat.

     3.  Optimalizáld a képernyő előtt töltött időt

Könnyű azt mondani, hogy a gyerekeknek nem kellene annyi időt a képernyő előtt tölteniük, csakhogy az életkor előrehaladtával egyre nehezebb meghúzni a határt. Határra viszont nagy szükség van. Beszéljétek meg közösen a családi irányelveket, aztán járjatok jó példával: a családdal közösen, aktívan eltöltött idő alatt azt is megtaníthatjuk gyerekeinknek, hogyan lehet a szabadidőt hasznosan és tartalmasan eltölteni. 

A megfelelő higiénés szokások kialakítása

A jó higiéniás szokások kulcsfontosságúak a betegségek megelőzésében és az általános egészség előmozdításában. Kolonics Zsuzsanna Ibolya emlékeztet bennünket: „megváltozott a világunk, a fertőzések veszélye, a járványok megkövetelik, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt odafigyeljenek a személyes higiéniára”. Ő azt tapasztalja, hogy a mai kisiskolás gyerekek személyi higiéniája általánosan jónak mondható, mert a családok többsége hangsúlyt fektet az alapok átadására. Ám azt is hozzátette, hogy mindig voltak, vannak és lesznek olyan gyerekek, akikre ez nem teljesen igaz. A személyes higiénia akkor lesz egy gyerek számára fontos, ha a szüleitől is azt látja – nem lehet eléggé kiemelni a példamutatás fontosságát. A családon kívül az oktatási intézmények szereplői is hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek viselkedésébe beépüljenek a jó szokások, hisz a pedagógus szerint „egy gyerek észreveszi, ha az óvónéni vagy a tanító néni szép ruhát vett fel, fodrásznál járt, vagy sminket használt az ünnep alkalmával”.

     1. Gyakoroljátok a kézmosást

Az elmúlt években tanultuk meg igazán, hogyan kell(ene) alaposan kezet mosni. A gyerekeknek nem árt rendszeresen felfrissíteni az emlékezetét, mert hajlamosak elfelejteni. Tanítsd meg nekik, hogyan dörzsöljék a szappanos kezüket legalább 20 másodpercig, különösen kinti játék után, étkezés előtt, mosdóhasználat, valamint tüsszentés vagy köhögés után. A kisebbek számára szórakoztatóvá is válhat ez a roppant „utálatos és unalmas” tevékenység, ha kellemes illatú szappant használtok, vagy elénekeltek egy dalt kézmosás közben.

      2. A szájhigiénia fontossága

Mutasd meg a gyerekeknek, hogyan kell helyesen fogat mosni, ezt sem árt időnként átismételni. Utána már csak a nyomukban kell járni, hogy megtörtént-e az aznapi kétszeri fogmosás. Nálunk bevált a homokóra használata, hogy elegendő ideig mossa, és a különböző ízesítésű gyermekfogkrémek vagy a figurás fogkefe is meg szokta hozni a kedvet. Ösztönözd őket, hogy étkezések után igyanak vizet vagy öblítsék ki a szájukat, hogy ezzel is elősegítsék a száj egészségének megőrzését.

      3. Védjük meg magunkat a „baciktól”!

Néhány alapelv megtanításával máris elősegítheted, hogy a gyerekek kisebb valószínűséggel kapjanak el, vagy éppen adjanak tovább valamilyen betegséget. Az egyik legfontosabb alapvetés e téren, hogy megtanulják a tüsszentési és köhögési etikettet. Mutasd meg nekik, hogyan takarják el a szájukat és az orrukat egy zsebkendővel, vagy hogyan tüsszentsenek a könyökhajlatukba, hogy korlátozzák az esetleges kórokozók terjedését. Mondd el (ha kell, százszor), hogy használt papír zsebkendő helye a szemetesben van, és ha egyszer matattak vele, ne felejtsenek el kezet mosni sem. Az is fontos, hogy ne piszkálják folyamatosan az arcukat, különösen kerüljék a szem, az orr és a száj érintését.

