Jár-e mindenkinek a siker? Szerintem igen. Jut-e belőle mindenkinek? Nem biztos

Az elmúlt négy évben, amióta az újságírás a hivatásom, több tucat nagyon érdekes, különleges, magas beosztású, ismert és kevésbé ismert emberrel volt szerencsém megismerkedni. Arra a kérdésre, hogy: „mit jelent az ön számára a siker?”, már sokféle választ kaptam. Úgy tapasztaltam, a siker definícióját olyan tényezők befolyásolták, mint a hovatartozás, az életkor, az adott hivatás vagy szakma, egy űzött sport vagy egy hobbi, a családi állapot, illetve az éppen aktuális anyagi helyzet. Mert a sikernek egy bizonyos szint felett ára van. Nem elég tenni érte és hinni benne, be is kell fektetni megtakarításainkat ahhoz, hogy elérjük a célunk. Ellenben a kudarccal, ami a legtöbb esetben a legváratlanabb időben és helyzetben talál meg bennünket... mert sikert a kudarc, a kudarcot pedig a siker követi. Mind a kettőt mindenki megtapasztalja legalább egyszer az életben. És ez nem véletlen, sőt: így van jól!

„A siker nem véletlen. Kemény munka, kitartás, tanulás, áldozat, de leginkább az öröm meglelése abban, amit csinálsz” –  áll egy piros képkeretbe szorított fehér papírlapon a mondat. A képet a legjobb barátnőmtől kaptam, amikor újságíró lettem. Mivel a komódomon áll, minden egyes reggel ébredés után, akarva, akaratlanul is vetek rá egy pillantást. Ez sem véletlen. Minden bizonnyal naponta tudatosítani szeretném önmagamban, hogy a mindenki által hajszolt sikerben csak akkor lesz részem, ha elszántan teszek érte. Ennek ellenére, tényleg nem tudnám pontosan megmondani azt, hogy számomra miben is rejlik a siker titka...

A fentebb sorolt alanyaim között akadt olyan, akinek az olimpiára való kijutás, a nyakában lógó érmek, három egészséges gyermek felnevelése, egy szuper feleség, egy klassz férj, egy jól megírt könyv, egy finoman elkészített hamburger, egy tökéletesre megfestett kép, egy időben befizetett csekk, egy jól elkapott pillanat a fényképezőgépével, egy kapósra megsütött, tálcányi sütemény, egy kisgyermek életének a megmentése, egy hibátlanra megtervezett és varrt ruha, egy időben leamputált láb vagy épp egy jól eljátszott szerep jelentette a sikert. És voltak olyanok is, akik mások mosolyában, örömében, szeretetében, hálaadásában, érintésében, gyógyulásában lelték meg mindezt.

És, hogy jár-e mindenkinek a siker? Szerintem igen. Jut-e belőle mindenkinek? Nem biztos.

Mert néha többet kell tenni érte, mint amit hajlandóak vagyunk.

Máskor pedig mindent megteszünk, mégsem vesszük észre, hogy az, amiben vagyunk, már siker lenne. Mert többre vágyunk, valami hatalmasra és csillogóra, és nem elégszünk meg a párperces örömmel, a mosollyal, a félszavakban érkező dicséretekkel. Egy jól elvégzett feladat után elmulasztjuk megélni az örömöt, kiélvezni a dicséretet – átsiklunk felette, pedig éppen azok az apró (vagy sokszor nem is olyan apró!) jelek tölthetnék el lelkünket boldogsággal, adhatnának lendületet. Sokszor ha sikerül is valami, nem vesszük észre, és fürdünk meg benne. Mert a bajt látjuk, ha csak arra figyelünk...

Mert a kudarcnak, a legapróbb kis formáit is azonnal képesek vagyunk felismerni, a magunkénak tudni. Mert bénának érezzük magunkat, ha nem sikerül megfordítani a sütőben a palacsintát, ha nem ötöst, hanem csak négyest kapunk egy vizsgára, vagy ha az adott munkanapon nem úgy teljesítünk, ahogyan általában szoktunk. Képesek vagyunk napokig, hetekig, sőt, van, hogy hónapokig rágódni a legkisebb és a nagyobb kudarcokon is.

Elvesztett munkahely, tönkrement párkapcsolat, egy rosszkor elejtett bántó mondat, amiért nem győzünk elégszer bocsánatot kérni... Időről időre megéljük a szégyent, a kudarcot, a megsemmisülést. És ha igazán elveszünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nincs belőle kiút. Pedig van. Mindenből van kiút. És a kiút előbb-utóbb sikerhez vezet. Élményekhez, emlékekhez, változásokhoz. Talán a siker kulcsa éppen ebben, a változásban rejlik?! 

Nyitókép: A. L./Unsplash.com