Gombfoci: egy magyar találmány, amely megérdemelné, hogy újra divatba jöjjön

A múlt század elején főleg gyerekek játszottak gombfocit, és a nevéből is következtethetünk rá, hogy bizony eleinte valódi gombokból voltak a játékosok: nagyobb méretű kabát- és zakógombokból, amelyek hogy, hogy nem, néha eltűntek egyes ruhadarabokról, ha valaki vendégségbe ment gyerekes családhoz. A labdát kisebb méretű gombbal helyettesítették. Nem kellett más, mint két kis kapu, amit bármiből eszkábálhattak a focirajongók, egy marék simára csiszolt gomb, na meg egy kellőképpen sima, vízszintes asztal. A játék varázsa éppen az egyszerűségében rejlett.

Ahogy teltek az évek, a játékipar is meglátta az adódó lehetőséget, és szinte egyik napról a másikra elárasztották a gombfocikészletek a boltokat, trafikokat, postákat. Az első hivatalos készletek fából készültek, majd a gyártók átálltak műanyagra. A korongok idővel magukra öltötték a klubjaik vagy a nemzeti válogatottjuk mezszínét, végül a kiforrott változatban a csapatok játékosainak a fényképe és neve is felkerült a játékszerre. Egy csapásra hatalmas rajongótábora lett a játéknak a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt.

Bevallom, számomra elképzelhetetlen volt, hogy ilyen módon is lehet focizni, és egyesek ezt még élvezni is tudják. Aztán a férjem néhány éve elkezdett tanítgatni. Hamar eloszlottak a kételyeim, mivel saját szememmel láttam, hogy

a hintőporos asztalon valóban ott van a foci sava-borsa:

bedobás, szabadrúgás, tizenegyes, szöglet, félidő, virtuóz passzok, szédületes gólhelyzetek, gólok és védések.

 

Korhatár pedig nincs, hiszen nem kell hozzá más, mint kézügyesség és jó szemmérték. Egy ügyes kisiskolás némi gyakorlással lekörözheti akármelyik felnőttet. Sőt: érdemes is már gyerekkorban ismerkedni a játékkal, ugyanis az számos készséget fejleszt: javulhat általa a finommotorika, megtanulhat a kicsi összpontosítani, de kitartást, törekvést, pontosságot is tanít a játék.

Mármint a technika elsajátításán túl: a legtöbben körömmel pöckölik a korongokat, viszont a profik a vonalzóhoz hasonló nyomópálcára esküsznek, ugyanis ezzel pontosabban és erősebben lehet passzolni és lőni is.

Régen gombfoci, ma már szektorlabda. De miért is?

Eleinte asztali labdarúgás volt a gombfoci hivatalos neve, ám ezen változtatni kellett, mivel a csocsó angol nevében is ez szerepelt. A szektorlabda elnevezésre a hagyománytisztelet végett esett a választás: 1918-ban létezett Budapesten egy Szektor Klub nevű baráti kör. Ez a társaság alkotta meg a sportág legfontosabb szabályát, a passzolásra vonatkozó szektorszabályt.

 

A gombfociversenyzés legelső szabálykönyvét is Budapesten fogadták el 1958-ban, a belvárosi Kárpátia étteremben. Ez a sport jelenleg az egyetlen magyar eredetűnek elismert sportág. Az első klubokat és szövetségeket is Magyarországon jegyezték be, a világversenyeket a mai napig uraljuk. Horváth Imre, a Magyar Szektorlabda Szövetség elnöke szerint a magyarok azért jobbak más nemzeteknél ebben a sportágban, mert eleve szeretnek vetélkedni, amihez hozzátartozik a színes, kreatív, virtuóz stílus, ami korábban a labdarúgásban is megfigyelhető volt, amikor a grundfoci begyűrűzött a nagypályára.

Egészen elképesztő, milyen távlatokról beszélünk!

A szabálykönyvet, amit ma is használunk, 1964-ben alkották meg.

Hivatalosan 1989-ben vált sportággá a gombfociban gyökerező asztali labdarúgás, 1996-ban pedig megrendezésre került az első világbajnokság.

Ezeket az évszámokat elnézve magyarként nagyot dobban a szív. Bátran magunkénak érezhetjük, és büszkék lehetünk rá.
Mindenkit biztatok, hogy tartsuk életben és űzzük ezt a remek sportot. Barátokkal, családdal, nagyszülőkkel. Fantasztikus összekovácsoló ereje van. Nem is gondolnánk, hogy milyen örömet okoznánk nagyapáinknak azzal, ha egyszer beállítanánk kedvenc csapataik gombfoci változatával, hiszen manapság szinte bármelyik híres csapat készletét meg tudjuk vásárolni.

Ne hagyjuk, hogy a feledés homályába vesszen ez a csodás sport!

Fotók: Markolt Nina