Aktív

Ne félj a hidegtől: kényszerszünet helyett menj sportolni, csak öltözz rétegesen!

A hideg téli hónapok beköszöntével sokan érzik úgy, hogy ideje eltenni a sportfelszerelést egy időre. Nem feltétlenül a pihenés a cél, inkább csak az időjárás miatt döntenek a kényszerszünet mellett. Pedig a hidegben is lehet biztonságosan edzeni, íme néhány tipp, hogyan fogjatok hozzá!

Szeretem az őszi futásokat. Sokan nyáron érzik magukban az erőt és a késztetést, hogy végre a szabadban sportoljanak, nekem ebből a szempontból inkább az ősz és a tavasz a kedvencem. A nyári hónapokban már-már nem tudok olyan korán kelni, hogy megelőzzem a meleget, s bár későn sötétedik, alig győzöm kivárni, hogy végre enyhüljön a fülledt meleg. A friss őszi (és tavaszi) levegőn azonban kifejezetten jól esik a mozgás.

Nem mindegy azonban, hogy hogyan fogunk hozzá – az évszakhoz illő, réteges, meleg és kényelmes öltözet ugyanis a sportolásnál is fontos. Nyáron elég egy (a kiválasztott sportágnak megfelelő) rövid nadrág, egy könnyű trikó, és már indulhatunk is, az egyre hűvösebb időben azonban ennél alaposabban kell felkészülni. A sportboltokban szerencsére már könnyen beszerezhetőek a meleg, az enyhe vagy éppen a hideg időnek megfelelő öltözetek, de

korántsem elég, hogy megvásároljuk a vastagabb nadrágokat, pulóvereket, használni is tudni kell azokat.

Először is nem szabad alulbecsülni a hideget. Hiába húzunk fel egy hosszú (de vékony, nyári) futónadrágot, ha a kinti hőmérséklet öt fok körüli, az bizony már kevésnek bizonyulhat, érdemes egy vastagabb darabbal próbálkoznunk. Legyinthetnénk, hogy „nem kell nekünk a vastagabb holmi, sportolás közben úgyis kimelegedünk”, az izmaink és az izületeink (nálam ez a jobb térd) azonban előbb-utóbb jelezni fogják, hogy ők bizony már elbírnák a melegebb öltözéket.

Igaz ez a felső ruházatra is: a pólóra vegyük fel a hosszú ujjú pulóvert, de ne a legmelegebbet! Nulla fok fölött még nem kell úgy beöltözni, mintha a téli hidegben szeretnénk sportolni. A nulla fok alatti, téli sportolás esetében is fontos, hogy rétegesen, melegen öltözzünk fel, olyan speciális, sportolásra kifejlesztett ruhákba, amelyek jó nedvszívó tulajdonsággal rendelkeznek, ugyanakkor jól is szellőznek, mégis melegen tartanak bennünket. Ebben a hidegben már az aláöltözékeket is előkereshetjük a szekrény mélyéről, egy vékonyabb, hosszú ujjú termo póló a vastagabb pulcsi alatt jó melegen tarthat bennünket futás vagy bringázás közben.

Viszont túlöltözni sem érdemes, sőt, kifejezetten kellemetlen, ha túl melegen öltözünk fel – nem esik olyan jól a mozgás, hamar kimelegszünk, túlságosan izzadunk – bár szükség esetén, edzés közben levehetjük a fölösleges ruhadarabokat, de mivel ilyenkor könnyen megfázhatunk, amint megállunk, rögtön vegyük is vissza. 

Kísérletezzétek ki, hogy nektek milyen öltözék válik be.

Közben vegyétek figyelembe például azt, hogy ha váltott intenzitású edzést végeztek, amikor gyorsabb-lassabb szakaszok váltják egymást, fokozottabban ki lehettek téve a hidegnek és a megfázás lehetőségének, különösen a lassabb szakaszokban. Arra is érdemes gondolni, hogy a vékonyabb testalkatúaknak szükségük lehet plusz egy rétegre a többiekhez képest.

Nem szabad megfeledkezni a kiegészítőkről sem! Ilyenkor már túl vékony a nyári zokni, ráadásul én már lassan egy hónapja kesztyűben és sapkában futok esténként, télre van egy még melegebb sapkám, és a sálat is előkerestem. A leghidegebb hónapokban az is jól esik, ha az egész arcomat eltakarom (egy régi símaszkkal), a csípős hideg ugyanis elég kellemetlen. Főleg, ha még a szél is fúj!

Bárhol terveztek sportolni, sose feledkezzetek meg a biztonságotokról: az utcán vagy a parkban is mindig legyen rajtatok fényvisszaverő,

hogy lássanak benneteket a bringások és az autósok. Lassan már délután négy órakor elkezd sötétedni, s bár a sportruhákon általában van egy-egy fényvisszaverő csík (a nadrágokon és a pulóvereken is), ha sötétedés után sportolnátok, mindenképp szükségetek lehet az extra fényvisszaverő bokapántokra, karkötőkre.

Ahogy abbahagytátok az aktív sportolást, vegyetek fel egy plusz pulóvert, kabátot, terítsetek valamit a hátatokra, nehogy megfázzatok! És amint hazaértetek, vegyétek le az izzadságtól nedves ruhát és vegyetek fel szárazat. Pótoljátok az elvesztett folyadékot, igyatok vizet, vagy egy bögre meleg teát. De egy melegvizes zuhanyt is beiktathattok, hogy utána kényelmesen és illatosan élvezhessétek az este hátralévő részét. S ami még nagyon fontos: ha bármilyen alapbetegségetek van, esetleg csak biztosra szeretnétek menni, mindenképp kérjétek ki az orvosotok véleményét, hogy nyugodtan sportolhassatok a hideg idő ellenére is a szabadban.

Nyitókép: Diana Parkhouse 

Ajánljuk még: 

NYÁRON ESZÜNK, TÉLEN EDZÜNK!? – MIT MIKOR CSINÁLJUNK, HA JÓL AKARUNK KINÉZNI?
EZEKET VIDD MAGADDAL EGY TÉLI KIRUCCANÁSRA