Spontán utazás ottalvás nélkül – Avagy miért jó 10 óra városnézésért elutazni külföldre?

ZónánTúl

Spontán utazás ottalvás nélkül – Avagy miért jó 10 óra városnézésért elutazni külföldre?

Tegnap fogtuk magunkat a párommal, és elindultunk Brnóba hajnalban, este pedig már ismét itthon hajtottuk nyugovóra a fejünket. Hiába csak pár óra erejéig szálltunk ki a mókuskerékből, úgy feltöltött minket, hogy biztosan csinálunk még hasonlót a jövőben. Mivel épp most költözködtünk, nem terveztünk „rendes” nyaralást, autó híján pedig olyan célpontot kellett kinéznünk, ahová vonattal is eljuthatunk. Elmondom nektek, miért éri meg szerintem egy ilyen rövidke külföldi út – azoknak, akik hasonló cipőben járnak, és mindenki másnak is!

 

Az egész úgy indult, hogy 3 napja épp kényelmesen megebédeltünk (mindketten itthonról dolgozunk), amikor életem párja azzal állt elém, hogy őneki most rögtön éghajlatváltozásra van ahhoz szüksége, hogy ne bolonduljon meg, pont egy óra múlva megy egy busz Prágába, azonnal dobáljam be a cuccaimat a táskába, 14,5 perc múlva legkésőbb indulunk. Hajnal 2-re odaérünk, majd lesz valami éjjel, másnap meg estefelé jön egy busz vissza, szintén hajnal 2-re haza is érünk. Annyira határozott volt, hogy gondolkodás nélkül bedobáltam pár fontos cuccot, kiraktam egy mázsa szárazeledelt a macskáknak, és már vettem is a sportcipőmet. Halványan megfordult a fejemben, hogy hátha lekéssük, de végülis más történt: hirtelen négyszeresére emelték az árat fél órával az indulás előtt. Ez pedig kicsit visszarántott minket a földre. Hazajöttünk.

Így lett az, hogy két nappal később elég spontán, de azért nem ennyire spontán, szépen kiegyeztünk egy brnói kirándulással. És nagyon nem bántuk meg! Visszafele úton pedig végig is gondoltuk, hova lehet legközelebb kiruccanni: Bécs, Zágráb, Ljubljana, Pozsony – csak, hogy négy fővárost említsek, ahova megéri még ilyen rövid időre is „kiugrani”, ha átlépnénk a(z ország) határainkat.

 Fotó: Németh Zoltán

Brno pont akkora város, hogy egy nap alatt is komplex képet kaphatunk róla. Csehország második legnagyobb városa sok szempontból hasonlít azokra a magyar városokra, amik között otthonosan mozgunk, de mégsem unalmas egy cseppet sem! Például a mi századfordulós pesti házaink helyett Brno-ban sokkal inkább a barokk és a klasszicizmus dominál, és szó szerint színes a település: a szépen felújított házak kék, zöld, sárga színben pompáznak.

 Fotó: Németh Zoltán

A hangulatos kiülős helyeken is rögtön érezhető, hogy egy másik országban vagyunk: fiatalok, idősek, tehetősebbek és kevésbé tehetősek is egy-egy korsó sör mellett beszélték meg az élet nagy dolgait – azaz csak gondolom, hogy azt, mert csehül tényleg nem tudok mást, minthogy zmrzlina és pivo… És ennek akadnak előnyei!

Én néha úgy érzem, könnyű belefásulni abba, hogy minden magunk körül elhangzó szót értünk. Sokszor mondják, hogy a magyarok mennyit panaszkodnak. Nos, van benne némi igazság. Arról fogalmam sincs, hogy a csehek panaszkodnak-e, de el kell ismerni, van némi pozitív oldala annak, hogy én képzelhetem el, miről van szó körülöttem. Tegnap az én cseheim Hrabalról értekeztek a pilseni sörük felett, és közben felidézték egy-két Kundera-regényt is. Persze azokat, amiket a brnói mester még nem franciául írt Párizsban, ahová a kommunizmus elől költözött. Aztán felemlegették, hogy milyen jó világ is volt a Monarchia alatt, bár kicsit sajnálkoztak, hogy Hasek félbehagyta a Svejket. Ezek az én brnói polgáraim szlávosan meghatódtak, olyan szépen szólt reggel a Szent Péter és Pál Katedrális harangja, de volt is idejük ezen mélázni, hiszen vasárnap volt, azt a napot pedig a pihenésre szánták. 

Ebben a képzelgésben nagy segítség volt, hogy a modern helyek sokkal diszkrétebben vannak jelen, mint itthon megszoktam. Nem kell aggódni, az összes népszerű gyorsétterem fellelhető, de valahogy kisebb cégérrel hirdetik magukat, amiért én mély hálát éreztem.

Mi körbesétáltuk az egész belvárost, bekukkantottunk egy csomó templomba, és két helyre váltottunk belépőjegyet: Spilberk várának kazamatáiba, ahol egyébként Kazinczy is raboskodott, illetve a kapucinus szerzetesek temetkezési helyére, ahol a Memento mori jegyében megnéztünk rengeteg spontán mumifikálódott szerzetest. Most, hogy így belegondolok: elég abszurd, hogy pont egy börtönt és egy temetőt látogattunk meg, de végső soron ez is a város mellett szól: egyáltalán nem lett gyászos hangulatunk (v.ö.: a 28-as villamos Újközemető–Börtön–Bajcsykórház triója után állandóan kishíján depresszióba esek.)

 Fotó: Németh Zoltán

Tehát egy napba belefért két kiállítás, egy étterem, persze némi sörözés, és a két vonatút alatt kényelmesen jutott idő arra is, hogy szörnyülködjek, vajon mit csinálnak otthon a macskák ilyen sokáig (egyébként, mint utóbb kiderült, volt okom a félelemre: a macskák túlélték a kirándulásunkat, de a lakást azért újra kellett éleszteni).

 Fotó: Németh Zoltán

Egy utazás sosem olcsó mulatság, de azt gondolom, mindenkinek jót tesz, ha néha kimozdul a megszokott életritmusából, az egynapozást pedig jócskán könnyebb kigazdálkodni, mint egy többnapos, szállásfoglalással járó nyaralást. Brnóba 5000 forintba a legolcsóbb vonatjegy, ami nagyjából a hosszabb belföldi utak árával azonos. Tehát ketten körülbelül 20000 forintból megjártuk. ha pedig már ott vagyunk valahol, ugye csak rajtunk múlik, mennyi pénzt költünk ott el.

Ajánlom az ilyen vonatos utakat,

  • azoknak, akik rég nem mozdultak ki az országból, mert korlátozások voltak másfél évig – ismerős, ugye?
  • azoknak akik épp nem terveznek hosszabb útra menni, de mégis átélnék az utazás élményét
  • azoknak, akik hozzánk hasonlóan krónikusan rettegnek az autómobilok világától
  • olyan kisgyerekes szülőknek, akik hosszabb időre nem, de egy-másfél napra nagyszülősíthetik az utódokat, és el akarják kerülni, hogy aznap véletlenül nagymosást tartsanak
  • És tulajdonképpen mindenkinek, aki úgy érzi, hogy „kell egy kis áramszünet”.

Persze ma már rengeteg fapados repülőjárattal távolabbi helyekre is könnyedén eljuthatunk, akár így, egy napra is, amit szintén melegen ajánlok mindenkinek. Ugyanakkor a vonatos utakban van valami különleges báj. Jó látni a táj változását, elképzelni, honnan jönnek és hova tartanak a fel- és leszálló emberek. A menetidő pedig pont megfelelő ahhoz, hogy testünkkel-lelkünkkel átérezzük: utazunk.

 
X
Már követem az oldalt