Nem kevesebbet, mint egy egész országot szeretne megmozdítani az a Magyar Kertörökség Alapítvány által szervezett, 12 alkalomból álló sorozat, ami minden hónapban más-más helyszínen mutatja meg egy-egy gyűjteményes- vagy történeti kert növényvilágát.
A Magyar Kertörökség Alapítványról
A Magyar Kertörökség Alapítvány vezető szerepet vállal a kertörökség fenntartásának és fenntarthatóságának kidolgozásában és támogatásában. Küldetésének tekinti, hogy növelje a történeti értékű kertek művészeti és természeti értékeinek megbecsültségét, illetve megóvásának társadalmi támogatottságát: ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet a kertörökség oktatására is.
Hazánkban csaknem kétezer olyan kert van, amit természeti, műemléki vagy kertépítészeti értékeik alapján jelentősnek ítélnek a szakemberek.
A Magyar Kertörökség Alapítvány szerint történeti és történeti értékű kertjeink azon túl, hogy természeti, művészeti, műemléki értékek együttes megtartó helyei, egyben kertkultúránk több száz éves örökségének őrzői is, ezért védelmük és fenntartásuk kiemelt jelentőségű.
Fotó: Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium Japánkertje – Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium
Növényismereti Ki Mit Tud?
A személyes jelenléttel zajló Növényismereti Ki Mit Tud? célja az idehaza is termeszthető és nevelhető növényekkel kapcsolatos ismeretek bővítése mind az amatőr, mind a profi kertbarátok és természetkedvelők számára. A program egyik különlegessége és egyben előnye az, hogy annak sem kell aggódnia, aki nem tud személyesen részt venni egy-egy távolabbi helyszín meglátogatásában, mert a versenynapokat követően a napi feladványokhoz kapcsolódóan egy nyílt, bárki számára elérhető, ismeretterjesztő előadásra is sor kerül az online térben.
Minden alkalommal 15-20 féle növényt mutatnak be az adott helyszín gyűjteményének különleges vagy jellegzetes taxonjaiból, azokra a növényekre helyezve a hangsúlyt, amelyek az adott időszakban nagy díszítő értékkel bírnak.
Ez azt jelenti, hogy aki az összes alkalmon részt vesz személyes vagy akár online formában, az nem kevesebb, mint 200 növényt ismerhet meg.
Fotó: 123RF
Az Alapítvány honlapján már elérhető az egész éves programterv a várható helyszínekkel, kertekkel és dátumokkal.
Olyan különleges helyszínekre is eljuthatunk, mint a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola Botanikus Kertje, a Kámoni Arborétum és Ökoturisztikai Központ vagy a Tiszakürti Arborétum.
Hazánk természeti kincseinek felfedezését ráadásul az előadásokon és terepbejárásokon túl a programhoz kapcsolódó verseny is izgalmasabbá teszi: a meglátogatott kertekben növényfelismerési vetélkedő kerül megrendezésre, aminek legsikeresebb megfejtőit hasznos és szép könyvnyereményekkel is jutalmazzák.
Minden versenyesemény során külön-külön díjazásban részesülnek a legjobbak (I-III. helyezett), a záró alkalom során pedig külön díjat kapnak azok, akik mind a 12 alkalmon részt vettek és eredményesen szerepeltek. A növényfelismerési verseny- és programsorozat záró eseményének helyszíne az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély parkja lesz, amely hazánk egyik különleges kertörökségi helyszíne, ráadásul 2023 nyarától a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány otthona és kutatóhelye is.
Fotó: 123RF
Aki szeretne részt venni ebben a különleges programsorozatban, az keresse a rendezvénysorozat szervezőjét és levezetőjét, Dr. Szabó Krisztinát a +36306451522-es telefonszámon vagy a dendrokimittud [at] gmail [dot] com illetve a krisztidendro [at] gmail [dot] com e-mail címek valamelyikén.
Ne feledjék: nem számít, hogy kezdő vagy profi, fialat vagy idős: a Magyar Kertörökség Alapítvány mindenkit szeretettel vár!
Ajánljuk még: