5 ok, amiért külföldre kell engedni a fiatalokat

1. Korlátlan ÉN-időt

Szóval önismeretet, önmegvalósítást, elvonulást, kibontakozást. Az Erasmus minden lehetőséget megad arra, hogy időt töltsünk magunkkal: és ez kezdetben fantasztikus, időnként nehéz, összességében pedig nagyon izgalmas.

Ha eddig úgy éreztük, hogy egyszerűen a körülmények rabjai vagyunk, hogy képtelenek vagyunk végre megállni és tükörbe nézni, megadni magunknak a figyelmet, a szórakozást vagy éppen a csendet, akkor nem kell rögtön pszichológushoz fordulnunk. Egy féléves tanulmányi út egy idegen országban esetenként önmagában is kellő táptalaja lehet mindannak amire vágyunk. Mert, hogy ez a lényeg!

Az Erasmusunk pont olyan lesz, amilyennek meg szeretnénk élni – mindenféle váratlan helyzettel együtt is.

Utazhatunk, ismerkedhetünk, tanulhatunk, szórakozhatunk. A kulcs, hogy egy szemeszter erejére végre megragadhatjuk, ami eddig feledésbe merült vagy nem jutott rá idő. Ez a korlátlan én-idő, és nem, nem az egoizmusról beszélek. Az önmegvalósításról, az önmegtapasztalásról, a belső növekedésről van itt szó.

A véletlen hajlamos megtréfálni bennünket, és előfordulhat, hogy egy program úgy fordul páros falmászásba, hogy öröm nézni, holott valójában bármit megtennénk, hogy ne kelljen benne részt venni. Miután a könyököm gimnáziumban megsérült, miután kinyújtani sem tudtam teljesen, miután orvosok halmazán verekedtem át magam, miután megkaptam, hogy nem fog soha rendbe jönni és nincs több tenisz…azután nem vártam mást a falmászástól, csak kudarcot. Egy hegesedett könyökkel az oldalamon azt kívántam, hogy süllyedjek el, hogy ne kelljen azzal szembesülnöm (megint), hogy (már) nem vagyok erre képes.

Aztán úgy hozta az élet, hogy mégis ott kellett lenni, azt kellett csinálni. Azt, amit pont nagyon nem akartam. Egy nagyon kedves lány lett a párom. Hamar túl akartam lenni rajta, ezért én kezdtem kettőnk közül: a lány engedte a kötelem, én kapaszkodtam. Nem igazán tudok ezen a ponton spoilerezni, beszéljenek hát a tények: a kezem – a könyökömmel! – megtartott. Másik kéz, húzódzkodom, egyik láb, másik láb. A falon vagyok, elhagytam a szilárd talajt. Aztán így tovább, meg sem álltam a fal tetejéig. Mit nekem hegesedés? Mit nekem orvosok? Mit nekem süllyedés? Egyértelműen megtanultam emelkedni.

2. ?????

Ha valamiféle kérdés merül fel az életünkben, és egyszerűen úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk megtalálni rá a választ, megint csak jó opció lehet egy külföldi tanulmány.

Nem, az nem igaz, hogy magától értelmet nyer majd minden, ami korábban egy halmaz kérdőjel volt.

Ahhoz, hogy megtaláljuk a választ a kérdéseinkre, ahhoz bele kell állni bizonyos helyzetekbe, időre és új ingerekre is szükségünk van. Ha mindezzel tisztában vagyunk és tudatosan vágunk neki az útnak, akkor a tanulmányi út valóban meghozhatja azt a fordulatot, amit eddig sehogy sem találtunk.

Talán rájövünk, hogy miből írjuk a szakdolgozatunkat; hogy pályát kéne módosítanunk; vagy hogy minden pontosan úgy halad, ahogy szeretnénk. Inspiráló emberekkel találkozhatunk, akik segítőink lehetnek a válaszkeresésben. Ha például az adott városban élő magyarokkal töltünk hosszabb időt, tapasztalataikból talán erőt és motivációt nyerünk ahhoz, hogy a jövőben magunk is kint éljünk, tanuljunk vagy dolgozzunk egy darabig. Arról nem is beszélve, hogy maga az új környezet, esetenként a távolság segíthet objektívebben megítélni olyan dolgokat, amik egyébként túl közel vannak hozzánk a hazai atmoszférában ahhoz, hogy tisztán gondolkodhassunk róluk.

3. Az önállóság küszöbén

Talán nem mindannyian vágyunk erre, talán ez minden álmunk! Végre egy kis önállóság, kolesz, buli, felelősség, személyes ügyintézés, saját háztartás…

A külföldi tanulás lehet az önállóságunk előszobája, egy gyakorlóterem,

ahol bizony találkozhatunk nehézségekkel, de végső soron megtanulhatunk boldogulni. Megismerhetjük erősségeinket, gyengeségeinket és szándékunk szerint még fejlődhetünk is! Körülöttünk a lakótársaink példát mutatnak majd arra, hogy ők mit, hogyan és mikor csinálnak, mi pedig eldönthetjük, hogy tanulunk tőlük, vagy tanulunk a hibáikból. Otthon egy-két mintával találkozhat az ember, itt a korosztályának megfelelő szintről érkező nézőpontokat kaphat, amiket még a kulturális különbségek is sokszínűbbé tehetnek.

