A sors mindig jókor segített – egy cégvezető hobbipék napjai

A kaliforniai borvidéken található az a borászat, amely a Keresztapa trilógia rendezőjének nevét viseli. A névazonosság nem véletlen, Francis Ford Coppola alapította a Coppola Wineryt, ugyanis a családi legendárium szerint már a nagyapja is készített bort. A rendező több mint negyven éve vásárolta meg a birtokot a Napa völgyben. S hogy mindez miért érdekes számunkra? A kiváló minőségű, klasszikus kaliforniai stílusban készült borokat – nem csalás, nem ámítás – Magyarországon készült hordókban érlelik. A cég vezetőjével, Salamon Balázzsal beszélgettünk.

Balázs épp a Covid kezdetén került a céghez, amely a világ több mint 40 országába szállít hordót. A Trust Hungary Zrt. egyik tulajdonosa, Molnár László még ’56-ban vándorolt ki Amerikába és kezdett ott sikeres vállalkozásokba. Aztán úgy gondolta, itthon is szeretne létrehozni valami maradandót. „Volt náluk egy váltás, és itt Baranyában kerestek egy vezetőt. Egy véletlennek köszönhetően megtaláltak engem; Molnár László és a fia, James felvette velem a kapcsolatot 2019-ben. Nem kapkodtuk el. Én stabil állásban, felsővezetői szinten dolgoztam máshol, nem volt presszió a váltás. Ugyanakkor egy ideje már gondolkodtam rajta, szerettem volna valami mást csinálni, így megvolt a motiváció. Többször találkoztunk, nagyon izgalmasnak találtam a feladatot, egyre csiszoltuk az elképzeléseket, megismertük egymást. Hogy miért engem választottak? Talán azért, mert hittek abban, hogy tudok olyan irányú változást hozni a céghez, amit ők szeretnének” – fogalmaz Balázs.

A munkát végül elvállalta, és a cégvezetés mellett az elmúlt egy évben beleásta magát a hordókészítés rejtelmeibe is. Fontosnak látta ezt, mert ahogy ő mondja: „ha nem értek valamihez, nem is tudom irányítani. Ha tárgyalni akarok, előbb-utóbb értenem kell ahhoz, amivel a cég foglalkozik. Az embert sokféleképpen elfogadhatják vezetőként, én igyekszem jelen lenni minden területen, hogy a termelésben és az adminisztrációban is eligazodjak. Figyelem és tanulom a folyamatokat, így jobban tudok működni”.

Balázs szerint évek kellenek ahhoz, hogy az ember megismerje az alapanyagot, a technológiát, ő most mégis pontról pontra, teljes részletességgel sorolja, hogy is készülnek a hordók. Szerényen hozzáteszi: sok minden van, amit még meg kell tanulnia.

Hogyan is néz ki a mai hordókészítés?

„Fenntartható erdőgazdálkodást folytató cégektől vásároljuk az alapanyagot. Még a kivágás évében feldolgozzuk, majd két-három évet pihentetjük, érleljük őket. Nap szárítja, eső mossa a fát, hogy a benne található nem kívánatos összetevők kimosódjanak belőle. Aztán donga készül belőle, speciálisan gyalulják, hiszen úgy kell összeállítani hogy a kész hordó ne eresszen. Aztán összeállítják, kitüzelik, majd pörkölik, ez adja meg azt a pörkölési szintet – light, medium, medium plus, heavy –, ami aztán a bornak is átadja a különleges ízeket.”

Ezeket a folyamatokat nekem is alkalmam nyílt megnézni, merthogy Balázs a jó gazda gondosságával és lelkesedésével végigvezetett az üzemen, hogy a lehető legtöbbet megtudjak a termékeikről. Abban a teremben, ahol a hordóra lézer gravírozással készítik a feliratokat, láttam meg a Coppola feliratot, így derült ki, hogy oda is szállítanak hordókat. Balázs nagyon büszke rá, hogy itt dolgozhat, hosszan beszél a tulajdonosokról, a munkatársakról, partnerekről, lojalitásról. Vannak olyan alapvetései, amelyek nélkül nem tudna egy-egy szervezetet vezetni. „Fontos, hogy lojális legyek ahhoz a szervezethez, amelyhez tartozom. Minden nap tartogat meglepetéseket, nem mindig pozitívokat, mégis fontos, hogy optimista legyek, nyitott és nyílt a munkatársak és a vezetők felé is. Fontos a jó kommunikáció, a hatóságokkal éppúgy meg kell találnom a hangot, mint az általam nagyon szeretett munkatársakkal is.”

