Aktív

Nem sikerült betartani az újévi fogadalmakat? Még nincs késő újrakezdeni!

Január elsején sok mindent elhatározhat az ember, ám sok esetben még a hónap végéig sem tartunk ki. Ez a „bukás” nem jelenti azonban azt, hogy fel kell adnunk, amit kitaláltunk!

Rendezettebb élet, több sport, több olvasás, egészségesebb étkezés, vagy éppen a régi klasszikus, hogy idén összejön az a fogyás – az év sokaknál különböző fogadalmakkal indul. A nagy elhatározásokat általában tettek követik, új rutinokat építünk a mindennapokba, amik velünk is maradnak egy ideig, ám ahogy telnek a hetek, egyre nehezebben tartjuk magunkat az új szokásokhoz. Mire beköszönt a február, talán már le is mondtunk a január elsején még olyan nagyon vágyott álmok eléréséről. 

Ne érezzük magunkat rosszul, ha nem sikerül elsőre betartani az újévi fogadalmakat, ugyanis korántsem vagyunk ezzel egyedül! Egy amerikai felmérés szerint az emberek 62 százaléka külső nyomás, és nem önmaga miatt tesz újévi fogadalmat, ami megnehezíti az elhatározások betartását, hiszen azok nem belülről, saját meggyőződésből fakadnak. A válaszadók 22 százaléka az első két-három hónapban szokta tartani magát az elhatározásához, 8 százalék pedig beismerte, hogy már az első hónap során gondjai vannak a fogadalmak megtartásával.

De ha valójában változni szeretnénk, a januári „bukás” nem kudarc, hanem egy fontos üzenet. 

Ha megfogadtunk valamit, de nem sikerült tartani,

ideje felülbírálni, mit és miért fogadtunk meg. Most ránézhetünk döntéseinkre, és választhatjuk azt, hogy másképpen folytatjuk!

Ehhez azonban mindenekelőtt magunkba kell nézni, és eldönteni, hogy valóban akarjuk azt, amit kitűztünk célként? Akarjuk annyira, hogy dolgozzunk, vagy éppen lemondjunk azért valamiről? Ha igen, akkor ideje felkutatni, milyen lépések vezetettek ahhoz, hogy januárban mégis beletört a bicskánk a feladatba?  

Amennyiben a célunk nem változott, felül kell bírálnunk önmagunkat, és el kell dönteni, nap nap után mit tehetünk a fogadalom megvalósításáért. Egy önmagunknak tett ígéret betartása – legyen szó hajnali jógáról vagy kevesebb telefonozással töltött időről – mindenképpen energiabefektetést igényel, hiszen ha nem lenne számunkra megterhelő az adott dolog, nem lenne kihívás kitartanunk mellette. Fontos azonban, hogy ne várjunk magunktól lehetetlent, legyen megvalósítható a cél, és tudjunk meghatározni olyan napi cselekedeteket, amik közelebb visznek ahhoz.

Például ha azt tűztük ki, hogy a nyári szezonra megszabadulunk tíz kilótól, de januárban csak magunkra szedtünk még kettőt kilót, akkor itt az ideje kitalálni, mely ponton tudunk a leghatékonyabban változtatni étkezésünkön (csodadiéták kizárva, azok tényleg nem működnek), és hogyan tudnánk többet mozogni. Segítségünkre lehet egy lépésszámláló is, amivel követhetjük, hogy hány kalóriát égettünk el, és ha aktívabb napunk volt, a séta akár ki is válthatja az izzasztó sportolást! Ha viszont ugyanezen fogadalom miatt január első felében túlhajtottuk magunkat, mert mindennap fél órát edzettünk, és mostanra elment a kedvünk az egésztől,

merjünk újrakezdeni: nem szégyen az, hogy az első választás nem volt az igazi!

Nem a feladás marad az egyetlen opció: kipróbálhatunk más sportágakat, kereshetünk társat az edzéshez, vagy akár felkutathatunk egy személyi edzőt is, aki segít elérni céljainkat. 

Működő praktikák

  • Legyen szó fogyókúráról vagy heti egy könyv elolvasásáról, pontrendszert vezethetünk be magunknak, amivel naponta vagy hetente pontozzuk a teljesítményünket, így ahogy telnek a hetek, láthatjuk, hogy mennyi időt és energiát fektettünk bele célunk elérésébe, ekképp a várható hatékonyságot is megjósolhatjuk. 
  • Az is megoldás lehet, ha egy bizonyos mennyiségű pénzösszeget gyűjtögetünk üvegbe egyfajta büntetésképpen. Például, ha edzőterembe járunk, és ezt a módszert követjük, az edzésre szánt összeget „elveszítjük”, ha elmegyünk sportolni, ha nem. 
  • Az is segíthet, ha elmondjuk pár barátunknak, hogy mi az újévi fogadalmunk. Ez sokakban növeli a kitartást, ugyanis elszámolhatóvá tesz bennünket az ilyen kijelentés. Ha a barátok tudják, mi a célunk, rákérdezhetnek, hogyan haladunk, és ki szeretne arról beszélni, hogy már rég elengedte az álmait?! Akkor már inkább ide nekünk a futócipőt!
  • Nem kell egyedül csinálnunk! Értessük meg a családunkkal, hogy miért van szükségünk a fogadalomra, a megvalósításhoz pedig keressünk partnereket. Együtt könnyebb!
  • Készíts tervet – és légy rugalmas! Minden sikeres projekt mögött van egy tervezettség, mert nem elég tudni, milyen irányba haladunk, jó látni a mérföldköveket és a kanyarokat is, amikre fel kell készülnünk. Akár fogynánk, akár fittebbek lennénk, akár elménket palléroznánk, jól jön egy terv, hogyan, milyen időkerettel csináljuk mindezt. Aztán jól jön a rugalmasság, hogy képesek legyünk a tervtől eltérő események dacára is kitartani célunk mellett.

Az ember sokféle változásra képes, hiszen hatalmas ereje van, de nem kell ellehetetlenítenünk az életünket egy-egy fogadalom miatt. Adjunk magunknak időt ahhoz, hogy kialakítsuk azt az új életmódot, amit az elhatározásunk megkövetel, és legyünk kitartóak – a következetesség mindig kifizetődik. 

Ajánljuk még: