Család

Sírásmeghallgatás és páros meghallgatás, ezek a szülők csodafegyverei – interjú Fülöp Hajnalka digitális andragógussal

Élénken él az emlékezetemben egy beszélgetés a pandémia előtti időszakból, amikor az volt a téma, vajon mennyi időt szabadna a gyerekeknek engedni a kütyüzésre. A beszélgetőtársak gyerekei akkor voltak tíz év körüliek, és a magam hét év körüli gyerekével elképedtem, milyen sok időt engednek nekik. A témát ők végül azzal zárták: várjuk ki a végét, ha nagyobb lesz a gyerek, nem lehet ezt a folyamatot megállítani. Igazuk volt, ráadásul a lezárások tovább növelték a naponta képernyő előtt töltött időt. Hogyan kellene kezelnünk ezt a helyzetet? Fülöp Hajnalka digitális andragógussal, a Tudatos Digitális Szülő program alapítójával beszélgettünk, aki öt gyermek édesanyjaként maga is aktív résztvevője a jelenségnek.

Nincsenek könnyű helyzetben a mai szülők, mert mi vagyunk az első generáció, akiknek valamilyen keretrendszert kell felállítania a gyerekei digitális eszközhasználatával kapcsolatban. Sok szülő nagyon engedékeny, hiszen már az osztálytársak is játszhatnak a kütyükkel. Hogyan üthet vissza ez?

Megfordítanám a kérdést: milyen előnyökkel jár, ha tudatosan, korlátok, keretek között neveljük a gyermekünket? A határszabás a szülők feladata a gyerekeik és saját maguk számára is az élet minden területén. Biztonságot szeretnénk nyújtani, ehhez pedig kellenek a keretek, amelyekre számíthatnak: mit lehet és mit nem, hogyan lehet és hogyan nem.

A nagyon engedékeny hozzáállás ugyanúgy frusztráló a gyermeknek is, mert nem érzi magát biztonságban, ráadásul a szülő számára sem tartható fenn állandóan, mert néha muszáj nemet mondani, ez pedig következetlenséghez vezet a nevelésben.

Fontos, hogy a gyerekek a tevékenységekből tanulnak. Az elvárt viselkedést nekünk is mutatni kell, a telefonját nyomkodó szülő gyermeke azt látja, hogy a szülőnek fontos a képernyő, vagyis neki is az lesz. Ha bevonjuk az egyéb tevékenységekbe, mint a főzés, takarítás, alkotás, sportolás, olvasás, kirándulás, akkor erre lesz igényük, és ez egész életükben csökkenti a kitettséget a digitális világgal szemben. Alapesetben, tízéves kor alatt minél tovább igyekezzünk kitolni a képernyő és digitális eszközök használatát, illetve azt az időszakot, mielőtt a gyermek önállóan, egyedül teszi ezt. Ez a WHO ajánlása is. Ha pedig szeretnénk őt bevonni, akkor együtt, ölbe véve adjuk neki oda. Ne hagyjuk magányosan a digitális világban, legyünk vele, ha másként nem, a hangunkkal, vagy dolgoztassuk fel vele, mit látott és érzett közben. Minden gyerek más, érdemes az ő jelzéseiket is figyelembe venni. A határszabás sírással és dühös reakcióval járhat, ez normális, de felszabadulást, elfogadottság érzést, megkönnyebbülést jelent. A végiggondolt, tudatosan szabályozott gyerekkor alakítja ki a belső határokat az emberben, ami óriási ajándékot jelent a gyermekünknek és magunknak is.

Miért nehéz korlátokat húzni? 

Azért, mert ez sokszor magával hozza a sírást, a tiltakozást vagy a dühöt a gyerek irányából. Ez természetes, és erre is fel kell készülnünk: a lényeg a kapcsolódás. A Tudatos Digitális Szülő programban a kapcsolódó nevelés szemléletét alkalmazzuk, és

ennek az egyik eszköze a sírásmeghallgatás.

Ez röviden azt jelenti, hogy a korlátozással párhuzamosan azt is jeleznünk kell a csemetének, hogy vele vagyunk a korlátozáskor is, elfogadjuk őt úgy, ahogy van. A viselkedését korlátozzuk, nem őt magát utasítjuk el. 

Mit tehetünk akkor, amikor a gyerekünk a korlátozás miatt sír?

Meghallgatjuk, és mellette maradva elfogadjuk az ő lelkiállapotát.

A szülő számára ez sokszor nehéz, de van megoldás: a „páros meghallgatás”.

Nekünk, szülőknek is szükségünk van annak megélésére, hogy valaki szeret, elfogad minket szülőként, és tudja rólunk, hogy a legjobbat tesszük, ami tőlünk telik. Ennek az elfogadásnak, szeretetnek az érzése segít nekünk a jó irányban haladni. Tehát a páros meghallgatásban két szülő (vagy felnőtt) egyezséget köt, hogy rendszeres időközönként, lehetőleg hetente, kölcsönösen beszélgetnek.