Fontos azt is tisztázni, hogy ez egy speciális helyzet. Erasmuson sosem lesz rajtunk annyi és olyanfajta teher, mintha helyi diákok lennénk. Elképzelhető, hogy megszédít bennünket a szabadság, a környezet, az új barátaink, és talán szívesen konzerválnánk ezt az időt, de

igazából soha, semmi nem lesz már olyan, mint abban a spec közegben.

4. Multi-kulti 

Ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg a legszembeötlőbb finomságokról: a világ minden tájáról szerezhetünk barátokat, megismerhetjük a szokásaikat, a gondolkodásukat, és ez végső soron bennünket fog gazdagítani. Többé nem ragaszthatják ránk, hogy szűklátókörűek vagyunk, ráadásul az idegennyelv-használatunk is finomodhat.

Meg fogjuk tapasztalni azt az összetéveszthetetlen érzést, hogy összetartozunk, bármennyire különbözünk is.

Egy ilyen közegben fogjuk talán először igazán megélni, milyen képviselni a saját kultúránkat. A mindennapokban megszürkült értékek, a dátumok, a színek, az ízek, a nyelvünk szépségei most tündökölni fognak, életre kelnek. Büszkén főzhetjük meg a számunkra legevidensebb, hazai ételeket, miközben gasztronómiai kiruccanásokban részesülhetünk magunk is.

Képzeljük el, hogy egy ebéd-vacsora-desszert túrán vagyunk véletlenszerűen összeválogatott emberekkel, és az egyetem önkéntesei főznek számunkra nemzeti ételeket. Ne gondoljunk arra, hogy húsevőként már másodjára keveredünk vegetáriánusok és vegánok közé a tejérzékenység miatt, emelkedjünk felül. Itt van például a svájci lány, aki az Északi Sarkon kívül szinte mindenhol járt vagy járni fog az elkövetkezendő évben. Pont mellénk ül le, amikor egy kellemesen (vagy kellemetlenül) csípős indiai vacsora után portugálok látnak minket vendégül. Az albérletük fénypontja (sőt, Groningen egyik fénypontja) a tetőteraszuk, mely a szomszédos házakra és a csillagos tiszta égre enged kilátást. Ha átlépnék a korláton, talán végig tudnék sétálni a templomig a házak gerincén. A portugál édesség, amit kapunk könnyű, habos és passzol a portugál vörösborhoz és a két szép szál portugál legényhez, akik vendégül látnak minket. Ha szerencsések vagyunk, még salsázni is megtanítanak minket.

+1.

Ha a fentieket végigolvastuk, lenne még egy ok, ami kicsit magában foglalja az összes korábbit. Ugyanis

minden túlzás nélkül egészen új emberekké válhatunk.

Kint jó szerrel senki sem fog ismerni minket, nem lesz mihez viszonyítaniuk, és nekünk sem lesz. Nem szorulunk rá a kialakult, megszokássá fakult értékekre, jelzőkre, véleményekre.

Olyan ez, mintha ott megszületnék. Éppen ezért megteremthetjük magunkat, újragondolhatjuk magunkat. Viszont, aki be akarja csapni magát és másokat, aki megjátszaná magát, aki felvenne egy szerepet, az pórul fog járni. Mert elvesztegeti az idejét olyan dologra, ami később sosem lesz mélyebben a része, csupán egy lejátszott, kiszínezett fejezet lesz az életében.

Viszont újraértelmezhetjük a viselkedésünket, megfeszíthetjük magunkat, kipróbálhatjuk a határainkat. Lehetőségünk van tesztelni és megélni, hogy többek, mások vagyunk, mint amibe korábban beleszorultunk. Ha kicsit tudatosak vagyunk, kitűzhetünk olyan célokat, amik korábban is vonzónak tűntek, de eddig nem volt lehetőségünk vagy erőnk nekifutni, szóval elkezdhetünk utazni, vagy éppen kínaiul tanulni.

Megtanuljuk, hogyan készítsünk magunknak otthont a világ eltérő helyein, anélkül, hogy lenyesnénk a szárnyainkat. Minden, amit beleraktunk, azt vissza fogjuk kapni, és emlékeztetni fog rá minden kint szerzett emlék, ha hazaérkezve meginogna az önbizalmunk. Ami pedig még szebb: mindent, amit kint beengedtünk, itthon is megtarthatjuk, megmutathatjuk. Lehet például, hogy a környezetünk egyszer csak azon kap minket, hogy mi, akik sosem formáltunk véleményt, képesek lettünk kifejezni a gondolatainkat, vágyainkat és kiállni mellettük, magunk mellett.