Balázs azt mondja, a vezetési stílusán nem változtatott, bár a tevékenység teljesen más, mint a korábbi munkáiban. „Az alapvető irányok ugyanazok, a hozzáértést meg kell szerezni mindenhol, jól kell kommunikálni, minden helyzetben fel kell ismerni a prioritásokat, akár egyéni vállalkozást, akár nagy céget vezetsz.

Fontos, hogy a csapatot hogyan lehet egyben tartani, mert a cég az itt dolgozókból áll, én a kormányt fogom.

Bármit is csinálok vezetőként, az nem rólam szól, nem én vagyok a cég, hanem minden egyes itt dolgozó munkatárs. Az eseményeket, magát a működést irányítani kell, méghozzá közelről, napi szinten. Aztán amikor már nagyon jól működik, van egy jó középvezetői csapat, akkor egy kicsit távolabbról lehet irányítani.”

Balázs életútja nagyon színes, számos lehetőség megtalálta, mindig a megfelelő pillanatban, ő pedig megragadta az alkalmat. Azt mondja, a sors-segítségek mindig akkor érkeztek, amikor nyitott volt rájuk. Mindig minden munkája érdekelte. „Épp csak akasztott ember nem voltam. Amikor bringáztam, egy bicikliboltba mentem dolgozni, bringákat értékesítettem, szereltem, és rengeteg emberrel találkoztam. De voltam háromműszakos gépbeállító melós is. Az egyik nagyon emlékezetes munkám a színház volt, ahová 20 évesen kerültem. Az újságot lapozgattam, világosítót kerestek. Közöm nem volt a villanyszereléshez, és egyszer csak világosító lettem a színházban. Imádtam, megszerettem a klasszikus zenét, a balettet, sokszor mentünk vendégjátékra, másztam a zsinórpadláson, beállítottam a fényeket, végigfejlámpáztam a darabokat. A Mágnás Miskát például 132-szer láttam elejétől a végéig, a Sybillt kívülről tudom a mai napig.”

Aztán jöttek a „fehérgalléros” munkák. Volt humánpolitikai munkatárs és adóellenőr is. Utóbbinál „annyira kifejlődött az emberismeretem, hogy ha valaki felhívott, már a hangsúlyból  tudtam, hogy hazudik, kialakult bennem egyfajta érzékenység a testbeszédre.” Aztán jött a területfejlesztés, pályázati ellenőrként négy megyét járt be régiós irodavezetőként, majd néhány kitérő után a Siklósi Járási Hivatal vezetője lett.

De nem csak a szakmai élete színes. Mindig volt valamilyen hobbija, éveken át bonsai fácskákat nevelt sérült facsemetékből. Hosszú évek óta horgászik, szinte minden barátja nagy pecás, évekig fotózott, fotópályázatokon is részt vett. Friss hobbija a vadászat, azt mondja, ebben az a legjobb, hogy kiváló emberekkel, jó társaságban, a természetben tölthet időt.

 

És lassan 10 éve hobbipék: kenyérsütéssel kezdte. „Ahogy az időm engedi, kenyeret sütök a családnak. Ilyenkor általában négyet sütök egyszerre, kettőt a családon belül eszünk meg, a másik kettő barátokhoz kerül. Legjobban a saját ötletem alapján készült kiflit szeretem, érzésre teszem bele a hozzávalókat, tejjel, vízzel készült puha kifli. Mielőtt felcsavarom, lekenem kicsit vajjal, és le lehet bontani, mint a régi kifliket. A kovászos kenyér a kenyerek Ferrarija, liszt, só és víz kell hozzá, hosszadalmasan készül, 24 órán át kel. A mi szájízünk szerinti ízpárosításokat keresem, a sós tésztáknál például az aszalt szilvát, az olívát és a diót szívesen használom. Szívesen kísérletezem, egyszer-kétszer kiváló rugelah-t ettem Pesten a Wesselényi utcában, most ezzel kísérletezgetek. A gyerekek kedvéért szívesen sütök kalácsot, kakaós csigát hétvégente.”

A családi élet akkumulátor számára, vallja: sokkal nehezebb lenne, ha nem lenne ilyen megnyugtató háttér mögötte. Mint mondja, nyitott a környezetére és a világra, ezért találták meg a lehetőségek. „Igyekszem megragadni az alkalmat és a pillanatot, akár a hétköznapokban, akár egy vadászlesen, vagy a belvárosban egy ital mellett, mindig így éltem az életemet, meg is láttam és meg is találtak ezek a lehetőségek, nem sodródom. Tulajdonképpen flow-ban vagyok. Úgy gondolom, akkor is eltelnek a napok, ha takaréklángon él valaki, én igyekszem minden napból kihozni valami jót. Ugyanakkor odafigyelek a nálam bölcsebb, okosabb emberekre, az ő tanácsaik, gondolataik tovább gazdagítják az életemet.”