Család

A legkedvesebb ajándék, amit anyám adhatott

A gyermekkori karácsonyok legkedvesebb emléke számomra a végtelen hosszú éneklés. Rengeteg népdalt ismerek, amik nagy részét úgy tanultam, mint a régiek: közös éneklés során. Ezek az énekek pedig pont olyanok, mint a családi receptek. Sok közülük fenn van az interneten, de mégsem pont ugyanúgy, ahogy én ismerem őket. Ezért is vagyok nagyon hálás, hogy van egy olyan „recepteskönyvem”, amiben a mi kedvenc énekeink szerepelnek, hiszen az anyukám nekem írta össze őket. Ez az egyik legkedvesebb ajándék, amit valaha kaptam, minden szülőnek javaslom, akinek már kirepültek a gyerekei!

Mindig is éneklős család voltunk. Szüleimmel és testvéremmel az év minden szakában énekeltük az alkalomhoz illő dalokat. Március 15-e környékén katonanótákat, húsvétkor népénekeket, születésnapkor köszöntőket, nyáron pedig az előadóval együtt fújtuk azt, aminek a kazettája épp az autó kesztyűtartójában volt, Schönbergtől kezdve a Pink Floydon át a Széki táncházig bármit.

De ez a sok különféle műfaj és stílus sem tudott lefedni annyi éneket, amennyit az adventi időszakban énekeltünk estéről estére. Az volt a szokás, hogy letelepedtünk az adventi koszorú mellé, és egyesével választottunk énekeket, amiket mindannyian tudtunk fejből. Általában még ha fáradtak is voltunk, úgy belemelegedtünk, hogy újabb és újabb köröket énekeltünk végig, egy este alatt volt, hogy akár 15-16 nóta is elhagyta az ajkainkat.

Dalok elcsendesedéshez, dalok örömhöz

Sok köztük a lassú, elmélyült, szomorkás dallam. És nekem jólesik ezeket énekelni a sötét decemberben, hiszen nem született még meg a fény! De helyet kapnak a pásztornóták is, amelyeknek nem tudom megunni kedves egyszerűségét. Összességében templomi énekek, magyar népdalok, más népek adventi énekei, megzenésített karácsonyi versek alkották a repertoárt, csupa különlegesség.

Voltak, amiket kazettákről, CD-kről ismertünk, de sokat szájról szájra tanultunk, és úgy éneklem őket több mint 20 éve minden egyes advent alatt, hogy soha nem hallottam sem előadótól, sem adathordozón, talán nincs is róluk felvétel. Számomra csodás, hogy a mai világban módom volt erre!

Ahogy nőttünk a testvéremmel, úgy nőtt a repertoárunk is, ám idővel csökkenni kezdett az esti éneklésre szánható időnk, gimnazista korunkban már nem is énekeltünk minden este, nem is annyit, így hát a jól ismert szövegeket itt-ott elfelejtette valamelyikünk, esetleg mindannyian. Mióta pedig nem élek otthon, egy időre megszakadni látszott a karácsonyváró éneklés szokása. Aztán egy-két éve egy könyvecskét kaptam anyukámtól ajándékba: benne az egykor énekelt karácsonyi énekek szövegei, itt-ott a kottával együtt, szám szerint 77-tel, és a figyelmeztetéssel: bővíthető! Hely is van bőven a füzetben, és ének is van bőven, amiket még megtanulhatok.

Tudom, hogy egy páratlan kincs van a birtokomban,

egyrészt azért, mert valóban sok különleges ének szerepel a gyűjteményben, másrészt pedig azért, mert a kis könyv segít megőrizni egy olyan részletet a gyerekkoromból, amit kétségkívül tovább szeretnék vinni az egész életemben, de enélkül már nem tudnék.

 

Jó szívvel ajánlom a család számára fontos dalok lejegyzését mindenkinek, akármilyen műfajú zenéket is szeretnek! Néhány rohanó december elég az emlékek megkopásához, de egy ilyen füzetke segít az emlékezésben és figyelmeztet a nagy futásban: tényleg nincs semmi, amit félre tudunk tenni azért, hogy inkább együtt legyünk kicsit azokkal, akiket szeretünk?

Nem tudnék kedvenceket választani a kis füzetből, de kettőt megosztok veletek, hátha szerepel más megkopott emlékei között is, és jó lesz felidézni... Vagy csak kedvet csinálnak ahhoz, hogy valaki más is összeírja a jól bevált „énekrecepteket”!

„Béla papi éneke”: Ezt az éneket a nagypapámtól tanultuk, aki 1916-ban született, így könnyen lehet, hogy a szülei még a XIX. századból mentették át ezt a kedves kis dalt. Mivel sem a szövegét, sem a dallamát nem láttam még egy gyűjteményben sem, ezért számomra ez a könyvecske legkülönlegesebb darabja.

Angyalsereg földre szállt
Szép csillogó szárnyon
Mely mosolyog mindenre
Az egész világon
Zöld fenyőt visz mindegyik
A csillagos égbe
Gondos kézzel ültették
Aranyos cserépbe
 
Arany diót, minden jót
Raknak fel reája
Roskadozik a fenyő
Minden kicsi ága
Angyalsereg várja már
Kis Jézuskát régen
Jön Jézuska, aranykönyv
Nyitva a kezében
 
Aranyos könyv, fényes könyv
Ezüst minden lapja
Jó gyermekek nevei
Ragyognak bent sorba
Jaj de boldog lehet is,
Kinek ott a neve
De szeretném, Jézuskám
Ha enyém ott lenne!
 

Zengedezzünk néked, szép csillag: Ez a gyönyörű kolindafeldolgozás sok szöveggel megtalálható az interneten, nekem viszont azért emelkedik ki a többi közül, mert látom, hogy az éneklés hagyománya nem szakad meg a családunkban. Idén karácsonyra készítettük belőle ezt a felvételt, amihez zeneszerző párom, Németh Zoltán írt fuvolaszólamot, és amivel nektek is szeretnénk boldog karácsonyt kívánni!

Fotók: Németh Zoltán

Ajánljuk még:

Ettünk „egy szikrát” reggelire, és egész napra elegendő tűz gyúlt bennünk

„Addig nem tudsz megtanulni főzni, amíg nem tudod megmondani kóstolás alapján, hogy mi van az ételben” – ebben a szellemiségben kezdtem el kísérletezni a fakanállal nagyanyám konyhájában. A „tudd, hogy mit eszel!” még az én gyermekkoromban is alapvető nevelési elv volt, nemcsak az előttem járó nők generációi kezdték így a konyhaművészet felfedezését. Az íztudatosság valójában önismereti és kultúraismereti kérdés: identitásunk egyik építőköve. Szorosabb kapcsolatunk van a világgal érzékeinken keresztül, mint bármilyen racionális magyarázat által – a régiek számára ez természetes volt, és jó volna, ha az ízfokozók és gyorséttermek világából visszatalálnánk a természetes ízekből szőtt épeszű élethez. Önmagunkhoz.