Bátraké a szerencse! Szinte egy teljes napos utazással számolhatunk, ha Korčula, magyarán Korcsula felé vesszük az irányt. Mi Pécsről indultunk, de Budapestről is nagyjából 7 órás úttal jutunk el Split városáig. Ebbe két hosszabb, vagy három rövidebb kávészünet is belefér, aztán az autó kerekei újra az autópálya betonjára tapadnak. A bölcsek szerint nemcsak a cél, maga az út is számít. Így tekintünk mi is a több száz kilométeres száguldásra.
Érdemes volt megfogadni a tanácsot, és beszerezni az ENC-et, amivel a horvát autocesta kapuin egy pittyenéssel átszáguldhatunk, nem kell beállni a fizetős kapuknál kígyózó sorokba. Ez a pénzzel feltöltött kis készülék jó szolgálatot tesz. Aztán az út vége felé, az utolsó, leghosszabb alagútból kiérve szinte mellbe vág a forróság, de végre megpillantjuk a tengert.
Épp időben érkezünk, hogy beálljunk a kompra várakozó sorba, de ha valaki jóval korábban landol, akkor lehetősége nyílik besétálni a kikötő szomszédságában található óvárosba, és megnézheti a világörökség részeként számon tartott Diocletianus palotát. Szolgálati közlemény: egyszerűbb és gördülékenyebb lesz a vízi út, ha előre megvesszük a jegyet (persze ez sem óvhat meg attól, hogy a hazaúton két órás késésbe kerüljünk, mivel a minket szállító komp két órás csúszással indult egy motorhiba miatt).
A háromórás kompolás során elhajózunk Brač, Hvar, Vis s még számtalan apró sziget mellett. A tenger, a látvány, a szél simogatása, a motor búgása arra ösztönöz, hogy megörökítsük ezt a csodát. Már sötétedik, amikor a kikötőben horgonyt vetünk. Még csaknem negyven percnyi autózás vár ránk, mire elérjük a szállást. Ezt az időt arra fordítjuk, hogy alaposabban megismerkedjünk vendéglátó szigetünk és számunkra fontos települései történelmével.
A szigetre a görögök is felfigyeltek,
az ókorban a Korfuról érkezők gyarmatosították, hiszen az itt található feketefenyő és tölgy kiváló alapanyagot biztosított a hajóépítéshez.
Éppen e fák miatt kapta akkor a Fekete Korfu nevet (Korkyra Melaina). Korcsula városát a legenda szerint az az Anténór nevű trójai hős alapította, akinek a nevéhez Padova városának létrehozása is fűződik. A későbbi századokban egymást váltották a gyarmatosítók: időnként genovai, máskor velencei vagy magyar fennhatóság alatt állt a sziget.
A sziget magáénak vallja a híres velencei kereskedő, utazó, író Marco Polot, aki állítólag itt született, bár Velence is ragaszkodik hozzá. Egy biztos,
a gazdag velencei család ezen a szigeten alapított kereskedőtelepet, s maga Marco Polo feljegyzéseiben Korcsulát jelöli szülővárosaként, és hosszabb ideig élt is a szigeten.
Mindenesetre az óvárosban az egyik házat szülőházaként aposztrofálják. Miközben a gyarmatosítók jöttek-mentek, a sziget az Osztrák magyar monarchiához, Olaszországhoz és Jugoszláviához is tartozott, 1991 óta pedig Horvátország része. A rögtönzött történelemóra közben szinte teljesen átszeljük a 47 kilométer hosszú szigetet, és a szálláson landolunk, ahol a szíveslátás szellemében a teljesen felszerelt apartman tárt ajtókkal vár minket. Igaz ugyan, hogy már este 10 is elmúlt, de nem zárulhat a nap egy tengerparti vacsora nélkül. Egy kis tintahal és hal roston, egy pohár fehérbor, aztán tényleg bezuhanunk az ágyba – majd holnap mindent (is) felfedezünk.
A nyaralás első reggelén fantasztikus látvány fogad. Valamennyi ablak és a terasz a tengerre néz, amely mindössze 30-40 méterre lehet tőlünk. Szoba kilátással. Mit is mondhatnék? Ezért is érdemes világgá menni. Szállásunk a Korcsula várostól mindössze néhány kilométerre található Lumbardán található. Az apró település a sziget keleti csücskében fekszik és három impozáns tengerpartján a sziklás, kavicsos és a homokos partok kedvelői is megtalálják a kedvükre valót. Az odavezető utat olajfák, hatalmas szőlő- és termőterületek szegélyezik.
