Ez a mosoly még – ne sértődjön meg senki – a birkaszellemből adódik, a gondolkodás nélküli válaszreakcióból, egy állítás kérdések nélküli megítéléséből, az ösztönös reakcióból, ami az általánoshoz, a nyájhoz csatol minket, hiszen mi ettől vagyunk normálisak, a különcök pedig ettől lesznek kívülállók. Szóval érdemes lehet mégis a mélyére ásni e kérdésnek, hátha találunk ott valami olyasmit, ami kulturálisan ősidőktől fogva a miénk és mégsem kizáró erejű, hanem talán éppen egy elfeledett kötelék, mely összekapcsol bennünket.
Ha az országban járva megkérdezzük az utca emberét, hogy tudna-e mondani egy őshonos juhfajtát, némi gondolkodás után azt felelné: „Hogyne, a hortobágyi racka birkát”. A választ a mai kor szülöttétől el kell fogadnunk, ugyanis alig akad olyan állatfajtánk, amely annyit szenvedett volna a tudatos és tudatlanságból eredő félremagyarázásoktól, mint a magyar juh. Az egykori viccre gondolva kijelenthetjük, hogy a válasz helyes, de némi módosításra szorul: nem hortobágyi, nem racka és még csak nem is birka.
A magyar juh jelenleg hivatalos megnevezése Hortobágyi racka (Ovis aries strepsiceros Hortobagyensis). Noha e névadást Hankó Bélának tulajdonítják, az általa lejegyzett latin név annyit tesz, mint hosszúgyapjas hortobágyi juh. A racka elnevezés a magyar juhval kapcsolatban az 1900-as évek első felében kezdett elterjedni, kifejezetten a szakmai környezetben, elsősorban a mezőgazdasági szakoktatás keretein belül. A tudatos fogalomhasználatnak azonban nem nyelvészeti, sokkal inkább politikai és történeti okai vannak. A köznyelvben és a pásztorok körében még az 1900-as évek második felében is idegenül csengett, ismeretlen volt ez a fajtamegnevezés.
A rackát a juhászok sosem hívták rackának, egyszerűen csak így: magyar juh.
A birka kifejezést használták mindenféle más juhfajtára. Azaz birka minden, ami nem a magyar vagy erdélyi juh (ma ismert nevén gyimesi racka). Tehát a birka jelzőt főleg a merinó fajtájú juhokra alkalmazták 18. század végétől kezdődően, mikor is nyugatról nagyobb nyájakat telepítettek be a hazai uradalmakba. Ezek a jószágok az addigi hagyományos gazdálkodáshoz képest egészen másféle tartásmódot igényeltek, ám cserébe az adott korban sokkal nagyobb profitot jelentettek a piacon, az akkor igen értékes gyapjuk miatt. A kor gazdaságpolitikája okán a XX. század elejére a birkák szinte teljesen kiszorították az őshonos magyar juhot, ám az ennek ellenére fennmaradt mind a mai napig.
Nemcsak az állatfajták, hanem a hozzájuk kötődő emberek megnevezésében is jelen van ez a kettősség. A hagyományunk mélyebb rétegeiből jön a juhász, aki nem csak identitásában különbözött markánsan a birkapásztortól, hanem társadalmi és vagyoni helyzetében is.
Közkedvelt a magyar pásztort önérzetes és rátarti módon ábrázolni, aki nem alacsonyodik le a birkapásztorhoz.
Pedig a különbség nem ebben rejlik. A különbség épp az, ami a juh és a birka között van.
Az előbbinek több ezer éves múltja és kultúrtörténeti jelentősége és környezetfenntartás szempontból kulcsszerepe van, az utóbbinak főleg gazdasági haszna. Bizonyított tény, hogy a magyar juh szinte változatlan formában maradt fenn az időszámításunk előtti 4. évezredtől. Minden tulajdonsága arra utal, hogy nem csupán gazdasági értéke volt számunkra, hanem eszmei is. Ezek a jószágok a legutóbbi időkig ellenállók voltak a Kárpát-medencei betegségekkel szemben. Jelzem, hogy csak a legutóbbi időkig, ugyanis egyelőre ők is védtelennek tűnnek a globalizációval terjedő, távoli területekről érkező állatbetegségekkel szemben.
Na, de akkor mi a különbség?
Az, hogy a birkát a kizárólagos gazdasági haszon miatt tenyésztik a mai napig. A birka életkörülményeit a rendszer határozza meg, és a rendszer egyetlen célja a profit. Folyamatosan kutatják, hogy milyen táplálékra, milyen étrendkiegészítőkre, gyógyszerekre van szükségük, milyen istállóra és tartástechnológiára. Vizsgáltak életfeltételeinek keretei, a „tól-ig”-ok: milyen körülmények között, mire képes.
A birkák egy zárt rendszerben élnek, amely úgy van kialakítva, hogy a profitból mindenki részesedjen.
Nem elsősorban a gazda, hanem a kutatók, a fejlesztők a gyártók és a forgalmazók is. És akkor még a kereskedelemig el sem jutottunk. Ez a birkavilág, aminek profitjából mindenki kér egy kicsit.
Hogy milyen a juhok világa? Nos, ők egyszerűen nem viselik el ezt a zárt rendszert, ha ilyesmibe kényszerítik őket, előbb-utóbb olyan magas fokú lesz az elhullás, hogy tönkremegy a nyáj és a gazda is. Ők nyitott rendszerben élnek.
A juhoknak meg kell adni az évezredes szabadságot, az egész éves természetes legelőt és a természet ritmusát követő bánásmódot.
Állandó figyelmet és törődést igényelnek, de nem a tőlük mindent „jobban tudó” emberre van szükségük, hanem a szeretettel figyelő gazda jelenlétére, aki a szabadságuknak a kereteit biztosítja.
Nos, ez a különbség. A birkák eltartják azt a zárt rendszert, ami őket csupán gazdaságfenntartó eszközként kezeli, és már nem is maradnának életben e rendszer nélkül, mert az emberi túlszabályozás következtében teljesen elidegenedtek egykori, természetes életmódjuktól.
A juhok azonban egy jó gazda mellett rendben tartanak egy adott földterületet, hatásukra olyan növény – és állattársulások jönnek létre vagy maradnak fenn, melyek az élővilág egésze szempontjából is hasznosak. A juhok és a jó gazda együttéléséből az élővilág egésze profitál, ám ez a haszon látszólag nem forintosítható, nem tudja egyetlen érintett szakma sem elkönyvelni. Hogy mégis melyik haszon a fontosabb, az, ami emberek, cégek zsebét tömi, vagy amelyik az ökoszisztémát gyarapítja, majd a következő huszonöt-ötven év megmutatja. Remélem, akkor is lesz még hová visszanyúlni, ha úgy hozza a szükség, marad még juh a birkák között.
Fotók: Földi Ádám / Faluhely Major
Ajánljuk még:
Időutazásom dédszüleink világába
A kétszáz fős falu kincse – Ezért (is) látogass Zalátára!
Vidéki sanzon: januári disznóvágás pesti szereplőkkel
