Papírból kincseket – mert a papír is lehet „örök darab”

Aktív

Papírból kincseket – mert a papír is lehet „örök darab”

A kreatív foglalkozások, kézművesek egyik kedvenc alapanyaga a papír. Szinte a legolcsóbb alapanyag, ami csak létezik. Talán nem is figyeltünk fel még rá, de a legtöbb háztartásba mérhetetlen mennyiségű jó minőségű karton és finom papír kerül be.

Manapság nem annyira jellemző az újságpapír, hiszen a legtöbben már egyáltalán nem vásárolnak újságot, napilapot meg végképp nem. A szórólapok anyaga nem is feltétlenül a legjobb alapanyag, de a vásárlások alkalmával igenis sok papírt hozunk haza. Vékonyabb, vastagabb oldalú-fedelű dobozok, kartonhátú kis csomagolóanyagok kerülnek a látótérbe, csak rajtunk múlik, mit kezdünk azokkal.

Nem én vagyok az egyetlen, akinek felcsillan a szeme, ha valami minőségi, vastag vagy szép mintájú papírra bukkan jártában-keltében. Megszoktam, hogy felfedező, kreatív szemmel figyelem a környezetemet, és nem egyszer jövök haza valamilyen bevásárlóközpontból egy halom elkunyerált dobozzal, papírral. Csak hogy illusztráljam, mennyire hasznos és tényleg szuper papírcsomagolások kerülnek nap mint nap szemétre: nem olyan régen pusztult el végelgyengülésben egy papírpolc, amit körülbelül 15 éve szereztem egy húsvéti bevásárlás alkalmával. A boltban arról kínálták a húsvéti díszeket, de mivel üresen árválkodott éppen, elkértem.

Csak megsúgom, nem szoktak extra magyarázatot kérni – ha valamilyen csomagolóanyagra szemet vetek, az a legtöbb alkalommal minden további nélkül vihető. Így került hozzánk ez a polc is, és a lányomnak szinte az egész gyerekkorát végigkísérte. Azon tartotta a játékait, a mesekönyveket, a kincseit sokáig. Később megörököltem tőle, nálam iratrendezőként szolgált még néhány évet, míg az utolsó költözésnél túl sokat várakozott szabad levegőn, így sajnos kicsit megnyirkosodott és megrendült a „szerkezete”. Tudjuk, a papír egy dolgot nem visel jól: a vizet.

Ezt tartom szem előtt leginkább, amikor papírból készítek kincseket, kis ékszereket. A munka legfontosabb mozzanatainak egyike, hogy a minél vízhatlanabbá tegyem, leginkább ezen múlik ugyanis az, hogy mennyi ideig hordhatjuk majd az adott ékszert. Néha megkérdezik tőlem, nem gondolom-e úgy, hogy a papír túl sérülékeny a mindennapos viseléshez. A válaszom az, hogy

egy leheletfinom ezüstlánc pont olyan könnyen szakad, mint a papír, sőt, lehet, hogy egy vastagabb karton, ha megfelelő lakkozást kap, erősebb szakítószilárdsággal bír, mint egy vékonyka lánc.

Ráadásul ha elszakad, hát elszakad. Ez nem nagy ügy, hacsak nem fűződik ahhoz valamilyen igazán szép érzelem (például mert az egyik kisunokám rajza díszeleg rajta, vagy valamilyen igazán szívet melengető eseményen viseltem egykor). Nem nagy költség és fáradság újat készíteni, sőt lehet, hogy már csinosabbat vagy erősebbet sikerül összehozni, netán egy új technikával bővült azóta az eszköztárunk.

A legjobb dolog  a papírékszerek késztésében, hogy egészen kicsi gyerekekkel is együtt lehet ügyködni. Az ékszerek egy része, az alapok nem igényelnek se különleges képzettséget, se olyan technikát, amit felügyelet mellett ne tudna egy kisgyerek is elvégezni. A világ legjobb dolga együtt vagdosni, válogatni a papírok között, szabni, rajzolni, ragasztgatni velük. Nem történik semmi baj, ha elsőre nem sikerül (se a gyereknek, se nekem), majd a következő jobb lesz! Újra fel lehet használni az alapanyagot, vagy a házi papírraktárban új karton, új csomagolóanyag után nyúlhatunk.

De nemcsak azért kedvelem ennyire a papírt mint alapanyagot, mert a gyerekek is bevonhatók a munkálatokba, és esős napokon még akár tavasszal is le lehet kötni a felesleges energiákat. Hanem azért is, mert rengeteg technika áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy szépeket alkossunk. Én tegnap délután dobtam össze ezt a néhány kis ékszert.

Az első, a cukorkaszínű karkötő igazi jóidő-csalogató darab. Sima papírfonással készült, a két végét tripla papírhajtással erősítettem meg, hogy jól bírja a fel- meg a levételt.

 

Ezek a lila, mintás karkötők papírhajtogatással készültek. A cikkcakkmintás ötszörösen hajtogatott, a szélesebb pedig hétszer hajtott abban a szélességben, amiben végül elkészült. Az illesztésnél ragasztottam, illetve a szélesebb karkötőnél még pamutfonal ráhajtásokkal is megerősítettem az ékszert, egyben az illesztést el is rejtettem.

 

A technika, amit ezeknél a medáloknál alkalmaztam, az egyik kedvenc technikám lett. A házunk melletti kisboltból szereztem hozzá a minap az alapanyagot, egy csokis karton elválasztó részeit hoztam haza. A nyomda pedig egy árvácskalevél, amit meg a barátnőm teraszán viruló árvácskatőről csippentettem le tegnap kávézás után. Nem is gondoltam, hogy egyetlen levél ilyen sokáig képes bírni a nyúzást. Az összes próbálkozásomat elviselte, és ilyen szép mintákat lehetett nyomni a medálokra. Az ékszereket a nyomdázás után lelakkoztam (egymás után háromszor) így bizonyos mértékig ellenállnak a víznek, nedvességnek, de nyilván strandra nem papírékszerben megy az ember lánya.

 

A kék medál igazán minimalista. Lehet, hogy később még kitalálok valami extra mintát rá, de most megtetszett a szerénysége. A türkiz színű lánc meg amúgy is hozzáteszi azt, amit hozzá kell tenni. 

 

Ne féljetek papír után nyúlni ti sem! Az ékszerkészítéssel garantáltan elvarázsolhatjátok a gyerekeket, de az se baj, ha mellette megtanultok pillangót vagy más állatkát is hajtogatni. Hátha annak lesz nagyobb sikere!

Tudd meg, hogy készíthetsz otthoni alapanyagokból minimalista határidőnaplót

Ajánljuk még:

A túl jó nem jó – mi lesz a szelídekkel?

 A lányom szerintem túl jó, és bár ez elsőre talán nem tűnik nagy problémának, én azért örülnék, ha tudna picit rosszabb lenni. Mert anyaként kevés nagyobb félelme van az embernek, mint attól tartani, hogy bedarálják gyereke szelíd lelkét.