ZónánTúl

Kirándulók mennyországa: Zirc megér egy misét!

Magyarország legmagasabban fekvő városa, a Bakony kapuja, a ciszterciek otthona, arborétuma messze földön híres, nem véletlenül. Eljuthatunk ide hazánk legszebb vasútvonalán is, vagy kanyargós úton a Bakonyon át. Kellemes túrákat tehetünk, táplálékot találunk a léleknek, élményeket a szellemnek. Ez Zirc.

A festői kisváros, Zirc, a Bakony keleti peremén kúszik fel a hegyoldalakra. Központjában a város szimbóluma, a Ciszterci Apátság magasodik. Az első szerzetesek Franciaországból, a clairvaux-i apátságból jöttek a Bakony aljába. A ciszterci rend alapító apátja Szent Bernát, a 12. század szellemi vezéregyénisége, a rend történetének legnagyobb embere volt. Emlékét méltón őrzik az apátságban.

Zirc kezdettől fogva a ciszterci rend magyarországi központja, itt építették fel grandiózus méretű templomukat és a monostort későromán-koragót stílusban. Az apátság és a ciszterci rend életét nyomon követhetjük a Rendtörténeti kiállítás termeiben. „A paradicsomkertbe nem a lábunkkal, hanem a szívünkkel lépünk be” – olvashatjuk a falon Szent Bernát üzenetét. S mégis, látogatás után kicsit úgy érzi az ember, közelebb került hozzá.

A Zirci Apátság 

A díszes kapun belépve elénk tárul a nagyszabású épületegyüttes, már csak azt kell eldöntenünk, hol is kezdjük a látogatást?

146 vörösmárvány lépcsőn juthatunk fel az 1847-ben elkészült Vörös toronyba, ahonnan csodás panorámában lehet részünk. Megtekinthetjük az exkluzív Királytermet, a királyi és apáti fogadó-, illetve a királyné termet, korabeli bútorzattal, letűnt korok pazar eleganciájával. A falon Erzsébet királyné, Sisi festett portréját is megcsodálhatjuk – bár ő nem járt Zircen soha.

 

Az Apátsági Könyvtár a legfelső emeleten a közel 65 000 kötetes gyűjteményével Magyarországon egyedülálló. 70 ősnyomtatványt, több mint 300 antikvát tudhat magáénak műemlék könyvtár, amely szakszerű idegenvezetéssel látogatható.

A sörfőzés hagyományát modern eszközökkel támasztották fel 2015-ben. A Zirci Apátsági sör a tradíció és az innováció kettőssége, az ajándékboltban megvásárolhatjuk, és az időszakos manufaktúra-látogatásokon betekinthetünk a sörfőzés rejtelmeibe is.

A hatalmas, kéttornyú barokk apátsági templom különleges látványosság. Építése 1732–1752 közé esik, így a barokk stílus jegyeit viseli magán. A templom belseje sok érdekességet rejt, többek között eredeti Maulbertsch-oltárkép és Wagenmeister-freskók díszítik.

 

Ezek a képek évszázadokról tudnának mesélni: eredetileg a művészek által megalkotott, barokk hatásból eredően fiatal arcú alakok voltak. Később újrafestették őket, szereplőit az itteni szerzetesekről mintázták meg. Egy újabb átfestéssel kerültek glóriák és arcszőrzetek a képekre. Az utóbbi évek renoválási munkálatai során az eredeti réteget hozták felszínre, így ismerhettük meg a képek kialakulásának hosszas történetét. A templombelső gyönyörűséges barokk szobrai, a szószék és a szentély faragott stallumai igazi remekművek, egytől-egyig fából faragták ki őket, majd különböző technikákkal festették be aranyra, esetleg márvány- vagy kőutánzathoz hasonlóra.

A templomban a faragásokkal díszített nagy orgona mellett egy szentélyorgona is található, amely különleges hangzásával vonzza az templomi hangversenyek közönségét. 1982-ben, alapításának 800 éves évfordulójára a templom basilica minor rangot kapott a pápától.

