Ötletek, amikkel öröm lesz a tanulás

Aktív

Ötletek, amikkel öröm lesz a tanulás

Mindenkinek van rossz napja: anyának, apának és a gyerekeknek is. De néhány trükköt bevetve talán kevesebb ilyen nap lesz, és a tanulás nem tetézi majd az esetleges gondokat.

Tomi tavaly kezdte az iskolát. Emlékszem arra a szívmelengető lelkesedésre, ami minden korai reggelen mosolyt csalt az arcomra, arra a nosztalgikus melegségre, ami pár pillanatra engem is vissza-visszarepített a gyermekkori iskolás éveimhez. Boldogan, sokszor türelmetlen várakozással vetette vállára iskolatáskáját, sietve szedte apró lábait az iskola folyosóján, és csicseregve fogadott minden délutáni kicsengetés után. Hazaúton csillogó szemekkel néztem a visszapillantóban, ahogy élményekkel telve mesélte el napját, odahaza pedig büszkeséggel nyugtáztam szorgalmát.

Az első év az „egyszer volt, hol nem volt” idillikus mindennapjaiban telt, kitűnő bizonyítvánnyal, nulla hiányzással zárta a tanévet. Aztán elkezdődött a második, és valami megváltozott. Az iskola megmaradt ugyanabban az élményteli szerepben, a várakozás és lelkesedés sem hagyott alább, de a tanulás iránti vágy, a szorgalom és a figyelem valahol elveszett az évkezdés sűrűjében.

Tegnap a tankönyv maradt ott, ma a tolltartót felejtette el, hétvégén a „legyünk már túl rajta” zizegésével készültek el a házi feladatok, az első angol dolgozat pedig igencsak hiányosra sikeredett, mert „nem tudtuk, hogy meg kell tanulni”. Félreértés ne essék: nem tartom tragédiának az ilyeneket. Férjemmel nem kergetjük a fellegeket, de szeretnénk, ha gyermekeink tisztességgel és odafigyeléssel fordulnának a tanulás felé, mert pontosan tudjuk, hogy az ismeretszerzés, a tapasztalás és a világ felfedezése nemcsak az emberi szellemet, hanem a jellemet, lelket és személyiséget is formálja. Mi pedig többek között azért vagyunk szülők, hogy segítsük és támogassuk a fiúkat, visszatereljük őket a helyes útra, ha kissé letérnek róla, és saját példamutatásunkkal, értékeink átörökítésével bevezessük őket egy tartalmas, kiegyensúlyozott és előremutató élet rejtelmeibe. Úgyhogy változtattunk.

Elsőként megpróbáltuk kideríteni a változás okát, megfigyelni, hogy hol „csúszhatott el a történet”, kipróbálni más és más praktikákat, hogy a tanulás újra öröm, a szorgalom pedig állandó társ legyen. Voltak próbálkozások, amik kudarcot vallottak, hiszen mindannyian más-más személyiségek vagyunk, ezért más-más utak vezetnek hozzánk és előttünk. Viszont voltak olyan, jól működő ötleteink is, amelyek szinte napról napra változtatták meg a rossz tendenciát, megkönnyebbülést és békét hozva a lelkünkbe. Ezeket szeretném most megosztani, hátha egyszer, egy megfáradtabb időszakban merítkezni tudnak majd belőle az arra szorulók:

1. Pihenjünk rá!

Az iskolából hazaérve ne legyen más dolgunk, mint a kikapcsolódás. Hiába tűnik úgy, hogy mire odaérünk gyermekeinkért, már csak önfeledten játszanak az udvaron, teljesen más környezetben, más ingerek között, számos külső hatás alatt vannak, és ez bizony ugyanúgy fáraszthatja őket, mint az egésznapos tanulás. Nagyon nehéz megteremteni a családhoz tökéletesen passzoló időbeosztást, hiszen a délutánba sok mindennek bele kell férnie – közös játék, tanulás, vacsora, rendrakás, esti rutin, mese –, és egy átlagos szülőnek erre mindösszesen 2-3 órája van. Még nehezebb ez akkor, ha kistestvérek is vannak, hiszen ha más-más korosztályról van szó, más-más energiafokkal, igényekkel és foglalkozási lehetőségekkel kell megbirkóznunk. Többek között ezért érdemes a hazaérkezés után beiktatni valamilyen közös kikapcsolódást, hogy gyermekeink az otthoni környezetben, nyugalomban át tudjanak szellemülni, rá tudjanak készülni a tanulásra, ha kell, még otthon is gyakorolni kicsit.

