Emlékszem még régi vonatozásokra. Nagy termes kocsikban cibálták fel kockás zakós bácsik a kofferokat a csomagtartókra. Aztán szuszogva leültek, és a fedeles kosarakból előkerült mindenféle finomság, a vonatot hamarosan kolbász-, pecsenyezsír-, és rántott hús illata lengte be. Olykor némi kisüstivel és hagymafélével karöltve fogyott a sok finomság. Apám elővette a táskájából a mi kis sajtos zsömléinket. De ezt sosem ehettük meg, csak és kizárólag Dombóvár után. Fújtam is kívülről az állomások neveit, alig vártam, hogy odaérjünk és nekifoghassak az evésnek. Nem mintha éhen akartam volna halni, de amikor elindult a vonat, rendre megkordult a gyomrom.
Ez a régi kép jutott eszembe minap, amikor egy szép, színes albumot lapozgattam. A magyar szerző angol nyelvű könyve a magyar gasztronómiát mutatta be, csodás fotókkal és merőben szokatlan perspektívából. Nem csak a gulyásországot, nemzeti ételeinket, de olyan jellegzetességeket, mint a lángos meg a kukorica a strandon és a szalonnasütést, szabadtűzön. Benne van a Gundel, a Gerbeaud, a New York kávéház, a Hortobágy, a vargabéles, a lecsó meg a szódavíz is. És a vonaton evés.
A könyv szerint tipikus magyar sajátosság, a magyar mindig eszik, ha utazik. Mégpedig hazait. Rántott húsos zsömlét, kolbászos szendvicset, rétest és almás pitét.
Az illusztrációban ott a termosz, amiben tejeskávé vagy tea vár az utazó szomját oltani.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Ha már eszünk útközben – és miért ne tennénk –, az legalább legyen egészséges! Készüljünk fel előre az utazásra, tervezzük meg, mennyi ennivalóra lesz szükség; olyan ételt válasszunk, ami nem terheli meg a gyomrot, ami nem romlandó! Ez utóbbi főleg nyáridőn, hosszú úton lényeges, hiszen a romlott ételért nem csak kár, de ha megesszük, a nap további részében kellemetlenségekben lehet részünk.
Legyen az útravaló egészséges! Ha szendvicset készítünk, tegyünk bele salátalevelet, felszeletelt uborkát, retket, paprikát.
A paradicsom nem a legjobb választás, csöpöghet a leve, eláztatja a szendvicset, foltot hagyhat a ruhán. Gondoljunk mindenképp a napi fehérjebevitelre, például sajt, felvágott, rántott hús formájában. Hagymát, füstölt kolbászt, szalonnát, érett sajtokat sem a legjobb dolog az útravaló csomagba tenni, mert nagyon megszomjazunk tőlük. Ráadásul az útitársainknak sem lesz kellemes esetleg hosszú órákon át együtt utazni a minket belengő illatfelhővel.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Azt mindenki tudja tapasztalatból, mi az az étel, ami felfújja, attól mindenképpen tartózkodjunk! Az utazás alatt amúgy is könnyen képződnek gázok a mozgáshiány miatt, nem érdemes tetőzni a kellemetlenségeket.
Csomagoljunk gyümölcsöt, a legjobb megtisztítva, feldarabolva, dobozkába csomagolva. Lehet valami édes is, mert az ember arra rákívánkozik. Melegben a csoki elolvad, nem a legpraktikusabb. Nálunk az aszalt gyümölcsök és müzliszeletek váltak be.
A lányok pedig szeretik a salátalevelekbe csomagolt „szendvicseket”. Ebben nincs kenyér, semmi péksütemény, maguk tekerik bele a szép nagy salátalevelekbe a felvágott- és sajtszeleteket, kevés zöldségkrémmel megkenve.
Szorosan bebugyolálják, mint a töltött káposztát szokás, és mehet is a kis uzsonnás dobozba. Tökéletes harapnivaló, gluténmentesen. Innivalónak a víz a legpraktikusabb. Oltja a szomjat, és ha menet közben kilöttyen, kicsöppen, nincsen semmi baj.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Aki nem visz magával elemózsiát, azt könnyen elcsábítják a pályaudvari büfék. A minap az állomáson várakozva figyeltem meg, hogy míg a kijelző táblára tapadt tekintetünk, mikor, melyik vágányra érkezik meg a hőn várt vonatunk, a várakozók egyik lábukról a másikra álltak, aztán eloldalogtak a büféhez. Egy mutatós szendvicsért, de legalábbis két apró pogácsáért. A legtöbben azért egy-egy energiaitallal és egy tartalmas zacskóval a kezükben tértek vissza a bizonytalan idejű várakozáshoz.
„Ha késik a vonat, megnyugtat a szendvics”
– mondta alkalmi útitársam, miközben nagyot harapott a rántott csirkés- salátás zsömléjéből. Lehet benne valami igazság.
