Veled sosem fogok jól kinézni?! – A közös edzés dilemmája

Kezdjük talán a szellemi épségünkkel, hiszen ez is van olyan fontos, mint a hasizmunk állapota. A társadalom az egyedüllétet időtlen idők óta szinte stigmaként kezeli, az emberre alapvetően szociális lényként tekintünk. Kellemetlenségként, sőt, szinte már egyfajta büntetésként tekintünk arra, ha egyedül kényszerülünk boldogulni a mindennapokban. Erre a nézetre sokszor a tudomány is ráerősít: Sigmund Freud, a pszichológia egyik atyja az egyedüllétet a szorongással azonosította és azt állította, hogy „a gyermekekben először kialakuló fóbiák olyan szituációkkal hozhatók kapcsolatba, amelyekben a sötétség és a magány játssza a főszerepet.”

Ezzel szemben Matthew Bowker „magánykutató” véleménye szerint a modern idők kapcsolatokkal átszőtt világában a magányt sokkal kevésbé értékeljük, mint kellene. A Virginiai Egyetem egyik friss kutatására hivatkozva azt állítja, hogy

a magány érzését valamiért a létező legrosszabb élmények közé soroljuk.

A kutatásban résztvevő nők egyharmada, és a férfiak kétharmada ugyanis előbb vállalt be egy áramütést, mint azt, hogy egyedül maradjon a gondolataival. „Ha futni megyünk, azonnal betesszük a fülhallgatónkat (...), sőt, a diákjaim azt mondják nekem, a vécére sem mennének ki a telefonjuk nélkül”, mondja Bowker. És bár a tartós magány bizonyítottan nem tesz jót a mentális egészségünknek, a szakember szerint az egészséges elmének „szüksége van arra, hogy érezze: túlél akkor is, ha egy csoport éppen nem támogatja”.

Erre a véleményre Jack Fong szociológus is ráerősít, aki napi 15 perc meditációval és magányos túrázásokkal védi a mentális egészségét. Fong úgy véli, ezek a szokásai ugyanolyan fontosak az egészség megőrzésének szempontjából, mint a rendszeres testmozgás és a megfelelő étkezés. És persze ha már a testmozgásról van szó, egyedülállóként a meditáció mellett mozgásra is könnyebb időt szakítanunk.

Ki nem gondolt már arra, hogy szívesebben ment volna el futni, vagy éppen a konditerembe, ahelyett, hogy a barátjával nézné újra a Halálos iramban összest, vagy a barátnőjével a Szerelmünk lapjait? Bizonyára mindenki, de azért

egy párkapcsolat fittebbé is tehet

– és nem csak azért, mert nem merünk egynél több szelet tortát kivenni a hűtőből, ha a párunk összevont szemöldökkel figyel minket a kanapéról.

Segíthet például abban, hogy bűntudat nélkül sportoljunk. Manapság, amikor az emberek többsége elfoglalt és pörgős életet él, a sportra és egyáltalán az önmagunkra szánt időt úgyis megélhetjük, mint amit a szociális kapcsolataink építésétől veszünk el. Ha egyedül sportolunk, akkor nem a barátainkkal, párkapcsolatunkkal foglalkozunk, emiatt sokan elvesztegetett időként éljük meg ezeket az alkalmakat, és inkább a társasági élet – és egy korsó sör – mellett döntünk, a futás rovására. Ha viszont a partnerünkkel végzünk valamilyen testmozgást, akkor azt akár egy randinak is felfoghatjuk, azaz két legyet ütünk egy csapásra. 

Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen közös izzadás, amellett, hogy nagyobb teljesítményre motiválja a résztvevőket, előjátéknak is felfogható:

a sport ugyanis olyan reakciókat vált ki a szervezetből, mint a szex;

izzadást, erős szívverést, zihálást és felszabaduló endorfinokat. És ha már a partnerünket ilyen állapotban látjuk, akkor nemcsak arra érzünk majd erős késztetést, hogy jobb eredményeket érjünk el nála, hanem talán arra is, hogy a közös testmozgás végeztével az átizzadt ruháinktól is megszabaduljunk. Kellhet ennél jobb motiváció egy szombat délutáni edzéshez?