ZónánTúl

Párizs utcái egy lépésre a fővárostól – kiránduljunk Fótra!

Filmgyár, gyermekváros, kézműves sörfőzde – ezek jutnak a legtöbbek eszébe Fótról. Romantikus temploma, pompás kastélykertje, környékén számtalan kirándulóhely hívogat. A főváros szomszédságába akár kerékpárral, vonattal is kiruccanhatunk egy élményekkel teli napra.

Fót egy kedves település Budapest tőszomszédságában, élvezi ennek minden előnyét és hátrányát. Mi egy ideig rendszeresen kirándultunk ide, mert nem volt messze, barátaink kis házat birtokoltak a tó partján, és a gyerekekkel remek sétákat, túrákat, kerékpáros köröket tehettünk. Ma már ritkábban kanyarodunk erre, de a szívem mindig visszahúz.

Bárhonnan is közelítünk Fót felé, messziről látszik a nevezetes fóti templom két tornya. A Szeplőtelen fogantatás templomát sokak szerint a párizsi Notre Dame székesegyházról mintázták. Valójában Ybl Miklós egyik legszebb alkotása, a magyar romantikus építészet remeke. Az altemplom sírkápolnájában nyugszik a Károlyi család, a fekete márványberakásos oltár a templom ékköve.

A Károlyi kastély parkjában kellemes sétát tehetünk, magába a kastélyba azonban csak ritka alkalmakkor lehet belépni. A park egykor szépséges angolkert volt, még a gyűjteményes kertek divatja előtt alakították ki az alcsúti kastélypark mintájára. A kerten keresztülfolyik a Mogyoródi patak, amely a tájképi kertek fontos eleme. Élvezhetjük a víz látványát, a vizes élőhelyek gazdagságát, a nyáron is kellemes(ebb) klímát. A terület egy részét visszafoglalta a természet, megcsodálhatunk itt néhány famatuzsálemeket, vadgesztenyét, lepényfát, kaukázusi szárnyas diót, fehér nyárt.

A kastély kalandos története a Károlyi családhoz fűződik. A második világháború után először hadikórház, majd gyermekotthon lett belőle. A Fóti Gyermekváros 1957 és 2020 között több ezer gyermeknek adott otthont. A saját mosodával, egészségügyi intézménnyel, mozival, postával felszerelt intézményt néhány éve teljesen felszámolták, helyette kisebb, családiasabb intézményekbe kerültek a gyermekek. A kastély egy része üresen áll. Évente néhányszor kinyitják, vezetett sétán is részt vehetünk itt, sőt a Károlyi család egy-egy tagjával is találkozhatunk. 

Aki nem a Gyermekvárosról, az a filmstúdióról ismeri Fótot. Nekünk sikerült néhány éve bebocsátást nyerni a filmgyárba, bekukkantani a szó szoros értelmében a kulisszák mögé. Van itt középkori várudvar, amely az 1983-as Hamlet filmdrámához készült, de a több mint 10000 négyzetméternyi terület népszerű helyszíne volt több híres filmnek, például A holló, A katedrális vagy a Dracula bizonyos részei is itt forogtak. Vannak itt emellett börtöncellák, westernfalu, piactér, vízimalom és párizsi utcarészlet, és jelen pillanatban Európa legnagyobb virtuális filmstúdióját építik fel a filmgyár közelében.

Fót határában a Somlyó-hegy igazi hegynek tűnik, pedig csak a Gödöllői-dombság egy kicsiny része. A Fáy présháztól kék lepkékkel jelzett úton körbejárhatjuk az egészet. A környék több mint 1500 pillangó élőhelye, ezért esett e jelre a választás. A tanösvényen haladva rátekinthetünk a dombság többi részére, útközben megismerkedhetünk az élővilággal. Sajnos, ma már nem mondhatjuk el, hogy „háborítatlan”, mert a gyalogos kirándulókon kívül nem csak kerékpárosok veszik erre az irányt. Sokan különféle „offroad” járgányokkal szelik át a rengeteget, letarolva, letaposva a rétek védett növényvilágát. Kicsit sem idilli a látvány ahhoz képest, hogy néhány éve még tényleg érintetlennek tűnő rétekben gyönyörködhettünk, csuda madárdalt hallgathattunk, nem motorbrummogást. 

A legenda szerint a közeli Fáy-kunyhóban írta néhány versét Vörösmarty Mihály. Itt született a fáma szerint a Fóti dal is, amelyben az itt termő bort éltette a költő lelkesen és hosszasan.

„No de se baj, máskép leszen

           Ezután;

Szóval, tettel majd segítsünk

            A hazán.

Ha az isten úgy akarja

            Mint magunk,

Szennyet rajta és bitor bűnt,

            Nem hagyunk.”

A horgászatot kedvelőket kedves kis horgásztó várja, ahol strandolhatunk is, a parti sétány mellett pedig játszótér és Kresz-park várja az aprónépet. 

Levendularajongók június-júliusban kedvére fotózkodhatnak és szüretelhetnek errefelé is – ha máskor nem, hát akkor feltétlenül érdemes ide ruccanni!

Nyitókép: Kovács Ádám/Wikipedia

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X