      4. Legyen tiszta a környezet is

A környezetünk tisztántartása is fontos a személyes higiénia előmozdítása szempontjából. Kisgyerekek mellett – hát még az ő közreműködésükkel – ez nem mindig egyszerű feladat. (A kamaszokat meg sem említem...) Ettől függetlenül szoktasd arra a gyerekeket, hogy az életkoruknak megfelelően tartsák rendben a saját szobájukat, a fürdőszobát és a közös helyiségeket is. A kicsiknek még az is lehet játék, hogy használat után közösen pakoljátok össze a játékokat, vagy közösen szeditek le a ruhákat és pakoljátok be a szekrénybe. Ugyanígy be lehet vonni őket a takarítás rejtelmeibe: hogyan kell letörölni a felületeket, felporszívózni, söprögetni – eközben újra és újra elmagyarázhatod, miért van rá szükség. Mindenki tudja, hogy

a gyerekekkel való közös munka nem mindig gyors, de hosszú távon megéri a belefektetett energiát, mert így épül be a szokásrendszerükbe minden apróság.

Tanítsd meg nekik a szennyesruhák kezelését. Legyenek tisztában azzal, mikor koszos egy ruha (tíz perc viselet után még nem feltétlenül kell a mosógépbe vágni a ruhát), miért válogatjuk szét a holmikat mosás előtt, hogyan működik a mosógép, és mennyi mosószerre van szükség. Beszélgessetek arról is, miért fontos tiszta ruhában lenni, és miért kell megfürdeni és átöltözni, ha koszosak és izzadtak leszünk. A rendszeres fürdés, hajmosás és körömvágás elengedhetetlen a személyes higiéné fenntartásához. Alakítsatok ki egy rutint, mikor mostok hajat, vagy mikor jön el a körömvágás ideje. Utóbbi lehet izgalmas is, ha megnézitek, hány körmöt tud „szépen” levágni, vagy ha elég idős hozzá, milyen gyorsan végez. A kicsiknek lehet közben mesélni, mondókázni, énekelni – bármit, ami szórakoztatóvá teszi a műveletet.

Az egészséges táplálkozás alapjainak lefektetése

Nem lehet elég korán kezdeni az egészséges táplálkozási szokások kialakítását sem. Csanaky Lilla, okleveles táplálkozástudományi szakember úgy látja, hogy manapság a gyerekeket érintő, hétköznapi értelemben vett táplálkozási zavarok széles skálán mozognak. „Súlyos evészavar ritkábban fordul elő, és ezek esetében fontos, hogy ne csak a táplálkozás oldaláról közelítsük meg a problémát, hanem gyermekpszichológust, adott esetben orvost is vonjunk be a kezelés folyamatába” – figyelmeztet. „A skála másik végén lévő, evéssel kapcsolatos nehézségekről viszont sok szülő számol be. Mindezek hátterében változatos okok állhatnak, például a táplálás során korábban szerzett negatív tapasztalatok, családon belüli problémák, a gyermek egyéni temperamentuma, valamilyen betegség. Gyakran jelent gondot, hogy a gyermek »válogatós«, csupán az ételek egy megszokott, szűk körét fogadja el, vagy nagyon rendszertelenül eszik és csak csipeget a főétkezések során” – magyarázza a szakértő. 

Alapelvek, hogy javuljon a gyerekek tudatossága a táplálkozás terén

A táplálkozástudományi szakember is első helyen említi a példamutatás fontosságát: a gyerekek táplálkozáshoz való viszonyát jelentősen befolyásolják a családban kialakított szokások. Csanaky Lilla azt javasolja, hogy mindig adjuk meg a módját az étkezésnek, a vacsora pedig lehetőleg jó hangulatú családi esemény legyen, ne a képernyő előtt, kapkodva teljen el.  

Az étkezéseket ne övezze elvárás és szorongás, ne erőltessük, hogy a gyerek mindent megegyen a tányérjáról, ha úgy érzi, jól lakott.