A reggelt egy kis kávézóban indítjuk, ahol a pincérlány mosolyog, beszélgetünk néhány mondatot, és amikor koffeinmentes kávét kérek, a legnagyobb természetességgel hozza. Aztán irány a kisbolt és a piac, sajnos még fügeszezon előtt vagyunk, de így is találunk kedvünkre való zöldségeket és kézműves sajtokat: ezek jó szolgálatot tesznek, amikor szieszta idején a teraszon falatozunk. Tízperces sétával már a sziget kabócarecsegős, tengerbámulós nyugalmába jutunk. A part mentén 20 apróbb-nagyobb szigetecske található, némelyikre még át is lehet úszni, annyira közel vannak a parthoz.
Lumbarda történetéről dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy a négyezer éve itt élt illírek épített erődítményeinek maradványai több helyen is láthatók. A későbbi görög kolóniák után a rómaiak telepedtek le, villagazdaságaikban gabonát, olívaolajat, bort, sózott halat állítottak elő, amivel kereskedtek is. A középkorban a kalóztámadás veszélye miatt szinte teljesen lakatlan volt a keleti partvidék, aztán
a kalózveszély elmúltával a korcsulai nemesek és egyházi személyek nyaralókat, kastélyokat építettek Lumbardán, hogy elvonulhassanak a világ zajától.
A település ma is azok számára a legvonzóbb, akik szívesebben pihennek csendesebb helyen.
Nyaralásunk egyik színfoltjaként belátogattunk a sziget nevét viselő városkába, Korcsulába.
Az apró félszigeten épült óvárosba belépni felér egy időutazással.
A 21. században vagyunk, mobiltelefonnal fotózunk, s mégis ugyanazokon a fehér, milliónyi láb koptatta köveken lépdelünk, amelyeken több száz évvel ezelőtt elődeink jártak. Mint a múlt egy kis zárványa a jövőben.
Az egykor fallal körülvett félszigeten épült erődítmények a támadásoktól védték a várost. Az óvárosba a városkapun keresztül jutunk be, amelyhez egy impozáns lépcsősor vezet. S máris elénk tárulnak a tenger felé vezető szűk sikátorok, a kiboltosodó terek.
A keskeny macskaköves utcákban apró üzletek fogadnak, a Marco Polo kultusznak megfelelően számos, az utazót idéző ajándéktárggyal, művészeti alkotásokkal, s persze a turistacsalogató képeslapokkal, apróbb-nagyobb ajándéktárgyakkal, olívaolajjal, lekvárokkal, szörpökkel és minőségi dalmát borokkal.
Az óvárost körülölelő sétányon vendéglők garmadája várja a megfáradt, éhes utazót, így a séta után a dalmát gasztronómiának hódoltunk. Nem maradhatott el a jól behűtött helyi fehérbor, a grk, amely egy itt őshonos helyi szőlőből készül és egy kicsit a görög retzinára hajaz.
S ha már vacsorázni készülünk, ejtsünk néhány szót a dalmát tengerparti ételekről! Hozzánk kifejezetten közel áll az a fajta puritanizmus, hogy az egyszerűen fűszerezett halakat, tintahalat, polipot, vagy akár bárányt rádobják a grillre, mellé kerül egy kis cukkini, padlizsán, hozzá egy kis mángoldos krumpli (krumpir i blitva) és friss saláta. Ennél több nem is kell.
A kisvendéglőkben feltálalt lignje na zaru (tintahal roston), vagy a jagnje na zaru (bárány roston) a mi ízlésünk szerint simán letaszítja a dobogóról bármilyen többcsillagos étterem extra menüsorát.
Annyit még feltétlenül hozzá kell tenni, hogy tapasztalatunk szerint a horvát vendéglátók nagyon szívélyes vendéglátók.
Néhány napos nyaralásunk a szigorúan a megengedett időkorlátok közti tengerparti napozás, úszás, pihenés, a gasztronómiai élmények és a tengerparti-óvárosi séták ritmikus váltakozásával sajnos hamar eltelt. A hazaútra szánt újabb egy napot kompút, autópályák betoncsíkjai és alagutak tagolták.
Vajon érdemes-e ekkora utat vállalni Dél-Dalmáciába, Korcsulára? Feltétlenül. A páratlan természeti értékek, a hihetetlen mikroklíma, a part menti kopár, fehér sziklák és a buja zöld növényzet kontrasztja, a kiváló ételek és borok, a történelmi utazás az óvárosokban, a mediterrán növényzuhatag a szőlővel, olaj- és gránátalmafákkal, leanderrel, minden figyelmünkre érdemes!
Nyitókép: 123RF