Nem szeretnék a szülők feje fölött pálcát törni, mert magamról is tudom, hogy időnként könnyű elcsábulni, könnyű bekapcsolni a mesét, csak hogy anya vagy apa egy kicsit szusszanni tudjon. Sok esetben egyedül maradtunk a gyerekneveléssel, és időnként kapóra jön, ha van egy „varázsdoboz”, ami leköti a gyerek figyelmét, amíg például dolgozni kell. Hol a határ, hogyan lehet megtalálni az egészséges egyensúlyt?

Először is fontos, hogy magunkkal is törődjünk, önegyüttérzéssel, önreflexióval. Szülőnek lenni 0-24 órás feladat, ami nagyon erős mentális terhelést jelent, és sokszor egyedül birkóznak meg vele a szülők.

A határszabáshoz, a gyerekneveléshez szükséges én-erőt, laza lelket a szülőnek kell kitapasztalnia, hogyan tudja újratermelni.

Ha a gyerek érzelmi biztonságot talál a szülőnél, akkor a néha megkaparintott képernyő vagy játék nem fogja kibillenteni a jó kapcsolatból önmagával, a szüleivel. Az érzelmi biztonság hiánya sodorhatja a pótcselekvések felé, amire ideális egy digitális készülék. Ilyen jellegű biztonságot az érzelmileg feltöltött, magas érzelmi intelligenciájú szülő tud nyújtani, ez szerencsére tanulható képesség. A feltöltődésre pedig ezer lehetőség van: a szülő sorstársakat keres, meditál, hallgatóságot szerez, segítséget kér, stb. Erre akár az online térben is van már lehetőség, de kulcsfontosságú minden gyereknevelési helyzetben,

hiszen „üres kancsóból nem tudunk tölteni”.

S kiemelten fontos, hogy kerüljük a kütyükkel való megnyugtatást, ez rövid távon hasznosnak tűnhet, hosszú távon viszont nagyon káros.

Ha nem digitális eszköz, akkor mi töltheti ki az időt?

Sok cikk foglalkozik a digitális eszközhasználat korlátozásával, a digitális detoxszal, de szerintem ennél is fontosabb, hogy a gyereknevelés legelején töltsük fel szülői eszköztárunkat olyan tevékenységekkel, amelyek számunkra a gyerekkel eltöltött minőségi időt jelentik. Gondolok itt mondókákra, ölben és fejben játszható játékokra, mesékre, höcögtetőkre, hiszen mozgásos, testi érintéssel, szemkontaktussal járó együttlétekre van szüksége a kisgyermeknek. Kihagyhatatlan az olvasóvá nevelés is, képeskönyvek lapozása, fejből mesélés, rajzolás, bábozás, diavetítés, érettségnek megfelelő könyvek a ráérő időben, elalváskor, de akár a megnyugtatások alkalmával is. Szerelkezzünk fel egyszerűbb alkotások kivitelezésére, mint a lisztbe rajzolás, só-liszt gyurma készítés, és tanuljunk meg együtt játszani a gyermekkel. Figyeljünk a ritmusukra, a ki- és belégzés, az alvás és ébrenlét, valamint a csendes és aktív tevékenységek arányaira. Ehhez persze sok idő és mentális energia kell, ezért is fontos a töltődés. A kötődő, feltétel nélkül szerető és elfogadó szülői létbe pedig belefér az is, ha néha a gyerek képernyő előtt tölti az idejét. Időnként a szülőnek is jár egy kis képnézegetés, videózás, ha éppen úgy akar feltöltődni. Figyeljünk a saját igényeinkre is!

Idővel azonban mindenképp a nagyobb gyerek mindennapjainak része lesz az online világ, ahol számos veszély leselkedhet rá. Szakemberként melyeket emelnéd ki a leginkább?

Erre a kérdésre nincs egzakt válasz. Sok kutatás zajlik a cyberbullying, azaz az online bántalmazás területén, miután nagyon elterjedt – egyes kutatók a gyerekek háromnegyedénél is mérték már a kitettséget. A kiskorúak könnyen hozzáférnek a felnőtt tartalmakhoz is, sokkal hamarabb találkoznak vele, mint azt szülőként gondolnánk. A kisgyerek éretlen idegrendszerének egy bájosnak tűnő telefonos játék is okozhat problémát, a videó- és telefonos játékok algoritmusai pedig sokszor nem kellemes érzetet keltenek, hanem indulatokat. Szóval mindezek sorba állítása helyett szerintem

a legnagyobb veszély a magára hagyás: amikor a gyereknek titkolóznia kell a digitális élményeiről, ha nincs lehetősége, hogy megossza azokat a szülővel.

