Látva vagy vakon, sírva és nevetve: mozogni jó!

Aktív

Látva vagy vakon, sírva és nevetve: mozogni jó!

Amikor valaki megkérdez, mit sportolok, és én azt mondom, hoopdance-elek, általában visszakérdeznek, hogy az meg mi? Én pedig elmagyarázom, hogy hulahoppos tánc, amit szerintem mindenkinek ki kellene próbálnia. Nagy koncentrációt igényel, egész újszerű mozdulatok megszokását kívánja meg az embertől, miközben kellemesen visszarepít minket gyerekkorunk egyik elfeledett játékának emlékéhez. És nem is ez a legjobb benne.

Az én hulahopp-őrületem is a jól megszokott derékon pörgetéssel kezdődött, pontosabban az előrehozott érettségire való készülésemmel, és az ezzel egybeeső hirtelen fogyási vágyammal. Valamiért azt képzeltem, hogy a szalagavatón muszáj a lehető legbombasztikusabb formámat hoznom, ehhez pedig időben el kellett kezdenem mozogni valamit – ám nagyon nehezen találtam olyasmit, ami mellett nyugodtan tudtam tanulni. Végül kezembe akadt a gyerekkori karikám – de az is lehet, hogy még anyukámtól maradt rám –, és elkezdtem pörgetni. Az alapmozdulattal nem volt problémám, így hamar megszoktam, hogy felmondtam a tételeimet diktafonra, és karikázás közben ezeket hallgattam. Rögtön kevésbé éreztem idegesítőnek a saját hangomat.

Néhány héttel később arra is rájöttem, hogy zenével még szórakoztatóbb a dolog. Minél energikusabb ritmusokat hallgattam, annál jobban esett volna valami plusz mozgás, a derékon való karikapörgetés már nem tűnt elégségesnek. Közben elkezdtem utánaolvasgatni, van-e egyáltalán értelme ennek a mozgásformának a fogyásom szempontjából, és megtudtam, hogy kétféle karika létezik, az alakformálós meg a táncolós. Magyarországon ebben az időszakban még nem volt sok anyag a témában, így külföldi, leginkább francia oldalakon nézelődtem. Megrendeltem magamnak az első nehéz, alakformálónak mondott karikámat, majd a másodikat, sok fajtát teszteltem közülük és a mai napig buzgón pörgetem őket, de egyre jobban érdekelt, milyen a táncos irányzat. Eleinte Youtube-videókból próbáltam tanulni, ám látássérültként ezeket nem könnyű jól értelmezni, így elkezdtem utánajárni, mégis hol tudnék ilyesmit tanulni.

Az interneten barangolva találtam rá Márványi Annára, a Hoopdance Hungary Hulahopp Iskola megalapítójára és oktatójára. Akkoriban szabadtéri órákat tartott, sokat fantáziálgattam róla, hogy egyszer elmegyek hozzá, de

visszatartott a félsz, hogy azt mondja, amit annyi különféle edző korábban, hogy ez a vakos helyzet neki új, nem mer elvállalni. Inkább meg sem kerestem.

Fogyatékossággal élőként nem könnyű megtalálni azt a sportot, amiben kiteljesedhet az ember. Gyerekként nagyon szerettem volna táncolni, de nem vettek fel sehová, mivel egy csoportos óra keretében a tanárnak nincs lehetősége többet foglalkozni egyik résztvevővel, mint a másikkal, külön elmagyarázni a mozdulatokat, a helyes tartást. Magánban pedig nem találtunk tánctanárt, így első sportélményem a szertorna volt. A műkorcsolya is nagy vágyam volt, de hasonló okokból szintén nem sikerült elkezdenem.

Ma már számos lehetősége van a sportolni vágyó látássérülteknek, például a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS), velük jártam többek közt aerobikozni, falat mászni, jógázni és TRX-ezni, de egyikben sem maradtam meg. Náluk van lehetőség más sportokra is, mint a futás, a lovaglás, vagy éppen a tandemtúrázás.

A Suhanj! Alapítvány 2016-ban nyitotta meg Magyarország első integratív, akadálymentes edzőtermét, ahol fogyatékossággal élő és ép emberek együtt sportolnak, itt jártam spinningre, alakformáló edzésre és pilatesre, de nagyon-nagyon hiányzott az életemből valami táncos mozgásforma, valami kreatív, így újra meg újra megpróbálkoztam különböző tánctanárok különféle csoportjaiban, hátha bevesznek valahová, de mindig azt a választ adták, hogy túl sok plusz energiát igényelne a jelenlétem, így lassan elkezdtem beletörődni, hogy a pár év hastánc minden, amit ebből az érdeklődésből ki tudtam hozni. 

