Volt egyszer egy Mexikó, aki annyi mindent tanított nekem

ZónánTúl

Volt egyszer egy Mexikó, aki annyi mindent tanított nekem

Mexikóról kettős kép élt a fejemben. A mozifilmekben, amiket láttam, vagy drogbárók csapnak össze, vagy elrabolják az embereket, vagy valami mocskos üzlet miatt menekülnek ide a főszereplők. Másrészről ott voltak a tévésorozatok Acapulcoval és több kilométeres hófehér strandjaival, ahol gazdag amerikai turisták múlatják az időt sombreróban, tequila-koktélt szürcsölve. Vajon tényleg ez a két véglet létezik Mexikóban? A jó és a rossz?

Sztereotípiáknak való bedőlés helyett inkább úgy döntöttem, nyakamba veszem az Atlanti-óceánt, és meg sem állok Mexikóig, hogy magam járjak a dolgok végére. Bár két hét alatt a 2 millió négyzetkilométernyi ország minden csücskébe nem jutottam el, de így is annyi impulzus ért, amelyekből még hónapokig fogok itthon töltekezni. Lássuk hát, mit tanított nekem Mexikó, ami messze túlmutat a fenti két végleten:

Hogy a legkilátástalanabb helyzetből is van felfelé. Frida Kahlo életútja sokak számára ismerős lehet. Hatévesen gyermekbénulás miatt az egyik lába megrövidült, majd 18 évesen egy villamosbalesetben szó szerint felnyársalta egy oszlop, ami miatt örök életére félnyomorék maradt. Elkezdett festeni, a többi pedig már történelem. Frida mexikóvárosi házában nagyon éreztem ezt az erős életszeretetet, még a berendezési tárgyain keresztül is.

Hogy egy barlang is lehet gyönyörű. Sosem gondoltam volna, hogy különösebb érdeklődést fogok mutatni a kövek iránt. Ám Mexikóban járva ezt a vélekedésemet felül kellett bírálnom. Búvárként merülni a maják egykori szent helyein, a cenote barlangokban, sokak álma. Szerencsés vagyok, hogy ez teljesült, hiszen a víz alatti, több méteres cseppkövek és a felszínről érkező napsugarak látványa tényleg eszement élmény volt.

 
Cenote barlang belülről (Szombati Orsolya, @traveladdict.hu)

Hogy csípős ételekben a mexikóiak nem ismernek tréfát. Én azt hittem, bírom az erőset. Borsodi lányként Erős Pistán nevelkedtem, ami a vasárnapi húslevesek elengedhetetlen kelléke volt.

Nos, a hitem akkor rendült meg, amikor az első tacóba beleharaptam.

Tüzet okádtam tőle, pedig épp hogy csak meg-meglöttyintettem a kihozott szószokkal. Mexikóban kis túlzással még a fagyi is csíp, úgyhogy nagyon óvatosan kóstolgassunk csak, és nem Durrbele Bumm módjára, mint én.

 
Csirkés fajita quacamole szósszal és babpürével (Szombati Orsolya, @traveladdict.hu)

Hogy vannak olyan helyek, amikhez nem kell filter. Nem mintha filterezném az utazós képeimet Instán, de Mexikóban tényleg rengeteg képeslapra emlékeztető hely van. Tulum partjainál a víz színe olyan, mintha az ég belefolyt volna a tengerbe. Chichen Itzában pedig a piramisok körül olyan zöld fű nő, amit az alpesi tehenek is megirigyelhetnek.  

Hogy nem kell attól félni, amit nem ismerünk. Amikor átrepültünk Mexikóvárosba, mindenféle óvintézkedésekkel láttak el minket. Ne sétáljunk egyedül, este pedig egyáltalán ne is sétáljunk sehol, mert rossz a közbiztonság. Hogy mennyire voltam vakmerő, amikor este mégis végigsétáltam egyedül a belváros utcáin, azt nem tudom.

Én az 5 napos ottlétem alatt semmi olyan dolgot nem tapasztaltam, ami miatt félni kellene Mexikóvárostól, mint a tűztől.

Nyilván az ember ne tegye ki magát közszemlére, hogy talpig aranyban lófrál az utcán, de szerintem sokkal rosszabb a város megítélése, mint a valós helyzet. Ne dőljünk be automatikusan a negatív híreszteléseknek. Az emberek szeretnek túlozni, mi, magyarok pedig különösen hajlamosak vagyunk erre.

 
Mexikóváros csempéi (Szombati Orsolya, @traveladdict.hu)

Hogy a halált ünnepelni is lehet. Ez már rögtön a megérkezés napján világossá vált számomra. Lépten-nyomon koponyákba és csontvázakba botlott az ember, de minden formában, amit csak el lehet képzelni. A mexikóiaknál a koponya nem a halált szimbolizálja. Náluk halottak napján a szomorúságot ünnep váltja fel, amikor a szeretteikre emlékezve zenélnek, lakomát csapnak és vigadnak. Nem sírva.

 
Teotihuacán és a holtak útja (Szombati Orsolya, @traveladdict.hu)

Hogy vigyázzunk kulturális és történelmi örökségünkre. A maja városok a mexikói utazásom egyik csúcspontját jelentették. A többezer éves piramisok és épületek mind-mind egy eltűnt civilizációról és a múltról meséltek. Bár sok volt a turista, jó volt látni, hogy az épületek körbe vannak kerítve. Vigyáznak rájuk, hogy ne tegyen bennük kárt senki. És ez nagyon szimpatikus volt számomra, hiszen így van esély arra, hogy a múlt egy darabkáját felelősségteljesen átmentsük a jövő generációi számára.

 
X
Már követem az oldalt