A tabusítás, a médiából érkező rettegés-cunamin alapuló kategorikus tiltás esetén a gyerek élményei feldolgozatlanul maradnak. Mi történik, ha nem vagyunk vele a digitális térben, ha nem oszthatja meg laza lélekkel az őt ért élményeket, vagy nem fogadjuk el a negatív megéléseket? Akkor valószínűleg a kortársaival, hozzá nem értőkkel osztja meg az őt ért online támadás történetét, az általa látott, számára sértő, aggasztó tartalmat, vagy feldolgozatlanul hordozza azt. Ennek elkerüléséhez nem elég azt mondani: „nekem elmondhatod", hanem mindig olyan helyzetben kell élni, amelyben egyébként is nyugodtan mesélhet a digitális élményeiről.

Hogyan lehet felkészíteni őket az online tér biztonságos használatára?

Elsősorban a biztonságos kötődés kialakításával, a feltétel nélküli szeretettel, a gyerek megismerésével és a szülői önismerettel érdemes kezdeni. Az együtt felfedezett digitális és offline világ élményei, a közös megélések azok, amik építik a gyermeket. A felfedezéskor mutatjuk meg a felnőtt viselkedésszabályozást, a határtartást és a megküzdési stratégiákat is. Ez az, ami megvédi a gyereket mind az online, mind az offline térben, illetve segíti őt felnőtt korában is. Tehát teremtsünk időt az együttes használatra, például a távoli szerettünkkel való videócsetelés során.

Szülőként „rocksztárok” vagyunk: minden kimondott és ki nem mondott szavunkat issza a gyermekünk minden pillanatban,

minden mozdulatunkra figyel, és másolja, utánozza azt. A digitális kultúrában is a szülő az elsődleges minta. Hogy mi a digitális kultúra? Az, hogyan viselkedünk az online térben, hogyan kezeljük a jelszavakat, hogyan állítunk be időkorlátokat önmagunk számára, mit kezdünk a tartalmakkal, mit jelent a képernyős játékkultúra. Ez mind tanulható. Legyen a szülőnek is része digitális detoxban a saját maga által meghatározott időtartamban, amikor képernyő nélkül figyel a gyerekére. Lássa a gyerek, hogy van egy fali doboz, polc, ahova „elmegy aludni” a telefon, tudatosan teszi le a szülő, hogy fókuszálni tudjon másra – például a gyerekére. Mondja ki a szülő, milyen érzelmet él át, és mit csinál a digitális világban: „Anya most nagyon figyel, mert pénzt küld, levelet ír, keres valamit stb.”. A digitális világ az analóg világ része lett, nincs éles határvonal. Ahogy a fizikai valóságunkban is megtanítjuk a gyereket, hogy ne nyúljon például a tűzhöz, bármennyire is szeretne, úgy húzunk határt az online eszközhasználatban is. A biztonságos használat részleteinek megismerése a fenti tevékenység alapú nevelés és a szelíd határszabás mellett már könnyen megy. Tanítsuk meg a megoldásokat is: beállíthatunk jelszavakat, letilthatunk bántalmazó csoporttársat, kiléphetünk a túlpörgő játékból. 

Milyen lehetőségei vannak a szülőnek az információgyűjtésre, ha szeretne tudatosabbá válni ezen a területen? 

Mint minden szülői feladat esetében, az önismerettel érdemes kezdeni: mi fontos nekem szülőként, mire van szükségem, mi motivál, mik a saját „nyomógombjaim”. Forduljunk magunkhoz önegyüttérzéssel, elfogadással, és ha szükséges, keressünk szakértői segítséget – szerencsére ez is egyre elterjedtebb, és sok esetben online is igénybe vehető. A Tudatos Digitális Szülő program keretében én is tartok online workshopokat, egyéni konzultációkat, amelyek kifejezetten a digitális jóllét és a digitális gyermekvédelem témákra épülnek. A szülők sokat tanulnak ilyenkor egymástól is, jó érzés a „nem vagyok egyedül” megerősítése. Sok hasznos anyagot érhetünk el a Digitális Gyermekvédelem oldalon, valamint a Safer Internet Program keretében is, ahol tízéves kortól ajánlott oktató- és videójátékok, valamint számos egyéb letölthető anyag van. Ajánlom még a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Gyerek a neten című oldalát, és érdemes megnézni az alfa generáció számára kifejlesztett ALfi applikációt, amellyel az Elte Alfa Generációs Kutatólaborjában folytatott kutatásokban is részt vehetünk a gyermekünkkel együtt.

Ajánljuk még:

„Rohanunk rendszerszinten, ki tudja, mi felé” – Nagycsoportos gyerekeimnek sűrűbb a naptára, mint nekem

Összeszámolni is sok, hogy gyerekeim mennyi ajánlott foglalkozásra járnak az óvodában, amivel felkészítik őket az iskolára. Mind hasznos tudás, egytől egyig fontos komponense a nagycsoportos létnek. De nem sok ez egy kicsit? Őrült hajrá az iskolákért, túlterhelt kisgyerekek, folytonosan kezüket tördelő szülők. Szuperszónikusan szorgos hétköznapok, és a várva várt hétvége, amikor nincs kötelező program. Egy óvodás sűrű naptárának borongós története következik...

 

Már követem az oldalt

X