2. Kapcsoljunk ki mindent!

Hajlamosak vagyunk elkövetni azt a hibát, hogy a nyugalom érdekében a kisebb testvéreket mesenézéssel kötjük le, vagy éppen zenét kapcsolunk a játékukhoz. Ez még akkor sem jó megoldás, ha az iskolás gyermekünk távolabbi helyiségben tanul, hiszen a hangok átszűrődhetnek oda, megzavarva ezzel a hatékony tanuláshoz szükséges nyugodt környezetet. Érdemes kialakítanunk azt a napi rutint kisebb gyermekeinknek, hogy amíg a nagytesó tanul, ők is alkotnak: a rajzolás, kifestő, kreatív kézműveskedés például mind-mind olyan elfoglaltság, amely az egész családnak egyszerre tudja megteremteni a tartalmas és nyugodt pillanatokat.

3. Tanuljunk vele! 

Sok szülő azt hiszi, hogy csak akkor kell odaülnünk gyermekeink mellé, ha már komolyabb gondok vannak a tanulásával, pedig – tapasztalataim szerint – ez egyáltalán nem igaz. Főleg kisiskoláskorban nagyon motiváló lehet számukra, ha anya vagy apa aktívan részt vesz a tanulásban: közösen beszéljük meg a szövegértés-feladatait, együtt tanulunk számolni az angol szókártyákkal, vagy éppen egy kellemes anekdotát fűzünk a szorzótábla kusza számhalmazának tanulásához. Gyermekeink így nemcsak hogy hatékonyabban sajátítják el az ismereteket, hanem a pozitív szülői példa hatására mélyen beléjük ivódik a tanulás élménye is.

4. Félre az eredménnyel, elő az élménnyel!

Ne neveljük arra gyermekünket, hogy az érdemjegyet hajtsa. Tanítsuk meg már a korai időben arra, hogy önmagáért tanuljon. Mi szeretnénk, hogy értse és megértse a tanulás céljait, átérezze annak élményét és tudja: nem dől össze a világ, ha valami nem sikerül. A másodikat egy igencsak hiányos angol szódolgozattal kezdtük. Eszem ágában sem volt megszidni érte, de határozottan és szigorúan elbeszélgettünk. A kapott jegy szóba sem került. Mert nem ez érdekelt, és őt sem ez kell, hogy érdekelje. Gondoljunk csak bele a gyerek szemszögéből: nem tanultam, kaptam egy rossz jegyet, otthon megszidtak, pont, lapozzunk. Ebben a történetben nincs megoldás, továbbra sem fogom tudni az angol szavakat. A másik verzió: írtam egy hiányos angoldolgozatot, ez azt jelenti, hogy több szót nem jegyeztem meg. Mit teszek? Pótlom a hiányosságokat, megtanulom a hiányzó szavakat. Megoldás született.

Ennek a belátásnak érdekében mit tehet a szülő? Szerintem meg kell próbálnunk rávezetni a gyermekeinket arra, hogy ahhoz, hogy felfedezhessék a világot, valóra válthassák az álmaikat, bizony tanulniuk kell. Minden egyes lépés a holnapjuk felé ismeretek szerzésével, tapasztalással, tehát tanulással tehető meg, nekünk szülőknek pedig úgy kell bevezetnünk őket ebbe az izgalmas utazásba, hogy élvezzék és szeressék azt. Nem a jegy a lényeg, hanem az, ami bennünk marad. Emlékszem, hány meg hány dolgozatra kaptam úgy ötöst, hogy két nap múlva már arra sem emlékeztem, miből írtam. Ennek volt értelme? Szerintem nem sok.