A Zirci Arborétum

A Zirci Arborétum hazánk legmagasabban fekvő élőfa-gyűjteménye, amely számos meglepetést tartogat a növénykedvelőknek. Mivel belépni csak az apátsági udvar felől lehetséges, így érdemes az arborétum térképével felvértezve indulni, hogy megtaláljuk a kislevelű hársfák sorát, és a famatuzsálemeket.

zirc

 

Az első fákat a ciszterci szerzetesek ültették 1780-ban, amikor angolkertet alakítottak ki az apátság és az attól nem messze, a középkorban létesített halastó körül. Ezek közül a fák közül több ma is él: a 350-400 évesre becsült kocsányos tölgy előtt tiszteletünket tehetjük: mellmagasságban mért átmérője majdnem 5 méter, és 25 méteres magasságával nyújtózik az ég felé.

A Zirci-medence peremvidéke fontos vízválasztó. Itt ered a Gerence-, a Cuha- és a Galya-patak, melyek különböző irányba tartva több száz kilométeres különbséggel érik el a Dunát. Az arborétumon a Cuha-patak folyik keresztül, különleges látványt nyújtanak kő- és fahídjai, lépcsős vízesése és természetes mederszakaszai. A jelenlegi növénykincs és mikroklíma adottságai alapján a bakonyi természetes fa- és cserjefajoknak és azok változatainak széles palettáját ismerhetjük meg.

 

Aki pedig még bővebben szeretne elmélyedni a Bakony élővilágában, az Apátság első emeletén a Bakonyi Természettudományi Múzeumban megteheti. A bakonyi tájak életközösségeit, védett területeit tárják az érdeklődők elé, az ásvány- és a trófeakiállítás csodálatos válogatást kínál a Kárpát-medence ritkaságaiból. Hazánkban egyedülállóan két mamut teljes csontvázát is megtekinthetjük, amely a kortárs jégkorszaki óriásokkal együtt különleges élményt nyújt.

Ha az egész ciszterci apátságot szeretnénk bebarangolni, akkor fel kell kötni a gatyát, mert szoros lesz a program. A kombinált jeggyel – majdnem – mindent meg lehet tekinteni, kivéve a műemlékkönyvtárat. Ez egy újabb zsebbe nyúlós élmény, és nekünk sajnos az időnkbe se fért bele, lekéstük az utolsó vezetést. De így hagytunk valamit, amiért mindenképpen vissza kell jönni, mert egy őszi erdős Zirc még jó lenne az élménygyűjteményünkbe.

A szellem és a test táplálékai Zircen

A város központjában a Reguly Antal Múzeum tematikus gyűjteményként Reguly Antal néprajzkutató, utazó életművét dolgozza fel.

A XIX. századtól használatos erő- és munkagépeket, európai és hazai egyedülálló ritkaságokat mutat be az Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye, amely a nyári időszakban, előzetes bejelentkezéssel látogatható.

 

Megtekinthetjük még a kis kálvária-kápolnát, a barokk kistemplomot és a barokk fogadót. Ez utóbbi Zirc város legrégebbi épülete, 1723-ban épült a ciszterci rend otthonának, ahonnan az 1726-os évektől az újratelepítési és építkezési feladatokat irányították. Ma magántulajdonban lévő védett műemlék, a Bagolyvár étterem.

Zirc számtalan séta- és túraútvonalat kínál, a Bakony rengetegében csodás helyeken kirándulhatunk. Felmászhatunk a Pintérhegyre a pompás kilátásért és a tanösvényért, gyűjthetünk gombát és gyógynövényeket. Jó kis éttermekben és büfékben csillapíthatjuk éhségünket, ahol igazi bakonyi specialitások várnak – de mindenképpen érdemes előre asztalt foglalni!

Ajánljuk még:

Időutazás ablakokon át, avagy szecessziós virágcsokor a Hajós utcában

A keskenyke Hajós utca kivételesen szép homlokzatokkal örvendezteti meg az ilyesmire figyelő sétálót. Évtizedekig sötét, reménytelenül rossz állapotú házak születtek újjá önkormányzati, illetve fővárosi segítséggel, ami esetünkben ritka ízléses és igényes kivitelezéssel párosult. A 32-es szám hófehér falán minden részletében eredeti díszítés, indák, állatok, és tengernyi virág fogadja a látogatót. A bejárathoz színesre festett, mesebeli kertkapu vezet, hogy sárga, szintén virágos kőlapokon lépdelve a – szerencsés esetben – kinyíló kapu különleges házba vezessen.

 

Már követem az oldalt

X