Az élet feletti kontroll érzete – Milyen emberré válhatsz a hosszútávfutástól?

A hosszútávfutás megterhelő sport, amely nemcsak magas szintű fizikai erőnlétet, hanem sziklaszilárd belső erőt is igényel. Bár amatőr futóként az igazi hosszútávoktól jómagam is messze állok, azt az állapotot ismerem, amikor olyan távot teljesítek, amit előtte soha. A fizikai erőnlét is fontos, hiszen a szervezetnek készen kell állnia egy-egy ilyen megmérettetésre, de sokszor a kitartás még szükségesebb. Főleg akkor, amikor egyéb nehezítő tényező is fennáll, akár rossz idő, gyomorpanaszok vagy bármi más formájában – a hosszú távon akármi előfordulhat, amin sokszor mentálisan kell felülkerekedni. Hogyan hatnak ezek a tapasztalatok azokra, akik bele-belekóstolnak a hosszútávfutásba?

Először is érdemes tisztázni, mi számít hosszúnak a futásban. Személy szerint azt mondanám, ez is nézőpont kérdése, hiszen volt idő, amikor még az egy kilométer is nagyon hosszúnak számított. Hivatalosan a klasszikus atlétikai országúti futásban az ötezer méteres, a tízezer méteres és a maratoni távot nevezik hosszútávú versenyszámnak. Ha a hobbifutók szempontjából nézzük, akkor sokan a 10 kilométer feletti távot tekintik igazán hosszúnak.

Hogyan lett az emberből hosszútávfutó?

Daniel Lieberman, a Harvard Egyetem professzora sok vizsgálatot folytatott arról, hogy az ember hogyan fejlesztette ki hosszútávfutó képességeit az evolúció során. Egyik legfontosabb megállapítása az, hogy a test verejtékezésen keresztüli hőszabályozása fontos szerepet játszott a nagy távok teljesítéséhez szükséges alkalmazkodásban: a főemlősök közül állóképességi futásra csakis az ember képes mind hideg, mind meleg időben.

A kitartó futás eredményesebb vadászatot jelentett az őskori ember számára.

A kutató szerint az emberi láb és lábszár anatómiája szintén a hosszabb távok lefutásához való alkalmazkodást mutatja.

Hogyan hat a hosszútávfutás a mentális állapotunkra?

Az utóbbi években a kutatások elkezdtek azzal is foglalkozni, hogy ez az elmére, illetve milyen mentális háttérrel kell rendelkezniük, hogy egyáltalán képesek legyenek leküzdeni a monotonitást és a fizikai fájdalmat. Az eredmények szerint az állóképességi edzés, mint amilyen a futás is, összefüggésbe hozható bizonyos agyi vegyi anyagok, például az endokannabinoidok szintjének változásával, amelyek részt vesznek a hangulat és a fájdalom szabályozásában. Nem véletlenül önt el bennünket jó érzés egy-egy hosszabb futás közben, ilyenkor úgy érezzük, hogy a világ végéig el tudnánk menni. Ez csökkentheti a depresszió és a szorongás tüneteit, illetve javíthatja a hangulatot.

Úgy tűnik, hogy a hosszútávfutás valamilyen szinten az ember személyiségét is megváltoztathatja, különösen az önbecsülés és az önbizalom területén. A hosszútávfutásban való rendszeres részvétel

összefüggésbe hozható az élet feletti nagyobb kontroll érzésével.

Ezt magam is tudom igazolni, különösképpen a pandémia ideje alatt segített a futás: úgy éreztem, legalább az edzéseim felől szabadon dönthetek.

Egy 2020-ban közzétett tanulmány azt állapította meg, hogy a rendszeres állóképességi futás pozitívan hathat a pszichológiai ellenálló képességre, a rezilienciára. Segíthet az előremutató gondolkodásmód kialakításában, amelynek során a kihívásokat és a kudarcokat a tanulás és a fejlődés lehetőségeként fogjuk fel. Ez a szemléletmód hozzájárulhat, hogy rugalmasabbak legyünk, amikor nehéz helyzettel kell szembenéznünk, illetve hatékonyabban birkózzunk meg a bennünket ért stresszel.

Milyen mentális erő szükséges a hosszútávfutáshoz?

Azt már tudjuk, mit ad nekünk az állóképességi futás, ha kitartóan és rendszeresen végezzük. Van azonban a hosszútávfutóknak is egy olyan csoportja, akik minden határon túlmennek, és minimum maratoni táv feletti, akár 100 kilométernél is hosszabb ultratávokat teljesítenek.

Nem kell ecsetelnünk, hogy ez mekkora terhelést ró fizikailag a szervezetre, ám van egy még fontosabb tényező, ami nélkül nem tudnának így teljesíteni: a mentális erő. Az ultrafutóknak olyan megküzdő stratégiákkal kell rendelkezniük, amelyekkel hatékony választ tudnak adni az őket érő állandó stresszhatásokra.

Vajon hogyan tesznek szert ilyen képességekre? A hosszú évek kitartó munkája alatt fejlődik ki bennük valami, ami az átlagemberben rejtve marad?

Egy kutatócsoport ultrafutók és nem futók csoportját vizsgálta, hogy választ kapjon erre a kérdésre. Kérdőívek segítségével vizsgálták az ultrafutók rezilienciáját, személyiségjegyeit, érzelemszabályozási képességeit, valamint a negatív érzelmi ingerekre adott válaszokat. Az önbevalláson, illetve a fiziológiai reakciókon alapuló válaszokat aztán összehasonlították a nem futókkal. 

A vizsgálatot ismertető tanulmány szerint az ultramaratonfutók magasabb pontszámot értek el a motiváció, az önbecsülés és az érzelmi szabályozás mérése terén, mint a nem futók. A lelki állóképességük jobb, és ha kell, nagyobb valószínűséggel keretezik át pozitív módon a történteket. Ez azt jelenti, hogy képesek felülemelkedni az eseményeken, és kívülről szemlélni azt. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy fiziológiailag is kevésbé reagálnak a negatív érzelmi ingerekre, vagyis kevésbé hatnak rájuk az élet hozta nehézségek.

Az ultrásokat általában rendkívül célorientált embereknek ismerjük, akik sziklaszilárd önfegyelemmel, kitartással és hatékony megküzdési stratégiákkal rendelkeznek.

A hosszútávfutás tehát jó dolog, még akkor is, ha a hosszú mindenkinek mást jelent. Ha kitartóan és eltökélten gyűrjük a kilométereket, előbb-utóbb bennünk is kialakulhatnak azok a vonások, amelyek ellenállóbbá tesznek az élet egyéb területein is. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy mindenki más fizikai és lelki adottságokkal rendelkezik, ezért a terhelést is ennek megfelelően kell meghatározni. A mentális egészségügyi problémákkal küzdőknek pedig érdemes a kezelőorvosukkal konzultálni, mielőtt elkezdenék a futóedzéseket.