5. Beszélgessünk nagyon-nagyon sokat!

A hazaút, a közös játék és a közös vacsorák, a lefekvés előtti pillanatok mind-mind tökéletesen alkalmas időpontok arra, hogy megosszuk egymással érzéseinket, gondolatainkat. Milyen napunk volt, milyen jó és rossz dolgok történtek, ezek milyen érzéseket váltottak ki belőlünk. Az élmények feldolgozása egy nagyon fontos lépés a láthatatlan belső feszültségek oldásában, és gyerekkorban elengedhetetlen feltétele a kiegyensúlyozott mindennapoknak. Egy-egy rossz élmény, belső sérülés esetén azzal is tudunk segíteni gyermekeinknek, ha saját életünkből hozunk példákat, mesélünk arról, hogy hasonló helyzetekben mi mit és hogyan éltünk meg, és közösen ötletelhetünk a legjobb megoldásokon. Mély beszélgetéseink erősítik a bizalmat, általuk gyermekeink tudják: mindig számíthatnak ránk.

6. Dicséret – de nem mindegy, hogyan!

Álszentség lenne azt mondani, hogy nem fordult még elő olyan, hogy igazán fel sem fogtuk, mit mondott gyermekünk, csak „odavágtunk” egy „rendben”-t vagy egy „ügyes vagy”-ot. Dolgozunk, küzdünk a mindennapi problémákkal, és bizony vannak rossz vagy kifejezetten nehéz napjaink. Ezért sajnos bármennyire is igyekszünk, néha nem úgy jön ki a lépés, nem tudunk annyira figyelmesek vagy motiválóak lenni. Az odavetett „ügyes vagy”-ot pedig gyermekeink azonnal megérzik, és egy rossz dicséret nemhogy nem éri el a célt, inkább negatív hatással jár. Ezért lehetőségeink szerint próbáljunk meg konkrétan, a befektetett erőfeszítéseket és energiákat dicsérve elismerni. És elismerésre méltó lehet egy közepes érdemjegy is, ha gyermekünk készült és tanult a dolgozatra, hiszen megtett minden tőle telhetőt a siker érdekében. Soha ne felejtsük el: gyermekünk önértékelésének megalapozásához mi vagyunk a kulcs!

Természetesen minden gyermekhez más és más utak vezetnek, és tucatnyi helyes változtatás, tipp és megoldás lehetséges még. Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy szülői szenzoraink mindig gyermekeinken legyenek, ismerjük fel azokat a helyzeteket, amikor cselekednünk kell, és igyekezzünk biztosítani számukra azt a kiegyensúlyozott környezetet, amelyben önmaguk lehetnek, és amelyben biztos lábakon, lelkesedéssel és tudásvággyal telve tekintenek a holnap felé.

A tanulás egy élethosszig tartó folyamat. Az első akadályt legyőztük, de úgy sejtem, lesz második kör is. Szívesen fogadom szülőtársaim bevált ötleteit, személyes tapasztalatait, saját történeteit!

Ajánljuk még:

Xanthippé-szindróma, ami a pokoli civakodás mögött állhat időskorban
Békés és csendes családanyák és családapák, magányos hatvanasok, magukat jól ellátó, társasági életet élő özvegyek, egyik-napról a másikra, váratlanul neurotikusan kezdenek viselkedni, veszekednek, kiabálnak, kiállhatatlanok lesznek, elsősorban azért, mert nem tartunk rendet, vagy még inkább azért, mert szerintük nem megfelelően tartjuk be ezt. Ami harminc-negyven évig jó volt, hirtelen rossz lesz, s rövid idő alatt azt vesszük észre, hogy már mindennel bajuk van. Mi történik ilyenkor, és mi az, hogy Xanthippé-szindróma, amelyre ilyenkor a szakember gondol? Összefoglalónk.