ZónánTúl

Lina néni boszorkány, Lina néni nem hord bugyit – egy gúnyban leélt élet

Minden faluban van egy olyan öreg néni, akitől félnek a gyerekek, pedig nincs azzal a nénivel a világon semmi baj – csak titkok lengik körül.

A gyerekek egyszerre szeretik és félik a titkokat. A legtöbb félelmet persze nem magukkal hozzák, hanem a szülők, a felnőttek ültetik azt a lelkükbe. Mi ültetünk bogarat a gyerekfülekbe.

Így volt ez abban a faluban is, ahol felnőttem. Élt a Fő utcában, egy borostyánnal befuttatott, orgonabokorral megtámogatott düledező házban egy idős néni. Lina néni. Nem tudom, hány éves volt, de az én gyerekszemem százévesnek látta. Néha annál is többnek, néha jóval kevesebbnek. Talán épp az volt benne olyan ijesztő, hogy kortalannak tűnt. Ősz volt a haja és vagy kiengedve viselte az ősz tincseket, vagy fonott nagy koszorúban tűzte fel a feje tetejére. Sose viselt kendőt, pedig a faluban az idős nők mindegyike kendőt viselt. Talán ezért (is) suttogtak róla ezt-azt a faluban. Olyanokat, amiket aztán kihallgatott a gyerekek füle, és amit vittek tovább az óvatlan gyerekhangok, óriásira dagasztva a suttogást.

Lina néni boszorkány. Lina néni nem hord bugyit. Lina néni éjjel az udvaron ruha nélkül táncol. Lina néninek nem kell ennivaló, sose éhes. Lina néni kígyót-békát eszik. Lina néni nem léphet ki az utcára, mert rögtön porrá válik. Lina néni udvarára be ne lépj, mert rögtön jéggé dermedsz. Lina nénitől ne fogadj el semmit, mert azonnal kimúlsz. Lina nénire nem szabad ránézni, mert kőszoborrá válsz. Vigyázz, Lina néni rád ne nézzen, mert hamuvá égsz, vagy máskor: egyest kapsz az iskolában, esetleg téged fognak feleltetni. (Ez a három rontás néha egyformán ijesztő volt.)

Kerültük Lina nénit, mint a tüzes vasat. Ha a Fő utcára szólított valami feladat, akkor is igyekeztünk az utca túlsó felén gyalogolni, és még véletlenül se bámultunk be az udvarára, mert féltünk az átkoktól.

Lina néni háza és a falu kedvenc cukrászdája között azonban egyetlen üres telek állt, így mégis sokszor vitt arrafelé az utunk, és ha tetszett, ha nem, óvatlanul is arrafelé vándorolt a szemünk. Láttuk, ahogy söpri az udvarát (volt rajta ruha). Máskor éppen tereget (tehát több ruhája is volt). Néha a tornácon ült, ölében a macskáival és azokhoz beszélt vagy azokat simogatta.

Az utcán nem láttuk soha, ezért elhittük, hogy valami különös oknál fogva nem léphet ki az utcára.

Talán mert tényleg porrá válik nyomban.

Kicsi gyerekként féltem Lina nénitől és azt hittem, minden okom megvan erre a félelemre. Egyszer például észrevettem, hogy engem néz, rám is mosolygott, de én annyira rettegtem tőle, hogy nem mosolyogtam vissza és félelmemben azonnal átszaladtam az utca túloldalára.

Ha visszanéztem volna, talán észrevettem volna, hogy Lina néni mosolya hogy hervad le az arcáról, de nem volt merszem a visszanézésre, és különben is a nagy szaladásban kiesett a visszajáró a zsebemből. Később irtózatos fejmosást kaptam ezért. Még vissza is kellett mennem a hanyatló esti fényben oda, ahol szerintem elhagytam a pénzt. Lina néni háza elé, meg a túloldalra, hátha megtalálom azt a néhány forintot. A leereszkedő sötétségben aztán méginkább féltem, és úgy hittem, Lina néni intézte a dolgok rosszra fordulását. Csak azzal, hogy rám nézett. Örülhettem, hogy nem égtem hamuvá.

Egy tavasszal azonban, jól emlékszem, pont anyák napja volt, és nekem akkoriban már derengett, hogy a saját édesanyámat abban az évben se köszönthetem majd fel, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy elfelejtettem átmenni az út másik oldalára. Annyira befelé figyeltem, hogy majd’ fellöktem Lina nénit az utcán, aki akkor (hitem szerint először és utoljára, csakis miattam) mégis kitette a lábát az udvarról. Csak állt és engem nézett, aztán leszakított egy dúsan virágzó, zsongóan illatos orgonaágat a bokorról és a kezembe nyomta.

Nem szólt egy szót se, de a fejembe mintha belopakodtak volna a gondolatai. A gondolatok, amikben nem volt szemernyi rosszindulat, se titok, és átok se. Ő tisztán látott engem. Olyannak látott, amilyen akkor voltam és hiszem, hogy látta bennem azt is, akivé azóta váltam. Rám mosolygott. És bennem elhamvadt aznapra az anyám utáni vágy és a fájdalom.

Békévé vált bennem a szomorúság egy időre, és ez nagy dolog volt akkoriban.

Pár év múlva Lina néni meghalt, örököse nem volt, a falu vezetésétől valaki megvette a borostyános házat. Lerombolták és az orgonabokrot is elpusztították. Nem maradt semmi Lina néni után.

Van, aki talán ma is félelemmel teli gúnnyal gondol rá. Lina néni boszorkány. Lina néni nem hord bugyit….

De én tudom, hogy nem volt más, csak egy magányos, idősödő néni, aki szerette a tiszta udvart, a macskákat, és nyitott volt a szíve a gyerekszomorúságra.

Nyitókép: Fortepan / Zsanda Zsolt

Ajánljuk még:

Álomvilágot sűrít magába: a hógömb története

Sokan giccsesnek tartják, s talán valóban nem lőnek mellé ezzel a véleménnyel, egy-egy szép hógömb azonban mégis értékes darabja lehet az otthoni ajándéktárgy-gyűjteményünknek. Feltalálása nem volt tudatos, de pillanatok alatt népszerű dísze lett az otthonoknak, sőt, idővel szimbolikus jelentőséget is kapott a filmekben. Nem meglepő, hiszen a hógömb egy izgalmas, mesebeli téli világba repít minden gyereket és felnőttet.