Aztán jött a hoopdance.

Hogy mi is az a hoopdance? 

Márványi Anna szerint egy olyan mozgásforma, ami valahol a zsonglőrködés és a tánc között helyezkedik el. A szokványos táncoktól különbözik abban, hogy nem elég a testünket használni, hanem mellette magával a hulahoppkarikával is a szokásos mozgásformáktól teljesen eltérő mozdulatokat kell végeznünk, pörgetjük a testünk különböző pontjain, dobáljuk, átlépjük, átugorjuk, gyakorlatilag táncolunk vele. Eltér a klasszikus cirkuszi mutatványoktól, és a ritmikus sportgimnasztikától is, ugyanis azok akrobatikus elemeket tartalmaznak és kritérium a hajlékonyság, viszont nem annyira jellemző a táncos mozgás, a test használata, vagyis sokszor csak pörgetik a karikát például álló spárgában. A hoopdance tehát szélesebb palettán mozog, mondhatni bármi belefér, amit egy hulahoppkarikával csinálni lehet.

Én ezt mind tudtam, mégsem mertem lépni. Közben lement az előrehozott érettségi, a szalagavató, majd az érettségi maradéka, eltöltöttem két és fél évet az egyetemen anélkül, hogy gondoltam volna a hoopdance-re. A tanulás közbeni karikázás persze maradt, de ennél messzebb nem merészkedtem.

Aztán harmadéves lettem, ilyen-olyan változások jöttek az életembe, és valamiért azt éreztem, változtatnom kell a sportolási szokásaimon, ki akartam próbálni valami újat, és egy hirtelen jött lelkesedéssel erősödve végül csak összeszedtem magam, és megírtam Annának azt a bizonyos levelet. Szinte azonnal válaszolt, és örömmel segített.

Be is jelentkeztem hozzá egy órára, és a Covid első hullámáig ott is maradtam. Nagyon lelkes voltam, és sokszor jobban is mentek az új mozdulatok, mint amire számítottam. Amit azon a néhány alkalmon tanultam, már elég volt ahhoz, hogy a karantén alatt is elszórakoztassam magam, majd amint újra felszabadultunk, visszamentem néhányszor, és még több dolgot tanultam. Olyan jókedvvel, olyan energikusan jöttem el minden óra után, hogy elhatároztam, soha többet nem hagyom abba.

Annától azóta megtudtam, ez a mozgásforma nem igényel semmilyen előképzettséget, és bár leginkább felnőtt nők választják ezt az edzésformát, fiúk is kipróbálják időről időre. És az én szerencsémre, még a látás sem feltétele a hulahoppkarikával való táncnak. 

Bárkinek jó szívvel ajánlom. Hogy miért? 10 okot felsorolok, a többi százért próbáljatok ki ti is egy edzést! 

1. Sosincs késő az elkezdéséhez.
2. A világon bármilyen zenére lehet csinálni.
3. Minden testrészt átmozgat.
4. Nem kell milliókat költeni rá.
5. Bárhol lehet csinálni, ahol van hozzá elég hely, akár szabadtéren is, ha jó az idő.
6. Itthon még viszonylag kevesen csinálják, így különleges dolognak számít, sokat lehet róla mesélni.
7. Nem kell megszabadulni a régi, pincében vagy garázsban várakozó karikáktól.
8. Úgy díszíted a karikádat, ahogy akarod, amíg a díszítés nem akadályozza a forgását.
9. Rengeteg fajta karika közt lehet választani, mindenki megtalálhatja a neki valót.
10. Ha összecsukhatót választasz, bárhová magaddal viheted, így akkor se kell lemondanod erről az addiktív tevékenységről, ha nyaralni mész.

Ajánljuk még:

Jóga kezdőknek: ezért, és így állj neki
Ízületi fájdalommal élve könnyű belekerülni egy olyan ördögi körbe, ahol a fájdalom miatt nem mozgunk. Ez ugyanakkor rossz hatással van az izmok és ízületek állapotára, így egy még erősebb fájdalom lehet az eredmény, amitől pedig még kevésbé lesz kedvünk mozogni... Ismerős?