„Sok szülőnek irreális elképzelései vannak arról, hogy mennyit kellene ennie a gyermekének egy-egy étkezés során,

ezért érdemes tájékozódni a gyermek életkorának megfelelő adagnagyságokkal kapcsolatban” – osztja meg a tapasztalatait.

Szerinte a gyerekek újdonságok iránti fogékonyságát úgy is kihasználhatjuk, ha változatos alapanyagokból, a gyermekeket bevonva készítjük az ételt. A közös főzés lehetőséget ad rá, hogy elbeszélgessünk a különböző összetevőkről, a tudatos táplálkozásról, de fontos, hogy semmilyen ételt ne kényszerítsünk a gyermekre csak azért, mert az egészséges. „Ha valamilyen élelmiszert elutasít a gyermek, érdemes többször, kis mennyiségben, többféleképpen elkészítve kínálni, mielőtt elkönyveljük, hogy nem szereti. Viszont ha nem válnak be a próbálkozások, akkor ne ragaszkodjunk az adott alapanyaghoz, hanem találjuk meg a hasonló tápanyagtartalmú alternatívákat, amelyeket a gyermek is szívesen fogyaszt” – hangzik a szakember tanácsa.

Tippek, hogy egészségesebben étkezzen a gyerek

A tudatos táplálkozást érdemes mindig az életkori sajátosságok figyelembevételével tanítani. Csanaky Lilla határozottan javasolja, hogy felejtsük el a gyerekkorunkban belénk nevelt tiltást, miszerint az étellel nem játszunk. Ő szülőként is úgy látja, az étkezésekbe csempészett játékosság csodákra képes. Megosztotta velünk néhány tippjét, mit érdemes bevetni a különböző korú gyerekeknél:

A bölcsődés korosztály: A picik nagyon élvezik a „na ki eszi meg, eleszem előled” játékot, de akár a kedvenc plüssállataik, babáik is az asztalhoz ülhetnek, akiket szintén lehet etetni. Az is

jó móka tud lenni, amikor szülőként hagyjuk, hogy bennünket etessenek.

Az óvodás korosztály: Érdemes már ebben az életkorban bevonni a gyerekeket az ételek elkészítésébe, és a közös piacozás remek alkalom arra, hogy megismerkedjenek az alapanyagokkal. Az a tapasztalat, hogy a vicces megjelenésű ételek, mint például a zöldturmixok, felkeltik az érdeklődésüket. Fontos megengedni, hogy bekapcsolják az érzékszerveiket, és megfogják az ételeket: jó szórakozás lehet például az aszalványokból és magvakból készülő energiagolyó gyúrása.

A kisiskolás korosztály: Ennél a korosztálynál jól működhet, ha közösen készítjük elő az uzsonnás csomagot, kidekoráljuk a fogásokat, vagy

vicces alapanyagokat rejtünk el az ételekbe,

például cukkinis brownie-t süthetünk, de bevonhatjuk őket a heti menü megtervezésébe is.

Kamaszok: A kamaszok esetében kiemelt figyelmet kell fordítani a táplálkozással kapcsolatos esetleges problémák észrevételére, és az egészséges testkép alakítására. A tudatosság erősítésében sokat segít a példamutatás és az étkezéshez kapcsolódó közös pozitív élmények. Ha a család étterembe megy, akkor a gyorséttermek helyett érdemes olyan helyet keresni, ahol egészséges fogások közül válogathatunk.

A gyerekek megfelelő szokásainak kialakítása nélkülözhetetlen befektetés hosszú távú egészségük és jóllétük érdekében. A rendszeres testmozgás beépítésével, a helyes táplálkozás elősegítésével, a megfelelő higiéniai gyakorlatok elsajátításával és a környezetük tisztán tartásával olyan stabil alapot építhetünk, amely nagyon sokat fog nekik jelenteni az életük során. Közben pedig ne veszítsük el a humorérzékünket sem.

Ajánljuk még: