Messziről érkeztem a fagylalthoz: Budapesttől Soltvadkertig zakatoltam egy könyvszállítmánnyal a nagy melegben. Könnyebb útra számítottam. Nemcsak a meleg izzasztott meg, hanem az izgalom is, mivel késésben voltam a forgalmas és keskeny úton, és még a helyismeretemre sem támaszkodhattam, hiszen nem sűrűn járok erre. Soltvadkerten aztán jött az idegtépő keresgélés és lepakolás: több mázsa könyvet ötösével csomagolva leemelni a teherautóról igencsak emberpróbálónak bizonyult a fojtogató kánikulában. Már az első köteggel a kezemben vízért kiáltottam, és kaptam is egy bontatlan, langyos, kincstári védőitalt a Művelődési Ház portájáról…
Majd’ három órányi folyamatos feszültség után úgy éreztem hirtelen, hogy rám szakadt a nyári szünet: rám fért egy rövid lazítás.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
– Mit ajánlanának, mit lehet itt megnézni félóra alatt?
– Itt van szembe a híres Szent Korona Cukrászda, egyen egy jó fagyit!
Nem erre számítottam, de miért ne hallgattam volna a jó szóra? Alig keltem át a zebrán, máris kerestem az árnyékot. Szerencsére a Szent Koronások erre is gondoltak – napernyőkkel és parksávval árnyas járdaszakaszt alakítottak ki, ahol padok és asztalok marasztaltak elidőzni a cserepes leanderek társaságában. Elég hosszú a cukrászda utcafrontja – úgy éreztem, ha ide járnék, napszaktól függően megkeresném a magam kis zugát.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
El sem tudtam képzelni, miféle édességek sorakozhatnak a cukrászda-szárnyban, de a fagylaltkínálattól – stílusosan – elhűltem. Másokat is lenyűgözhetett a kínálat-dömping, mert a rövid sor is beállt a díszített felületű fagylalt-tégelyek előtt, amelyek a legkülönbözőbb színekben pompáztak. Valószerűtlen volt ez a fagyimennyiség – méterben lehetett volna meghatározni a kínálatot: a mindenkori vendég általában harminc féléből válogathat. Hétköznap délután 5 óra körül nem volt nagy forgalom – azon morfondíroztam, vajon hogyan fog ennyi fagylalt elfogyni? A saját kapacitásom nem túl nagy, így maradtam két gombócnál.
A kényelmesen válogató gourmanokat kikerülve a hosszú pult mentén másik leányt is választhattam, aki kiszolgált. Jól döntöttem, mert szép leány szép mosollyal mérte a finomságot. Bent ültem le, így hát az ízek élvezete közben fel-felpillantottam: egész kiállítás látványa tárult elém. A fejünk fölött a legkülönbözőbb kávédarálók sorakoztak, és – mint később kiderült – a cukrászati régiségek múzeumának magva egy különtermet is kapott, különféle cukrászati eszközökkel, habverőkkel, kanalakkal, szép emlékű csokiöntő mintákkal.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A falak, a stukkó-profilok színei, a bútorok, a megvilágítás, a tükrök, és a desszertfotók – mind külön figyelemre érdemes – fagylaltkirálynak is érezhetné magát az ember az elegáns környezetben. Talán a gondos berendezés és a nagy terek miatt 2015-ben már negyedik alkalommal adott előkelő helyszínt a magyarországi fagylaltok versenyének a Szervánszky László mestercukrász vezette Szent Korona Cukrászda.
Ha nem is királynak, de nagyon szerencsésnek érezhettem magam, hogy itt „fújhattam ki magam” két munka között egy dolgos hétköznapon, egy különleges, híres fagyizóban. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
További fotók a röpke látogatás pillanatképeivel:
Ajánljuk még:
